A Fidesz és a KDNP képviselői az Alkotmánybíróságtól kérték annak a törvénynek a megsemmisítését, amely több, az uniós források felszabadításához szükséges jogállamisági és korrupcióellenes vállalást hajt végre. A beadvány egyik részét a testület már elutasította, a törvény egészét támadó részt viszont elkülönítette, és külön eljárásban vizsgálja. A tét azért különösen nagy, mert augusztus 31-ig kell teljesíteni azokat a feltételeket, amelyekhez a helyreállítási alapból járó pénzek kifizetése kötődik.
A teljes csomagban 16,4 milliárd eurónyi uniós forrás hozzáférhetőségéről van szó, ezen belül nagyjából tízmilliárd euró származik a helyreállítási alapból. Ha az Alkotmánybíróság érdemben belenyúlna a megtámadott szabályozásba, a kormánynak alig néhány napja maradna arra, hogy új jogi megoldást találjon.
Vagyis egy ellenzéki alkotmányossági kezdeményezés közvetlenül összekapcsolódott azzal a kérdéssel, sikerül-e időben teljesíteni az uniós pénzek hazahozatalához szükséges feltételeket.
Önmagában természetesen nem kifogásolható, ha az ellenzék alkotmányossági kontrollt kér. Éppen egy jogállamban kell elfogadni, hogy a parlamenti többség törvényeit független intézmények vizsgálhatják. A Fidesznek ehhez ugyanannyi joga van, mint bárki másnak. Csakhogy ugyanaz a párt támadja most az uniós pénzekhez vezető törvénycsomagot, amely kormányon éveken át azt hirdette, hogy Magyarország ellenzéke akadályozza a források hazahozatalát.
Ráadásul a feltételek jelentős részét maga az Orbán-kormány vállalta. Más kérdés, hogy az Európai Bizottság által előírt kritériumokat éveken át nem volt hajandó teljesíteni. Az új kormány most rohamtempóban próbálja behozni a lemaradást, mert a helyreállítási alap órája könyörtelenül ketyeg.
Ugyanakkor az is tény, ha az Alkotmánybíróság alkotmányossági hibát talál, azt ki kell javítani.
Innen nézve különösen sajátos a Fidesz helyzete. Ellenállhat az új kormány intézkedéseinek, vitathatja Magyar Péter alkotmánymódosításait, és bírálhatja azokat a megoldásokat, amelyek szerinte személyre szabottak vagy sértik a jogbiztonságot. Csakhogy ha a beadvány sikerrel járna, akkor olyan súlyos károkat okozna az országnak, amelyek beláthatatlan következményekkel járnának.
Az ellenzék nyilván abban érdekelt, hogy a kabinet hibázzon, veszítsen népszerűségéből, végül leváltható legyen. Ha azonban mindezt úgy kívánja elérni, hogy Magyarország kevesebb pénzhez jusson vagy elveszítsen fejlesztési forrásokat, akkor felmerül a kérdés: kinek az érdekeit szolgálja a volt kormánypárt?
A Fidesznek ezt az ellentmondást azért is nehéz feloldania, mert ellenzékben most épp saját korábbi retorikájával találja szemben magát. Orbán kormányzása alatt minden az Európai Parlamentben elhangzott magyar ellenzéki bírálatot hazaárulásnak minősített. Civil szervezeteket, ellenzéki politikusokat, újságírókat és jogvédőket vádolt azzal, hogy uniós intézményeknél Magyarország ellen lobbiznak. Akkor Orbánék logikája szerint a Fidesz most súlyos hazaaárulást követ el.
A 16,4 milliárd euró nem szolgálhat felmentésként vitatható jogalkotási módszerekre. Éppen az volna a rendszer megváltozásának bizonyítéka, ha a kabinet egy számára kellemetlen döntést is végrehajtana, majd törvényes megoldást keresne.
Az ellenzéknek az a dolga, hogy ellenőrizze, támadja és végül leváltsa a kormányt. A pártérdek azonban egy normális országban nem keresztezhetné az ország érdekeit. Ha a Fidesz beadványa miatt akár egyetlen euró is veszélybe kerül, nehéz lesz azt mondani, hogy Magyar Pétert akarták gyengíteni. A számlát ugyanis nem a miniszterelnök, hanem Magyarország fizetné ki. Persze ebben nem lenne semmi új: az Orbán-kormány kalandorpolitikájának árát a múltban rendre a magyar adófizetőknek kellett kiegyenlíteniük.