A labdarúgás történetében tizenhárom ország válogatottja vívott vb-döntőt. Ezek közül tizenegy most is szerepelt, csak Itália és Magyarország legjobbjai voltak kénytelenek távol maradni a tornától.
Nem mondom, hogy a résztvevők mindegyikének gyöngy élete volt. A világbajnokok társaságából Uruguay együttese győzelem és nyom nélkül búcsúzott már a csoportkörben, Szaúd-Arábia és a Zöldfoki-szigetek válogatottját sem sikerült legyőznie. „Szaúdi” útja még úgy is meghökkentő, hogy vb-aranyérmeit 96, majd 76 évvel ezelőtt nyerte.
Németország csapata – két csoportkörös kiesés után – a legjobb 32 között bukott el, az örök győzelmi listát hajdani virtuózai révén továbbra is vezető, ám Brazília jellegét elveszítő Brazíliát a nyolcaddöntőben búcsúztatta Norvégia. A másik négy világbajnok (Anglia, Argentína, Franciaország, Spanyolország) adta a legjobb négy mezőnyét, a futball – megannyi változása ellenére – messzemenően tradicionális sportág.
Azért a négyszeres vb-aranyérmes olaszok számára megemészthetetlen, hogy szériában harmadszor hiányoztak, és előző két fellépésük sem volt fáklyásmenet: 2010-ben, majd 2014-ben egyaránt a csoportmérkőzések után köszöntek el, kikaptak előbb Szlovákia (2-3), majd Costa Rica válogatottjától (0-1).
Most – legutóbbi diadaluk huszadik évfordulóján – megint csak tévén nézték, hogy a valaha ezüstérmet kiérdemlők közül Hollandia, Horvátország és Svédország a 32 között búcsúzik, a horvátok bírói döntéssel, nincs miért szégyenkezniük. A hollandok meg tizenegyes-párbajban vesztettek, de nem lehet azt mondani, hogy jobbak az őket kiejtő marokkóiaknál.
A magyarokhoz hasonlóan kétszer is második Csehszlovákia utódai, a csehek nyeretlenek maradtak, csoportjuk utolsójaként egyetlen árva pontot szereztek, s nekünk ez fáj majdnem a legjobban. Mert a pótselejtezőn azokkal az írekkel szemben jutottak tovább, akik honfitársainkat elporolták a záró selejtezőn. Hogy a cseh–ír meccs Prágában 2-2-vel zárult, és a ráadás tizenegyesek döntöttek? A 2-2-nek mennyire örültünk volna a Puskásban, és még tizenegyesek sem következtek volna…
De ez, mint írtam, csak a majdnem legnagyobb fájdalom. A legjobban az sajog, hogy a magyaron kívül egyetlen valaha világbajnoki döntőt játszó válogatott sincs, amely negyven éve kiiratkozott volna a vb-ről. A távollétet illetően a díszes kompániából a közelünkbe sem jön senki más, e tekintetben verhetetlen világbajnokok vagyunk.
Fölényesen nyeltünk.
S bővíthetik a mezőnyt akárhány szereplőre, fogalmunk sincs, meddig tart a múlt idő.
