Tovább súlyosbodott a közel-keleti helyzet, miután keddről szerdára virradó éjszaka az Egyesült Államok sorozatban a 11. súlyos csapássorozatot mérte iráni katonai célpontokra, amire Teherán fokozta offenzíváját az Öböl menti országok ellen. Az iráni rezsim már nemcsak a térségbeli amerikai katonai támaszpontokat támadja, hanem az USA-val szövetséges államok energetikai infrastruktúráját és ivóvízellátását biztosító tengervíz-sótalanító központjait is.
A Vörös-tenger déli kapujának számító Báb el-Mandeb szoros forgalmának akadályozása, netalán teljes lezárása a Hormuzi-szoros forgalmának a zavarával együtt globális energiaválságot okozhat. A vörös-tengeri útvonal ugyanis kulcsfontosságú alternatív folyosóvá vált a Perzsa-öbölből érkező olaj- és egyéb áruszállítmányok számára. A Báb el-Mandeb a Hormuzi-szoros forgalmának akadályoztatásával már nemcsak az egyik hagyományos hajózási útvonal Európa és Ázsia között, hanem a Hormuzi-szoros fő alternatívája is.
A konfliktust mélyíti és kockázatait növeli, hogy a jemeni húszik, eleget téve Teherán felhívásának, blokád alá helyezték a jemeni olajszállító hajókat a Vörös-tengeren. A húszi blokád ugyan még nem jelenti a Vörös-tengert az Indiai-óceánnal összekötő Báb el-Mandeb szoros teljes lezárását, de igencsak riasztó képet vetít előre. Ha a húszi blokád tartós lesz, az jelentősen befolyásolhatja Szaúd-Arábia ázsiai olajexportját, ami szakértők szerint mintegy 7 százalékkal csökkentheti a globális olajkínálatot, s további nyomást gyakorolhat a nemzetközi ellátási láncokra és a kereskedelemre. Éppen ezért az ENSZ is aggodalmát fejezte ki a hajózás szabadsága elleni új fenyegetés miatt, felszólította a feleket, hogy „azonnal enyhítsék a helyzetet”.
Ez azonban aligha hatja meg a jemeni lázadókat, Teheránt vagy akár Washingtont is. A hogyan tovább azonban még nem látszik, az amerikai nyilatkozatok ezúttal is egymásnak ellentmondóak.
Donald Trump amerikai elnök kedden Washingtonban azt állította, hogy az Egyesült Államok nem készül tárgyalni Iránnal, mert a perzsa állam vezetése még nem áll készen erre. Mindeközben Marco Rubio amerikai külügyminiszter szerdán a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) külügyminiszteri ülésének a megnyitóján azt hangsúlyozta, hogy az USA „továbbra is elkötelezett a diplomácia iránt”, nyitott a párbeszédre, a tárgyalásokra és a viták rendezésére. Ugyanakkor hozzátette: a probléma az, hogy úgy tűnik, Irán nem veszi komolyan ezt a folyamatot. „Ha (Irán) megmutatja, hogy készen áll a valódi tárgyalásokra, akkor készen állunk. Ha nem, akkor megtesszük a szükséges intézkedéseket saját és partnereink érdekeinek a védelme érdekében” – mondta az amerikai diplomácia vezetője.
A Hormuzi-szorosban kialakult helyzetre kitérve Rubio hangsúlyozta, hogy egyetlen állam sem ellenőrizheti egyoldalúan az ehhez a globális fontosságú vízi úthoz való hozzáférést, mert mint mondta, „a hajózás szabadsága a nemzetközi gazdasági rend alapelve”, ennek bármilyen megváltoztatása globális következményekkel járna.
Washington a saját csapdájába esett. Teherán már nemcsak atomprogramjához ragaszkodik foggal-körömmel, hanem a Hormuzi-szoros ellenőrzéséhez is, amit a legerősebb ütőkártyájaként használ a Nyugattal és az Egyesült Államokkal szemben. Washingtonban ugyanakkor, főképp a novemberi időközi választások szorítása miatt, egyre hangosabban ketyeg az óra.
Trumpnak vagy így, vagy úgy, vagy diplomáciai úton, vagy a háború kiterjesztésével, de le kell zárnia ezt az egyre több erőforrást felemésztő, mind nagyobb károkat okozó konfliktust.
A hét elején egy névtelen kormányzati forrás a Washington Postnak azt nyilatkozta, hogy az USA „egy kiterjedt háborúra készül”, a Pentagon növelte a régióban jelen lévő katonai repülőgépek számát. Kiemelte azonban, hogy az amerikai katonai műveletek kiterjesztését továbbra is „korlátozza” a hadsereg raktáraiban rendelkezésre álló lőszer mennyisége – mind a rakéták, mind a légvédelmi rendszerek tekintetében. Elmondása szerint a háborúban megrongálódott vagy megsemmisült fegyverzet pótlására sincs lehetőség, mint ahogy új katonák bevonására sem.
„Nincs elegendő erőforrásunk ahhoz, hogy biztonságosan támogassuk a katonai műveleteket, és nem hiszem, hogy a Fehér Ház tisztában lenne ezzel” – fogalmazott a washingtoni kormányzati tisztségviselő.
A lap ezek után amerikai katonai szakértőket kérdezett meg, akik egybehangzóan azt állították: az USA erői nem állnak készen arra, hogy szembeszálljanak az iráni, nagy távolságból végrehajtott légitámadásokkal egy esetleges szárazföldi hadjárat esetén.
A háború kiterjesztése nyilván szárazföldi hadműveletet feltételezne, hiszen az már az eddigiekből is kiderült, hogy légicsapásokkal, bármennyire intenzívek is legyenek, nem lehet térdre kényszeríteni Iránt. De mint Seth Jones, a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Központja (CSIS) védelmi és biztonsági osztályának a vezetője a Washington Postnak hangsúlyozta, „hiba lenne (amerikai) szárazföldi csapatokat küldeni a (Hormuzi-) szoros bármelyik szigetére vagy a partokra”.
A Perzsa-öböl arab országai, amelyek iráni támadások sorát szenvedik el amiatt, hogy a területükön amerikai bázisok vannak, egyre nagyobb nyomást gyakorolnak Trumpra egy Irán elleni szárazföldi offenzíva érdekében, vagy legalább a Hárg sziget elfoglalására – értesült szerdán a Bloomberg.
Csakhogy az amerikai haderőnek nemcsak fegyverutánpótlási, hanem anyagi gondokkal is kell számolnia. A CSIS egyik jelentése szerint az USA az Irán elleni háború első, intenzív légicsapásokkal teli hónapja alatt a Patriot és THAAD légvédelmi rakéták készletének több mint felét felhasználta. Az ezt követő 7 héten, az áprilisi tűzszünetig közel 1000 Tomahawk cirkálórakétát lőttek ki, ami gyakorlatilag a Perzsa-öböl térségében tartózkodó hadihajók rakétakészletének teljes mennyiségét jelenti. Bár Pete Hegseth védelmi miniszter rendre cáfolja a lőszerhiányról szóló híreszteléseket, június közepén Trump váratlanul gyakorlatilag beismerte azt. Egy elnöki irányelvében (Presidential Determination) leszögezte, hogy „közvetlen fenyegetést” jelent az Egyesült Államok védelmi készültségére a lőszerek és egyéb hadianyagok megcsappant készlete. Ezért utasítást és további felhatalmazást adott hadügy-minisztériumának, hogy gondoskodjon az amerikai hadiipari termelés fokozásáról, különös tekintettel bizonyos lőszerekre és rakétákra, illetve kiegészítő jogkörrel ruházta fel Pete Hegseth hadügyminisztert arra, hogy a védelmi ipar szereplőivel rugalmasabban köthessen megállapodásokat a katonai raktárkészletek feltöltése érdekében.
Hegsethnek ehhez azonban pénz kellene, ami egyelőre nincs elegendő. A Pentagon vezetője kedden, a szenátus szakbizottságában tartott meghallgatásán azt mondta,
az iráni háború eddig 37,5 milliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak, és sürgette a Trump-kormányzat 87,6 milliárd dolláros pótköltségvetési igényének mielőbbi teljesítését. Ebből 67 milliárdot terveztek az iráni háború további költségeinek a fedezésére.
Hegseth bizottsági meghallgatását rövid időre háborúellenes tüntetők szakították félbe. Ezzel párhuzamosan több republikánus törvényhozó ismételten aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az elhúzódó iráni háború egyre nagyobb politikai tehertételt jelent Donald Trump amerikai elnök és a Republikánus Párt számára a novemberi időközi választások előtt.
