Az európai és az orosz kapcsolatok rendkívül hűvösre fordultak az orosz-ukrán háború 2022. február 24-i kirobbanása óta, a színfalak mögött azonban diszkrét háttéralkuk és feltáró tárgyalások sora szerveződik.
Ausztriában, a Bécshez közeli Baden fürdővárosában az elmúlt időszakban már a második olyan zárt ajtók mögötti megbeszélést tartották meg, amelyen az Európai Unió meghatározó államainak korábbi csúcsdiplomatái és a gyaníthatóan a moszkvai hatalmi központhoz továbbra is bejáratos orosz szereplők ültek egy asztalhoz – értesült a Die Presse.
A diplomáciai szaknyelvben Track–2, azaz második csatornás egyeztetésnek nevezett megbeszélések célja az, hogy a hivatalos kormányzati delegációk kihagyásával, kötetlenebb keretek között mérjék fel a jövőbeli rendezés és a háború utáni európai–orosz viszonyrendszer lehetséges körvonalait.
A badeni találkozón nyugati oldalról három rendkívül komoly politikai és diplomáciai tapasztalattal rendelkező szereplő vett részt.
A német delegáció képviseletében Markus Ederer korábbi külügyi államtitkár volt jelen, aki Németország moszkvai nagyköveteként és az Európai Unió oroszországi képviseletének vezetőjeként is szolgált, így alapos ismerője a kremlbéli döntéshozatali mechanizmusoknak.
Nagy-Britanniát Timothy Barrow képviselte, aki az Egyesült Királyságnak nemcsak európai uniós, hanem kijevi és moszkvai nagykövete is volt, legutóbb pedig a brit nemzetbiztonsági tanácsadói tisztséget töltötte be.
A francia oldalt Pierre Vimont képviselte, aki három egymást követő párizsi külügyminiszter mellett dolgozott kabinetfőnökként, valamint Washingtonban és Brüsszelben volt nagykövet, a 2010 és 2015 közötti időszakban pedig az Európai Külügyi Szolgálat első főtitkáraként mozgatta a szálakat az európai diplomáciában.
A Kremlhez bejáratos háttérember
A találkozó orosz részről jelen lévő kulcsfigurájának kilétét kezdetben homály fedte, ám azóta kiszivárgott, hogy a Putyin-rezsim képviseleteben Alekszandr Volosin vett részt a tárgyalásokon. A hetvenéves politikus-üzletember a posztszovjet Oroszország történetének egyik legbefolyásosabb háttérembere. Volosin 1999 és 2003 októbere között szolgált kabinetfőnökként a Kremlben, vagyis abban az átmeneti időszakban vezette az elnöki adminisztrációt, amikor Borisz Jelcin átadta a hatalmat Vlagyimir Putyinnak.
A politikai életből való visszavonulása után az orosz nagyipar meghatározó szereplője lett: elnökölte a Norilsk Nickel, az Uralkali és a JSC Freight One igazgatótanácsát, 2011 óta pedig egy moszkvai magánintézmény, a Skolkovo gazdaságtudományi főiskola igazgatótanácsának élén áll. Az orosz fővárosban rendkívül művelt, független gondolkodású és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező szereplőként tartják számon, aki függetlensége ellenére közvetlen bejárással bír a jelenlegi orosz vezetés felső köreihez.
A kétnapos badeni megbeszéléseket a genfi székhelyű Centre for Humanitarian Dialogue nevű szervezet, közismertebb nevén a HD hozta tető alá.
Az 1999-ben alapított független szervezet a diszkrét, nyilvánosságtól elzárt békeközvetítésre és szemben álló felek párbeszédének megteremtésére szakosodott. A HD korábban olyan összetett nemzetközi konfliktusok feloldásában működött közre sikerrel, mint az indonéziai Aceh tartományban zajló szeparatista küzdelmek lezárása 2005-ben.
A genfi agytröszt nemzetközi igazgatótanácsában maga Pierre Vimont és Markus Ederer is helyet foglal, míg a mostani ausztriai egyeztetéseken a szervezet eurázsiai részlegének vezetője, David Gorman is aktívan közreműködött.
Nem hivatalos megbeszélések
Az osztrák külügyminisztérium a diplomáciai protokollnak megfelelően rendkívül visszafogottan reagált a kiszivárgott hírekre. A bécsi tárca jelezte, hogy az egyedi, bizalmas diplomáciai kapcsolatokról és informális megbeszélési formátumokról elvi okokból nem ad tájékoztatást.
Hozzátették, hogy Ausztria elkötelezetten támogat minden olyan kezdeményezést, amely egy igazságos és tartós béke megteremtését szolgálja, hangsúlyozva ugyanakkor azt a fontos alapelvet, hogy Ukrajna sorsáról és a békefeltételekről nem lehet Kijev megkerülésével vagy a döntéshozatalból való kizárásával határozni.
A badeni találkozókon Ukrajna képviselői nem voltak jelen, ami jól mutatja a formátum sajátos jellegét. Ez a kezdeményezés nem minősül klasszikus vagy hivatalos béketárgyalásnak, nem helyettesíti a kormányzati szintű egyeztetéseket. A Track–2 típusú diplomáciai csatornák elsődleges funkciója a helyzetértékelés, valamint annak feltérképezése, miként alakulhatnak az Európai Unió és Oroszország kapcsolatai egy esetleges háborús rendezést követően.
A kapcsolatok bárminemű normalizálásának elengedhetetlen előfeltétele az ukrajnai fegyveres konfliktus lezárása, ám az európai diplomáciai elit láthatóan igyekszik óvatosan felvenni a fonalat Moszkvával, kezdetben nem a legfelsőbb, hanem a második vonalbeli, de továbbra is jelentős befolyással rendelkező csatornákon keresztül.
A folyamatban részt vevő volt diplomaták szoros kapcsolatot ápolnak saját országuk külügyminisztériumaival, így a háttérbeszélgetések tapasztalatai és tanulságai közvetlenül eljutnak a döntéshozókhoz.

