a kulturális háttérintézmények átfogó átvilágítását nyomán pénteken menesztették
Bernert Zsolto, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatóját,
Rózsa Dávidot, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját
és Cselovszki Zoltánt, az Iparművészeti Múzeum főigazgatóját
is – derül ki Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium államtitkárának a péntek délutáni Facebook-bejegyzéséből. A a bejelentést a politikus azzal vezette fel, hogy a kulturális intézmények munkavállalóinak biztonsága nem alku tárgya, az átvilágítás pedig arra a a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központra (MNM) is kiterjedt, amelynek elnöke, Zsigmond Gábor a három főigazgató munkáltatója. Hivatalosan ő döntött a menesztésükről.
Soron kívüli szakmai vizsgálatot rendelt el a Tisza-kormány több múzeumban és az Országos Széchényi KönyvtárbanCselovszki Zoltán személye körül a legutóbb júniusban tört ki botrány, miután a Népszavának az Iparművészeti Múzeum főigazgatója azt mondta, nem találkozott olyan esettel, hogy értékes faliszőnyegek méltatlan körülmények között, például futószőnyegként végezték volna állami intézményekben. Ezután derült ki, hogy az Iparművészeti Múzeum Bécsben restauráltatott nagy értékű szőnyegeket, hogy aztán Orbán Viktor ingyen lépdelhessen rajtuk a Karmelitában. Bár a munkatársai Cselovszki Zoltánt sajtónyilvános eseményen akarták magyarázatra kérni, a most menesztett főigazgató ezt nem engedélyezte.
Bécsben restauráltatott nagy értékű szőnyegeket az Iparművészeti Múzeum, hogy aztán Orbán Viktor ingyen lépdelhessen rajtuk a KarmelitábanA Budapestre visszatérő Esterházy-kincsek miatt új kiállítóteret kaphat az Iparművészeti Múzeum, a Karmelitáról egyelőre csak álmodni mernekRózsa Dávid neve még korábban, 20225 októberében tűnt fel a hírekben azzal, hogy bárr Demeter Szilárd emberének tartják, keményen összeveszett a magyar kulturális élet akkor még mindenható fideszes urával az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) uralkodó állapotok miatt. Ő a többi között azt fájlalta, hogy a raktárban penészednek a könyveik, a várbéli építkezések alatt pedig az OSZK egyszerűen lepusztult épületében csótányok jelentek meg. Ennek a fellépésnek a jutalma volt, hogy Demeter Szilárd, az OSZK-t is magában foglaló Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) elnöke egy hónapra felfüggesztette Rózsa Dávidot, akit akkor kivezettettek egy értekezletről, letiltották a a munkahelyi mobilját és a belépőkártyáját is.
A penész és a csótányok miatt robbant ki vita az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója és Demeter Szilárd közöttÖsszeveszett Demeter Szilárddal, felfüggesztették az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójátFacebook-posztjában Sári Zsolt jelezte, hogy Tarr Zoltán miniszterként átfogó szakmai, gazdasági és etikai belső vizsgálatot vár el az MNM KK-tól, amelyhez minden szükséges támogatást megadunk.Alakítanak egy minisztériumi munkacsoportot is, amely előkészíti az MNM KK decentralizálását és az intézmények önállóságának visszaadását. Mint akkor megírtuk, Demeter Szilárd irányítása alatt a közgyűjteményi rendszert olyan mértékben központosították, hogy az intézmények vezetői önállóan egy izzót sem nagyon rendelhettek meg, a központi adminisztrációból pedig nem igazán jön válasz a kérésekre.

