felfüggesztés;Országos Széchenyi Könyvtár;Demeter Szilárd;

Összeveszett Demeter Szilárddal, felfüggesztették az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját

Demeter Szilárd szerint csak egy „munkahelyi ügyről” van szó.

Egy hónapra felfüggesztették pozíciójából Rózsa Dávidot, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatóját – írja a hvg.hu. A portál cikke szerint a főigazgatónak azért kell kényszerszünetet tartania, mert összeveszett Demeter Szilárddal, az OSZK-t is magában foglaló Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK) elnökével. Rózsa Dávid helyét Gerencsér Judit főigazgató-helyettes veszi át. Demeter Szilárd a hvg.hu-nak azzal erősítette meg a felfüggesztés tényét, hogy „munkahelyi ügyről” van szó, amelyik nem érinti az OSZK napi működését. Folyik egy belső vizsgálat, ő várja az eredményt, addig nem is akar nyilatkozni a témában.

Korábban a Népszavának egy név nélkül nyilatkozó forrás arról számolt be, hogy a tagintézmények vezetői körében tartott szokásos hétfői értekezleten nem szokványos hangvételű vita zajlott, amely Rózsa Dávid állásába kerülhet, a főigazgatót felfüggesztették és kitiltottak az OSZK-ból, ahol három külön bizottság is elkezdett vizsgálódni. A vita körülményeiről és Rózsa Dávid esetleges elbocsátásának okáról hétfőn kérdeztük Demeter Szilárdot, aki korábbi kérdéseinkre nem válaszolt, csak az elbocsátás tényét cáfolta. 

Rózsa Dávid 2020 februárja óta OSZK-főigazgató, maga Demeter Szilárd kérte fel az intézmény szakmai átvilágítására, aztán vezetésére is. A nem sokkal korábban megbízottként kinevezett Hammerstein Judittól vette át a posztot, korábban a KSH Könyvtárban volt főigazgató-helyettes és főigazgató.

A Constellation Software leányvállalata 2024-ben a Newsweek által publikált a Világ Legmegbízhatóbb Vállalatok rangsorában a szoftver és telekommunikáció kategóriában az első öt között szerepel.