Szeptember elsején nemcsak egy új tanév kezdődik, hanem minden bizonnyal egy új korszak is a hazai oktatási rendszer történetében. Hosszú idő óta újból van önálló oktatási minisztériuma Magyarországnak, amely a teljes oktatási-nevelési területért felel.
Felelőssége mindenre kiterjed, a koragyermekkori ellátástól és a bölcsődéktől az óvodán, iskolán át a felsőoktatásig. Az elmúlt bő másfél évtizedhez képest már ez is nagy előrelépés. Egy ilyen hatalmas rendszert nem lehet néhány hónap alatt megváltoztatni, de az irányváltás első jelei már láthatóak.
A Tisza-kormány Lannert Judit oktatáskutatót kérte fel az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium vezetésére, aki a kinevezését követően sem gyors, látványos reformokat ígért - különösen nem a nyári szünet ideje alatt -, hanem a rendszer szemléletének megváltoztatását hangsúlyozta. Ez nem is történhetett másképp, hiszen egy átfogó szerkezeti reformnak még a kidolgozása is hosszú hónapokat vesz igénybe.
Ennek ellenére a tárca nem tétlenkedett, a nyár folyamán a minisztériumban egymásnak adták a kilincset az Orbán-kormány által mellőzött vagy egyenesen lenézett civil, szakmai és érdekvédelmi szervezetek képviselői. Felülvizsgálták a tankerületi központok és a Klebelsberg Központ szerepét, a pedagógusok, iskolaigazgatók több döntési lehetőséget kaptak, ami fontos üzenet:
az új oktatásirányítás a pedagógusokra nem a központi akarat végrehajtóiként, hanem partnerként tekint a rendszer alakításában.
Mindezen túl a tanárok számára az egyik a legkézzelfoghatóbb változás az Orbán-kormány által bevezetett teljesítményértékelési rendszer felfüggesztése, ami több kellemetlenséget okozott, mint amennyi haszna volt. Megkezdődött egy új, szakmai alapú értékelés kidolgozása és a tankönyvpiac megnyitása, már augusztusban 140 új kötet (egyelőre nem tankönyvek, hanem munkafüzetek, feladatgyűjtemények, stb.) került fel a jegyzékre. A pedagógusok sztrájkjogának korlátozását is jelentős mértékben feloldották.
Ugyanakkor továbbra is kérdés a pedagógusbérek versenyképessége, a túlterheltség, a szakemberhiány, a leszakadó térségek helyzete, az oktatási egyenlőtlenségek, a gyógypedagógiai ellátás, az iskolaépületek állapota és felszereltsége. A szakszervezetek szerint a bérek területén további korrekcióra és igazságosabb, a tapasztalatot is jobban elismerő bérrendszerre van szükség. Egy új, a gyermekek érdekeit szem előtt tartó Nemzeti Alaptanterv kidolgozása is várat még magára. A módszertani változásokat sem lehet pusztán azzal elérni, hogy a pedagógusoktól elvárják a szemléletváltást.
A legnagyobb kérdés pedig az: mennyi pénz lesz minderre? Az oktatás egy hatalmas ágazat, aminek a működtetése sokba kerül. A fejlesztése, modernizálása pedig még többe.
Egyelőre úgy néz ki, hogy a kormánylapát már más irányba állt át, de a hajó lassan fordul. Azt pedig, hogy valóban sikerül-e új pályára állítani a magyar oktatási rendszer egészét, nem idén szeptember elsején, hanem évek múlva lehet majd megítélni.