Dupla jubileummal nyitott a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál. Ahogy Marek Eben cseh színész, humorista és énekes – a rendezvény hosszú évtizedek óta állandó házigazdája – mosolyogva megjegyezte: ebben az országban minden lehetséges, még az is, hogy egy nyolcvanéves fesztivál a hatvanadik kiadását ünnepli. A magyarázat persze egyszerű: a szocializmus éveiben Karlovy Vary és Moszkva felváltva rendezhette meg a nemzetközi filmfesztivált.
Ha Ebennek üzenhetek, csak annyit mondanék: nekik legalább jutott Skoda. Nekünk, magyaroknak se fesztivál, se autó. Amiben viszont közös a sorsunk: a futball-világbajnokság ezúttal sem zavar be a fesztiválba – mert sem a cseh, sem a magyar válogatott nincs ott. Eben ezt külön meg is köszönte a cseh csapatnak.
A fesztivál üzletileg ma már remekül működik, ezt jól mutatja, hogy annyi világsztárt hívtak meg, hogy szinte egymásnak adták a kilincset. Közülük azonban kétségkívül Dustin Hoffman volt a legnagyobb név.
Dustin Hoffman még mindig önmagát keresi
– Szeretnék köszönetet mondani a Karlovy Vary-i Filmfesztiválnak, amiért elősegíti a filmkészítés iránti szeretetet. Az ilyen fesztiválok támogatást és inspirációt nyújtanak azoknak a fiatal színészeknek és filmkészítőknek, akik szenvedéllyel végzik ezt a mesterséget. Köszönöm a díjat, de még inkább azt, hogy velem együtt törődnek ezzel a művészeti ággal – mondta Hoffman az életműdíj átvételekor.
Hogy pontosan mire gondolt, az másnap vált igazán világossá. A színész ugyanis nemcsak felvezette az 1967-es Diploma előtt vetítését, hanem végig is ült a főként fiatalokból álló közönséggel a moziban.
Karel Och művészeti igazgató elsőként arról kérdezte, miként kapta meg Benjamin Braddock szerepét.
– Mike Nichols akkoriban olyan rendezőnek számított, mint ma Spielberg. Két éven át hiába próbálta összeállítani a szereplőgárdát. A casting legutolsó napján sétáltunk be Katharine Ross-szal.
Ha két évvel korábban érkezünk, soha nem kaptuk volna meg a szerepet. Valószínűleg azok játszották volna el, akik éppen az utolsó napon jelentek meg
– idézte fel nevetve. Arra a kérdésre, hogyan tud egy 1967-es film ma is megszólítani huszonéveseket, Hoffman azt válaszolta: bizonyos értelemben alig változott valami. A regény 1964-ben jelent meg, még a vietnámi háború előtt, de Amerika akkor is és ma is mélyen megosztott ország. A film egyik legfontosabb témájának a szülők és gyermekeik kapcsolatát tartja. Az 1930-as évek gazdasági világválságában felnőtt generáció a háború után már nem önmagát adta a gyerekeinek, hanem tárgyakat.
Húszévesen még nem tudjuk, kik vagyunk. A tükörbe nézünk, és azt az embert látjuk, akivé szeretnénk válni. De az nem mi vagyunk. Éveket töltünk azzal, hogy önmagunkat keressük. És én ma is még mindig keresem.
A Diploma előtt óriásvásznon ma is elementáris erejű élmény. Minden jelenete lenyűgözően komponált, és jól látszik, hány későbbi rendező merített belőle.
Az is nyilvánvaló, milyen erősen hatott Dustin Hoffman alakítása a következő színészgenerációkra.
A fehér ördög portréja
A fesztivál egyik kellemes meglepetése Jana Hojdová dokumentumfilmje, a Robert Richardson: The White Devil volt.
A prágai FAMU egykori operatőrhallgatója eredetileg csak egy e-mailt írt Richardsonnak, hogy készíthetne-e vele interjút. A diákfeladatból végül hosszú közös munka és barátság lett. Amikor Hojdová meglátogatta az operatőrt, kitört a Covid-járvány, az egyhetes látogatásból pedig három hónapos együttélés lett.
Ennek köszönhetően egészen kivételes közelségből rajzolódik ki Richardson személyisége. Oliver Stone nem is próbálja megfejteni: szerinte egyszerűen „baromi furcsa alak”. A film végére a néző is úgy érzi, hogy hagyományos interjút aligha lehetne készíteni vele.
Martin Scorsese, Oliver Stone és Quentin Tarantino egyaránt megszólalnak a dokumentumfilmben. Tarantino interjúja különösen emlékezetes: extázisban magyarázza, hogy egy forgatáson bárki hibázhat, de a kamera nem, mert az „az egész kibaszott filmművészet lényege”. Ebben a pillanatban Jana Hojdová kamerája lemerül. A hang marad. Ami ezután történik, azt valóban látni kell.
Falkland a futballpályán
Érdemes megemlíteni a fesztivál nyitófilmjét is, Juan Cabral és Santiago Franco The Match című dokumentumfilmjét. Sokan inkább a knédlit és a sört választották helyette, pedig kár volt kihagyni.
A thriller ritmusában felépített dokumentumfilm az 1986-os Argentína–Anglia világbajnoki mérkőzésen keresztül beszél a Falkland-háborúról.
De ennek elemzése már egy másik meccs lesz.
