A Hormuzi-szoros újranyitásáról folyó tárgyalásokon olyan kompromisszum körvonalazódik, amely ugyan enyhítheti a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalán kialakult válságot, de közben jóval nagyobb ellenőrzési lehetőséget adhat Iránnak a hajóforgalom felett. A Reuters augusztus 4-i értesülése szerint Teherán azt akarja, hogy a Perzsa-öbölbe belépő hajók az iráni ellenőrzés alatt álló útvonalat használják, a kifelé haladó forgalomról pedig minden esetben értesítést kapjon, és szükség esetén beavatkozhasson. A kilépési engedélyt Omán adná meg.
A terv enyhébb annál a korábbi iráni követelésnél, amely mindkét irány teljes ellenőrzését Teheránhoz kötötte volna, de továbbra is jelentősen eltér a szoros korábbi működésétől. A nemzetközi hajózási rend évtizedeken át a kétirányú forgalom elkülönítésére épült, miközben a kereskedelmi hajók békés áthaladásának jogát nem kötötték az egyik parti állam külön engedélyéhez. Irán azért ragaszkodik új szabályokhoz, mert biztonsági garanciákat akar, és nem fogadta el Omán korábbi javaslatát a forgalom egyenlő megosztásáról.
A szoros jelentősége miatt már egy részleges korlátozásnak is világpiaci következménye van. A Reuters szerint Hormuzon keresztül halad át a globális olajforgalom mintegy ötöde.
Augusztus 4-én mindössze nyolc hajó kelt át a szoroson, miközben a háború előtt naponta rendszerint 130-140 hajó használta az útvonalat. A forgalom tehát továbbra is töredéke a megszokottnak, ezért a hajózási és biztosítási társaságok számára a katonai kockázat, az aknaveszély és a jogi bizonytalanság egyaránt meghatározó.
A vita korábbi szakaszában Omán olyan rendszert is felvetett, amelyben a hajózási társaságok önkéntes hozzájárulást fizetnének a szoros biztonságának és navigációs infrastruktúrájának fenntartására. A modell részben a Malakka-szoros gyakorlatára emlékeztetne, ahol a part menti államok nem közvetlen vámként szednek pénzt az áthaladásért. Hormuznál azonban az Egyesült Államok és más nyugati országok attól tartanak, hogy bármilyen kötelező fizetési vagy engedélyezési rendszer precedenst teremtene stratégiai tengeri átjárók politikai ellenőrzésére.
A hajózás szabadsága lehet az alku ára
Washington számára ezért nem egyszerűen az a kérdés, hogy mikor indulhat újra az olaj- és LNG-forgalom, hanem az is, milyen feltételekkel. A gyors megállapodás csökkentené az energiaárakat és mérsékelné a közel-keleti háború világgazdasági hatásait, ugyanakkor egy túl széles iráni ellenőrzési jogkör hosszabb távon sebezhetővé tenné a kereskedelmi útvonalat. Ha Teherán értesítési, ellenőrzési vagy beavatkozási jogot kapna, későbbi konfliktusokban ezt politikai nyomásgyakorlásra is felhasználhatná.
A közvetítő szerepét Omán látja el, miközben Katar és Pakisztán is részt vesz az amerikai–iráni feszültség enyhítésére irányuló diplomáciában. Katar augusztus 4-én előrelépésről beszélt, Donald Trump pedig azt állította, hogy a tárgyalások megkezdődtek. Teherán ezt tagadta, ezért továbbra sem világos, hogy közvetlen amerikai–iráni egyeztetés zajlik-e vagy csak a közvetítők viszik az üzeneteket a felek között. A bizonytalanság ellenére az olajárak több mint öt százalékkal estek, miután a piac esélyt látott a feszültség csökkenésére.
A Hormuzi-szoros rendezése azonban csak az egyik eleme a közel-keleti diplomáciai folyamatnak.
Az Egyesült Államok továbbra is az iráni nukleáris program korlátozását akarja elérni, Teherán viszont a biztonsági és gazdasági követeléseit is összekapcsolja a hajózás ügyével. A felek között a háború és a kölcsönös csapások után minimális a bizalom, ezért még egy ideiglenes tengeri megállapodás sem jelentené automatikusan a politikai rendezést.
Rómában is folytatódik a közvetítés
Közben Rómában újabb amerikai közvetítésű tárgyalási forduló kezdődött Izrael és Libanon között. Az amerikai külügyminisztérium szerint az egyeztetések kedden indultak és csütörtökig tartanak. Washington célja, hogy tartósabb biztonsági rendszert alakítsanak ki a két ország között, megszüntessék az Izraelt fenyegető fegyveres kockázatokat és a libanoni állam visszaszerezze tényleges ellenőrzését az ország déli része felett.
A legnehezebb kérdés továbbra is a Hezbollah fegyveres jelenléte. A libanoni államnak úgy kellene kiterjesztenie fennhatóságát a déli területekre, hogy közben ne sodródjon belső fegyveres konfliktusba a szervezettel.
Izrael viszont biztonsági garanciákat követel, és mindaddig fenntartja katonai nyomását, amíg nem látja biztosítottnak, hogy a Hezbollah nem építi újjá határ menti infrastruktúráját. A római tárgyalások ezért ugyanúgy csak fokozatos megállapodást hozhatnak, mint a Hormuzról folyó egyeztetések.
A két diplomáciai folyamat közös pontja, hogy a felek egyelőre nem átfogó békerendezést, hanem működőképes átmeneti szabályokat keresnek. Hormuznál azt kell eldönteni, ki és milyen jogon felügyelheti a világ egyik legfontosabb kereskedelmi folyosóját, Libanonban pedig azt, ki gyakorolhat tényleges biztonsági ellenőrzést a déli határövezetben. Mindkét esetben az azonnali cél a katonai eszkaláció elkerülése, de a gyors kompromisszum ára olyan hatalmi helyzet rögzítése lehet, amely később újabb konfliktusok forrásává válik.
