„Tapasztalatunk szerint az iskolából kikerülve óriási nehézségekkel szembesülnek azok a fiatalok, akik autisták, mozgásukban korlátozottak és mindezek felett esetleg pszichés problémákkal is küszködnek” – mondja el a Népszava megkeresésére Zsiday Krisztina , a Salva Vita Alapítvány Ifjúsági Házának szakmai vezetője. Tízezrek kerülnek ki a szakértők látóköréből, és tűnnek el iskola után, holott segítségre lenne szükségük. „Azt kell rólam tudni, hogy én is érintett vagyok, például számokra én nem tudok emlékezni” – vág a dolgok közepébe, miközben épp az ilyen fiatalok kezelésére módszertani kézikönyvet írt, pályázatokat tervez, szoros kapcsolatban áll és tárgyalásokat folytat az Európai Unió szakmai képviselőivel, illetve uniós parlamenti képviselő is felkarolta ügyüket.
„Évek óta látjuk, hogy ezek a fiatalok nem azért tűnnek el, mert nem akarnak dolgozni vagy beilleszkedni – hanem mert a rendszer nem tudja őket elkapni, mielőtt elvesznek.
A probléma súlyosbodik manapság azzal – hívja fel a figyelmet Zsiday Krisztina –, hogy az ebbe a csoportba tartózók közül sokuknak egyrészt papírjuk sincs a fogyatékosságukról, míg másoknak fogalmuk sincs saját problémájukról. Általában ők azok, akiket gyakrabban zárnak ki a suliból, vagy észrevétlenek mondjuk egy osztályközösségben. A jeleket már pubertáskorban detektálni lehet, de nincs diagnózisuk. Számos okból. Az egyik, amikor a szülő nem akarja »rárakni a gyerekre a kódot«, mert akkor onnantól kezdve mondjuk az oktatási rendszerben másképp kezelik. A másik, hogy nem is ismerik fel a problémát, s csak húszas éveikben kezdenek gyanakodni. S csak ekkor teszik fel maguknak a kérdést: lehet, hogy autista vagyok?
Zsiday Krisztina általában igaznak tartja, hogy bármilyen 20 fős csoportban egészen biztosan van egy-egy ilyen területen érintett, problémákkal küszködő fiatal.
Tízezreket felkutatni olyan feladat, amely intézmények egész sorával szoros kapcsolatot követel – erősíti meg a szakértő. Családsegítőkkel, speciális iskolákkal, pszichiátriákkal, orvosokkal működnek együtt, és a szülők is egyre gyakrabban jelentkeznek baj esetén, mert híre kelt az alapítványnak. Sikerült ennek a speciális ifjúsági háznak egy olyan hálózatot kiépítenie, amelyben összeérnek az információk, és így kerülnek be a programba a fiatalok. Gyakran az intézetek maguk küldenek javaslatot a számukra. Becslése szerint a fiatalok negyede küzd pszichés problémákkal. Emellett csoportjaikban vannak neurodivergensek, autisták, diszkalkuliával, diszgráfiával küszködők. Általában igaznak tartja, hogy bármilyen 20 fős csoportban egészen biztosan van egy-egy, ilyen területen érintett fiatal.
Struccpolitikának nevezi a szakértő, amikor se a szülő, se az iskola nem akar szembesülni a problémás helyzettel. Azt mondják, rakoncátlan a gyerek, nem képes egy helyben ülni, miközben feltehetően ADHD-s. S ha esetleg van diagnózisuk, akkor azt stigmatizációként élik meg, és nem merik felvállalni a problémáikat az előítéletektől való félelmük miatt. A nyári táborok szervezői között találni olyat, meséli, aki kizárja, hogy SNI-s (sajátos nevelésű igény) gyerek felvételét a közösségbe.
Ha az iskola után nem sikerül megtalálni az ilyen fiatalokat, akik elkezdenek gépzeni vagy telózni és bezárkóznak, akkor az addig megszerzett képességeik is elsorvadnak.
A munkavállalás nehézségei is gyakrabban jelentkeznek az ilyen fiataloknál, mert például nem tudják magukat bemutatni, leírni, esetleg bemutatkozni sem, vagy nem tudnak egy állásinterjún részt venni a szorongásuk miatt, mert azelőtt zárt közösségben voltak. Azaz nincsenek meg azok az alapvető készségek, amelyek az önálló élethez kellenek: például nem tudja, hogy mi a pénz értéke, de még az is előfordul, hogy nem tud felkelni és képtelen rászednie magát, hogy munkába induljon – jelzi a figyelmeztető jeleket a szakértő.
Vidékről is rendszeresen járnak a budapesti Ifjúsági Házba hozzájuk, ahol „munkaképes állapotba hozzák a fiatalt”. Ha az iskola után nem sikerül megtalálni az ilyen fiatalokat, akik elkezdenek gépezeni vagy telózni és bezárkóznak, akkor az addig megszerzett képességeik is elsorvadnak. A csoportokban ifjúsági szakember, pszichológus, mentálhigiénés kollégák, az autizmus, vagy neurodivergencia területén elismert szakemberek dolgoznak a fiatalokkal, de még HR-es is foglalkozik velük. Eddig 280 magyar fiatal vett részt a programban, és közel 30 százalékuk el is tudott helyezkedni. A foglalkozások egy része az önismeret kimunkálása, mert kevesen tudnak alkotni reális képet magukról – van, aki nagyon alulértékeli magát, míg mások túlértékelik a képességeiket.
Megközelítésük lényege nem a gondoskodás, hanem az önrendelkezés támogatása: fejlesztéssel, közösségépítéssel, a munkára való felkészítéssel és önkéntességgel segítik a fiatalokat abban, hogy megtalálják a helyüket, és a saját lábukra álljanak.
Sok európai országgal szemben hazánkban az ilyen jellegű munkára nincs állami támogatás. Szlovén partnerüknél konkrét összegeket juttatnak a munkaügyi hivatalok az ezzel a területtel foglalkozó civileknek. Viszont Zsiday Krisztina elmondja, hogy számos üzleti szférából érkező vállalkozás állt melléjük, például az ingatlanszerzésüket a Velux támogatta. Folyamatosan pályáznak, hazai, de legfőképp nemzetközi tendereken. Az Erasmus+ program karolta fel őket, s az It's My Life ötéves projektjük most zárult, amelynek kapcsán bemutatót is tartottak, hogy minél több fiatal kapjon esélyt az önálló életre. Megközelítésük lényege nem a gondoskodás, hanem az önrendelkezés támogatása: fejlesztéssel, közösségépítéssel, a munkára való felkészítéssel és önkéntességgel segítik a fiatalokat abban, hogy megtalálják a helyüket, és a saját lábukra álljanak.
„Nagyon sok olyan fiatal van, aki átesik a társadalom résein – mert hivatalosan nem szorulnak segítségre, nincs semmiféle papírjuk, ugyanakkor nehéz családi háttérből érkeztek, vagy nehéz iskolai évek vannak mögöttük. Én sem dolgoztam, nem tanultam, és nem igazán tudtam, merre induljak el. Ez a program ilyen fiataloknak segített – nekem is. Azóta tudom, hogy szeretnék másoknak segíteni, kortárssegítő szeretnék lenni” – idézi az alapítvány a programban részvevő 30 éves fiatalt, akinek változást hozott életébe a Salva Vita közössége.
Zsiday önmagában nagy dolognak tartja, hogy a 30 éves alapítvány ilyen körülmények között még mindig működőképes. A modell elismertsége sem maradt el: a projekt 2024-ben elnyerte a Zero Project Awardot, 2025-ben pedig a SozialMarie európai döntőjébe jutott. Külföldi partnerek bevonásával már 240 horvát és szlovén fiatal is részt vehetett a program adaptációiban, így összesen már több már több, mint félezren profitálhattak a módszertanból. Négy nyelven elérhető online tudásplatform is indul, amelyet más ifjúsági szervezetek, szociális és pedagógiai szakemberek szabadon használhatnak. Nemrég tartottak szakmai napot az akadálymentes ifjúsági munka alapjairól az Alapítvány által működtetett budapesti Szeglet Közösségi Térben, ahol ifjúsági munkások, szociális és pedagógiai szakemberek, valamint civil szervezetek képviselői érdeklődtek a program iránt.
