Pár héttel a parlamenti választás előtt, amikor interjút készítettünk Toroczkai Lászlóval, rákérdeztünk, hogy melyik szélsőjobboldali irányzathoz sorolja a Mi Hazánkat. A pártelnök válaszából az derült ki, hogy semelyikhez. Közölte ugyanis: a francia forradalom idején volt jelentősége annak, hogy a patkók alapján meghatározták a jobb- és baloldalt. Nálunk ennek már régóta nincs jelentősége. A választóvonal a szuverenista és a globalista oldal között húzódik. A Mi Hazánk a „szuverenista” oldalon áll és „a magyar igazság útján” halad.
Ügyes hárítás, a valóság azonban azt mutatja, hogy nem olyan könnyű megszabadulni a szélsőjobbos, cigányellenes reflexektől.
Az új Országgyűlés alakuló ülésekor a Mi Hazánk képviselői kivonultak, amikor a jórészt roma gyerekekből álló sükösdi tamburazenekar a magyarországi cigányok himnuszának tartott, „Zöld az erdő, zöld a hegy is” kezdetű dalt játszotta.
A minap hasonló jelenet játszódott le. A Mi Hazánk politikusai ülve maradtak – a felvételek tanúsága szerint Dúró Dóra éppen a mobiltelefonjával babrált –, amikor a tiszás Gyöngyösi István napirend előtti felszólalásában megemlékezett a roma holokauszt, a porrajmos áldozatairól. Mindenki felállt, hogy megadja a kellő tiszteletet, beleértve a Fidesz és a KDNP képviselőit is. Csak a Mi Hazánk frakciója nem.
A közösségi médiát mindkét esetben elöntötte a felháborodás, a Mi Hazánk mindkét esetben kínos magyarázkodásra kényszerült. Toroczkai próbálta menteni a menthetőt. Előző alkalommal találkozni szeretett volna a sükösdi tamburazenekar vezetőjével (nem járt sikerrel), most ő maga kezdeményezte, hogy a parlament, immáron szervezett keretek között, egyperces néma főhajtással emlékezzen a porrajmos áldozataira. Némi szépséghiba, hogy a megismételt kegyeleti aktus során a Mi Hazánk két politikusa, a már említett Dúró Dóra és Novák Előd éppen nem tartózkodott az ülésteremben. Így hozta a sors.
Nézzük a botrány(ok) jó oldalát.
Óvatos bizakodással írjuk le, de talán eljutottunk oda, hogy a romákkal szemben amúgy sok tekintetben ellenszenvvel viseltető magyar társadalom többsége ma már elutasítja a nyilvánvaló és a jó ízlést alapjaiban sértő cigányellenes megnyilvánulásokat.
Azokat mindenképpen, amelyeket a gyűlölet, a pőre rasszizmus vezérel, semmi más. A közelmúltból két példánk is van rá, hogy amennyiben ilyesmi történik, akkor kitör a népharag. Akkora erővel, amit a Mi Hazánk sem hagyhat figyelmen kívül, ha szeretné szalonképes pártként feltüntetni magát.
Márpedig szeretné. Nem feltétlenül meggyőződésből, hanem politikai számításból. A Mi Hazánk – szimbolikus gesztusként, az esélytelenek nyugalmával – ennek jegyében jelölte alkotmánybírónak az önmeghatározása szerint baloldali Schiffer Andrást, aki valamiért helyesnek látta elfogadni a felkérést. Nem csupán a szélsőjobbos szavazók kegyeiért folyik a harc, hanem azért is, hogy Toroczkaiék lecsippentsenek annyi választót máshonnan (akár a Fidesz, akár a bizonytalanok táborából), amennyi elegendő a stabil parlamenti létet biztosító népszerűség megszerzéséhez.
Ha ez összejön, akkor bizonyára megnő majd az étvágy is. Ebbe a képletbe viszont nem illeszkedik az alpári cigányellenesség. Még akkor se, ha a Mi Hazánk szavazóinak egy részéről igény azért lenne rá.