Magyarország;Népszava;média;

A Népszava utolsó lapszámai. A nyomtatott napi sajtó bástyái is ledőlnek

Németh Péter: Olvasóinkhoz

Nem elköszönünk, hanem új utakra hívjuk önöket.

Fájó szívvel, remegő kézzel írom ezeket a sorokat, de egyben reménykedve is. Megint, úgy hiszem, utoljára, arról kell beszámolnom az olvasóknak, hogy valami megváltozik, hogy valamit elveszünk. Pedig a Népszava 153 éves történelmének, készítsék bárkik is a lapot, abban egységes volt a filozófiája: mindig adnunk kell valamit, mindig többet, az olvasóink érdekében, és mert megérdemlik.

Az utóbbi évek is ennek jegyében teltek; a nyomtatott lap változatlanul tartalmazta a színvonalas mellékleteket (Szép Szó, Visszhang, Nyitott mondat, valamit a rádió és tv-újság), de emellett nagyot léptünk a digitális világ felé. A nepszava.hu felkapaszkodott a legjelentősebb online portálok mögé, emellett videóriportokat, saját stúdiónkban podcastokat készítettünk - mindegyiknek kiváló volt a fogadtatása. De természetesen a múlt kötelezettségei alapján továbbra is kiemelt figyelmet fordítottunk a nyomtatott lapra, annak ellenére, hogy sajnos egyre inkább fogyatkozott a printolvasók száma. Ezt a világtendenciát mi sem tudtuk kivédeni.

Most, szerkesztőségünk döntése alapján, miután a Népszava napilap nyomtatott verziójától – a már ismert és ismertetett okok miatt – el kellett köszönnünk, bezárjuk a pdf formátumot és a mobil Népszavát is.

Hétfőtől tehát a nepszava.hu-ra koncentrál a stáb, annak meghagyásával, hogy valami teljesen újra készülünk. A tárgyalások arról folynak, hogy – remélhetőleg valamikor augusztus közepétől – egy olyan hetilapot adjunk az Önök kezébe, amely minden szempontból egyedi lesz, megőrzi az eddigi hagyományokat, hogy úgy mondjam Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Radnóti Miklós, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos, Kaffka Margit, Faludy György, Fejtő Ferenc, Méray Tibor vagy éppen Mónus Illés, a legendás főszerkesztő teremtette hagyományokat, ugyanakkor hasonlóan magas színvonalon tárgyalja a mai társadalmi, politikai élet problémáit. Természeten változatlan erővel koncentrálunk a digitális tartalomra.

Nem elköszönünk tehát, hanem új utakra hívjuk önöket, abban bízva, hogy velünk tartanak továbbra is. Kétségtelen, hogy becsukódott most egy ajtó, de kinyílik egy másik. Együtt kell rajta bemennünk.

Németh Péter főszerkesztő

Hivatalossá vált, amit korábban megírtunk: elmarad a Lungo Drom tisztújító kongresszusa. Farkas Flórián erről szűkszavú e-mailben tájékoztatta szervezete tagjait.