Legalább huszonegy ember vesztette életét abban a hatalmas orosz rakéta- és dróntámadásban amely szerda éjjel és csütörtök hajnalban érte Ukrajna fővárosát – idézte a The Kyiv Independent Timur Tkacsenkót, a kijevi városi katonai igazgatás vezetőjének beszámolóját a pusztításról, amely egyértelműen nem katonai, hanem civil célpontokat ért. Vitalij Klicsko, Kijev polgármesterének adatai szerint eddig 86 sérültről tudnak. Hetven embert – közöttük két gyermeket – szállítottak kórházba. A városvezető a főváros elleni háború legsúlyosabb támadásának nevezte az orosz légicsapást.
Szörnyű éjszaka volt Kijev számára – mondta Klicsko, hozzátéve, hogy a város minden kerületében becsapódások voltak, és jelentős károk keletkeztek. A fővárosban július 3-ra gyásznapot hirdettek. Az ukrán állami rendkívüli szolgálat jelentése szerint városszerte folynak a kutató-mentő műveletek, és a halálos áldozatok számának emelkedését valószínűsítik.
Az ukrán légierő közölte, Oroszország 74 rakétát és 496 nagy hatótávolságú drónt indított a támadás során, amelyek többsége Kijevet vette célba. Negyvennyolc rakétát és 476 drónt lőttek le vagy hatástalanítottak, de 25 ballisztikus rakéta és 12 drón 33 helyszínt talált el. Voldodimir Zelenszkij arról számolt be egyik közösségi oldalán, hogy teljesen megsemmisült egy mentőállomás, egy tudományos intézet, egy szálloda és számos üzlet. Több városrészben áramszünet volt, a támadás következtében az internetszolgáltatás megszakadt, csak délre sikerült helyreállítani. Kijev megyében megsemmisült az ukrán BookChef kiadó központi raktára, mintegy 800 ezer könyv vált a robbanások, lángok martalékává.
Katarina Mathernova, az Európai Unió ukrajnai nagykövete egy közösségi médiában közzétett bejegyzésében „kijevi pokolnak” nevezte az éjszakai támadást. Elmondta, hogy a lakosok az éjszakát óvóhelyeken töltötték, mivel a város nagy része lángokban állt. A kijevi metróban rekordszámban találtak menedéket, több mint 52 ezer ember, köztük 4500 gyermek zsúfolódott össze 46 metróállomáson, de sokan házaik mélygarázsát használták óvóhelyként.
Orosz drón- és rakétatámadás érte Kijevet, ketten meghaltak, sokan megsebesültekSúlyos támadásra készülhet Ukrajna ellen Moszkva, Volodimir Zelenszkij sürgősen hazatér Írországból
