Kellemes módját választotta Orbán a gyilkos diktatúrával szembeni ellenállásnak. Miután vérkomoly arccal világgá kurjantotta, hogy Magyar Péter országlásával elindult a Rákosi-rendszer restaurációja, Instant Nemzethalál level 100, a magyar nemzet immáron az életéért küzd, satöbbi satöbbi, a sorsdöntő várbeli tömegtüntetés helyett lelécelt Dallasba szurkolni. Előtte-utána horvát tengerpart, aztán pedig rakiját nyakalt egy szerb trombitafesztiválon. Ami amúgy egyenes folytatása az elmúlt tizenhat év gyakorlatának. A vezér a NER országlását is jobbára így tudta le: két luxinyaralás között idehaza szép fegyelmezetten felvette a bejáratott kockás inget, gumicsizmát húzott, és frissen lebarnulva adta a nép egyszerű gyermekét, akinek egyetlen, ritka öröme, ha nehéz idők honmentései között néha szakít egy kis énidőt magának, és kis lócájáról szurkolhat kedvenc csapatának szotyival és zsíros deszkával a kezében.
Talán még a fideszesek sem hitték el, hogy ez az igazság, de hittek benne, mert hinni akartak benne, elvégre ha van egy Szűz Mária az égben, akkor az idelent okvetlenül tükröződik egy felcsúti szent emberben,
a hívő szemében pedig a nemzetért égő szívű hazaffyság és az ormótlan luxusban való dagonyázás egymást kizáró fogalmak, szóval ha a honmentő fő-fő hazaffy immáron egy komplett felcsúti Disneylandből gurul elő, akkor azt kéretik nem észrevenni, mivel az a magyar üdvtörténet fennkölt eszméjének a megkérdőjelezése lenne.
Az orbánizmus leglényege az volt, hogy a politika egy szakma, TEÁOR-kódos szolgáltatás, pont olyan fennkölt, mint egy balatoni lángossütöde üzemeltetése, meleg is van, zsírszag is van, de jól fizet, ha valaki betartja a szakmai fogásokat. Például ha a kuncsaft tejfölös-sajtos lángost kér sörrel és tüskével, akkor a lángosos nem kezdi felvilágosítani a vevőt a koleszterin hatásmechanizmusáról, és nem gorombítja le, hogy ugyan, nézzen már a sörpocakos magára, strandzabálás, -piálás helyett kezdjen szépen sportolni. Ugyanígy a politikusnak sincs dolga a valósággal, neki helyette illúziókat, narratívákat kell építeni.
A „politika” a modern arisztokrácia lovardája lett, az újsütetű nemesség abrakja a közpénz, az EU-források és a valóság elleni hősi harcában a fő fegyvere, mint szamurájnak a busidó, a rezzenéstelen arccal való hazudozás.
Más szóval hazudni bolondulásig. Így lett Magyarország a hely, amely kifelé keresztény-nemzeti, etnikailag homogén, migránsmentes focinemzet, miközben az EU fő-fő szalonrasszistái a lelátókról szurkoltak néhány nemzeti mezbe öltöztetett bevándorlónak, közben a templomok szellősek, a főszuverének meg Kínának és Oroszországnak frontoltak.
Ez a fideszes közdősport, a bullshitdo, amelynek Orbán a fekete öves Ójama Maszutacuja, Mijamoto Muszasija. Az ilyen figurából teljesen kihalt a realitásérzet. A propaganda kiégette belőle, mint az alföldi nap a fű gyökerét is, a valósághoz való visszatalálás nála legfeljebb sokkterápiásan képzelhető el, mondjuk ha egy szép napon tényleg csak pár ezer forint marad a bankszámláján, vagy esetleg tényleg a sitten találja magát, mint mondjuk a kommunista filozófus Gramsci, akire néhány évtizeddel és pár száz milliárddal ezelőtt az egykor fiatal diákvezér Orbán a diplomamunkájában olyan sűrűn hivatkozott.