Versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a GYSEV egy idén tavaszi közbeszerzése miatt, amelyen a versenytársak kizárása után konzorciumban egy Tiborcz István érdekeltségébe tartozó cég nyert – írja a Telex.
A magyar állam többségi tulajdonában lévő Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. idén februárban írt ki egy két évre (24 hónapra) szóló közbeszerzést az előre tervezett és rendkívüli esetekben igénybe vett buszos vonatpótlásra. A közbeszerzést 1,3 millió kilométernyi szolgáltatással és 300 órányi rendelkezésre állással számolták, a keretösszeget 1,2 milliárd forintban állapították meg.
A közbeszerzésre három jelentkezés érkezett: a B Euro Car Kft., a Molteam Kft., és a Pannon Busz-Rent és az Infinitours Kft. párosa. Az első két ajánlatot az eljárás folyamán érvénytelennek nyilvánították, így a közbeszerzés nyertesének a Pannon Busz-Rentet és az Infinitourst hirdették ki. A Pannon Busz-Rent 51 százalékos tulajdonrészét tavaly vásárolta meg a Tiborcz István többségi tulajdonában lévő Waberer’s. 2025-ben a cég árbevétele másfélszeresére, nyeresége háromszorosára nőtt.
A portál úgy tudja, a GYSEV még június 5-én bejelentést tett a közbeszerzést lebonyolító MÁV SZK-nak, hogy a beszerzési folyamat közben jogsértésekre utaló információk jutottak el hozzájuk.
A bejelentés szerint a közbeszerzés lezajlása közben több helyről is azt a jelzést kapták, hogy a közbeszerzésen mindenképpen az Infinitourst és a Pannon Busz-Rentet kell győztesként kihozni,
és ennek elérésében a cégek képviselői és a MÁV SZK akkori vezetői együttműködhettek.
A lap értesülése szerint az erről szóló bejelentést a MÁV SZK továbbította a Közlekedési és Beruházási Minisztériumnak (KBM), utóbbi pedig feljelentést tett. A Waberer's a Pannon Busz-Rent nevében a lappal azt közölte, hogy a vonatkozó ügyben nem kereste őket a BRFK, és a társaság részéről nincs tudomásuk arról, hogy „bárki részt vett volna olyan egyeztetésen, amelynek célja a közbeszerzési eljárás versenyt korlátozó befolyásolása lett volna”. A cég idézte június közepi sajtóközleményét, amelyben az áll, hogy a Pannon-Busz-Rent és az Infinitours „objektív közbeszerzési értékelési szempontok alapján a szakmailag és pénzügyileg legkedvezőbb ajánlattal nyerte meg a GYSEV vonatpótló tenderét”.

