Bruttó 257 millió forintba került annak a repülőgépnek a bérlése, amellyel Szijjártó Péter és delegációja 2024. július 14-től három kontinensen tett 72 órás hivatali utat – írja az Átlátszó a Külügyminisztériumtól megszerzett adatok alapján.
A tárca a költségeket korábban nem adta ki, majd a portál által megnyert adatper jogerős ítélete után sem küldte meg azokat.
A delegáció először Santiago de Chilébe utazott, ahol gazdasági és kereskedelmi egyeztetéseket folytattak, Szijjártó Péter pedig Fernando Chomalí érsekkel is találkozott. Innen New Yorkba mentek az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésére, amelyen a volt külügyminiszter felszólalt, majd Isztambulban a Paks II. beruházásról tárgyaltak a Roszatom vezetőivel.
Egyetlen napra 6,5 millió forintért szállt meg Szijjártó Péter az ötcsillagos katari luxushotelben, de akadnak más gyöngyszemek is246 millió forintért béreltek magángépet Szijjártó Péternek arra az amerikai útra, ahonnan arról posztolt, hogy vonatozikA Budapest-Santiago de Chile-New York útvonal repülőgépbérlése bruttó 235 330 325 forint volt, a New York-Isztambul szakaszért pedig további bruttó 21 705 667 forintot fizettek.
A küldöttség az OE-IIS lajstromjelű Gulfstream G-V luxusjettel közlekedett, majd Isztambulból honvédségi repülővel tért haza. Utóbbi út költsége nem része a 257 millió forintos összegnek.
A repülésen felül a szállások csaknem 5 millió forintot tettek ki.
Chilében a Sheraton Santiago Hotel egy éjszakára összesen 2 554 039 forintba került. New Yorkban Erős Gábor és Budai Gyula szállt meg a Hilton Garden Innben 309 514 forintért, míg Isztambulban a delegáció szállásköltsége az Istanbul Bomonti Hotelben 1 960 358 forint volt.
Az Átlátszó korábban közérdekű adatigénylésben kérte ki a repülőutak költségét az előző, Szijjártó Péter vezette külgazdasági és külügyminisztériumtól, de az adatokat nem kapta meg. A portál ezután adatpert indított, amelyet minden bírósági szakaszban megnyert, majd a jogerős döntés teljesítésének elmaradása miatt végrehajtást kért. A Transparency International Magyarországgal közösen ismeretlen tettes ellen feljelentést is tettek közérdekű adattal visszaélés gyanúja miatt; arról a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) dönt, indul-e nyomozás.
264 millió forintba került az adófizetőknek Szijjártó Péter három tavalyi luxusrepülős útjaNem tartozik Szijjártó Péter tárcájának hatáskörébe, hogy tudja, delegációja mit evett öt és fél millióért egyetlen repülőúton
