A Fidesz újbudai frakciója kizárta a soraiból Balogh Pétert – írja a Telex a párt csütörtöki közleménye alapján. Indoklásuk szerint erre azért volt szükség, mert Balogh és hozzátartozójának érintettsége is felmerült a Király Nórához, köthető hét civil szervezet támogatásainak ügyében, amely miatt a Miniszterelnökség nemrég feljelentést is tett.
Mint azt mi is megírtuk, Öt év alatt több mint másfél milliárd forinttal támogatta a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda a Király Nórához köthető civil szervezeteket. Az ügyben a Miniszterelnökség több mint egy hónapja tett feljelentést hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és költségvetési csalás gyanújával. Király Nóra, aki legutóbb Csepelen indult fideszes országgyűlési képviselőjelöltként, de hatalmas veresége után a pártját bírálta, korábban a fővárosi XI. kerületben mag is önkormányzati képviselő, sőt alpolgármester volt.
Öt év alatt több mint másfél milliárd forinttal támogatta a Rogán-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda a Király Nórához köthető civil szervezeteket„A frakció és az elnökség megállapította, hogy a kialakult helyzet olyan politikai és közéleti kockázatot jelent, amely a közösség hitelességét és politikai mozgásterét érdemben befolyásolja. Ennek következtében a frakció egyhangúlag úgy döntött, hogy Balogh Pétert kizárja soraiból” – írta az ellenzéki párt a közleményben. A kizárás mellett a frakció és az elnökség felszólította Baloghot, adja vissza az önkormányzati képviselői mandátumát is.
Közel félmilliárd forint közpénzt kaptak Király Nórához köthető civil szervezetek két év alattNyugdíjazná a Fidesz korábbi képviselőjelöltje azokat, akik még mindig félelemmel akarják egyben tartani a jobboldalt
