Európai Unió;importvám;Temu;

Tele vannak az automaták, sokan még a vámok előtt rendeltek

Köszönjük, Európai Unió, mától jön a termékkategóriánként háromerurós vám a kívülről érkező, 150 eurósnál olcsóbb csomagokra

A sarc csomagok millióit sújtja Magyarországon is. Előtte felrobbant egy kicsit a piac.

Mától már Magyarországon is érvényesek az új európai uniós vámszabályok, azaz az olyan csomagokra, amelyek a közösségen kívülről érkeznek, és az értékük nem haladja meg a 150 eurót, 3 eurós extra vámot vetnek ki. Ez a döntés a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint egyrészt védi a tagállami, így a magyar fogyasztókat, másrészt tisztességesebb versenyfeltételeket teremt az uniós és a harmadik országbeli kereskedők között.

A szabályozás a hazai piacon igencsak hangsúlyos lehet. A PwC ugyanis éppen a közelmúltban tette közzé friss felmérését a hazai e-kereskedelmi szektorral kapcsolatban, és egyértelműen látszik, hogy a súlypontok nagyon erősen eltolódtak a külföldi, és különösen a kínai nagy multinacionális platformok irányába.

A piac mérete 2025 végére meghaladta a 2000 milliárd forintot. A 15 legnagyobb, Magyarországon működő online kereskedő együttes forgalma viszont bruttó 622 milliárd forint volt, ami 32,2 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest. Ezzel együtt világosan látszik, hogy a teljes szektornak alig harmadát képesek lefedni a hazai webshopok. A PwC ráadásul hozzáteszi, hogy az ismertségi rangsor szerint a magyar online vásárlók fejében a Temu áll az első helyen. A 10 legismertebb online kereskedő sorrendje: Temu, Alza, eMAG, Allegro, AliExpress, Notino, Zooplus, Pepita, Shein, Vinted. A Temu ugyan hivatalos adatszolgáltatás nélkül nem szerepelhet az összesített toplistán, piaci súlya így is látványos – hangsúlyozzák –, ugyanis 2025-ben közel 15 millió rendelést teljesített Magyarországon,

az EU-n kívülről érkező rendelések pedig a teljes forgalom közel 18 százalékát, a tranzakciók csaknem 24 százalékát adták. 

E szerint tehát a 3 eurós új extra vám csomagok millióit érinti majd.

A Népszava gyors „kutatása” alapján szinte bizonyosan vásárlók ezreit érheti kellemetlen meglepetés a csomagszállítások és az új tarifák kapcsán, ami felületes tájékozottságukból fakad. Az általunk megkérdezett mintegy szűk tucatnyi rendszeres vásárlóból mindössze egy ember volt, aki pontosan tisztában volt azzal, hogyan érintik a vámok a rendeléseit. Az egyetlen válaszadótól eltekintve a többiek jellemzően úgy gondolták, hogy a teher lényegében jelentéktelen lesz – jelenlegi árfolyamon 1050–1060 forint –, mert csomagonként, azaz megrendelésenként kell majd fizetniük.

Az Európai Unió és maga a NAV is hangsúlyozta azonban vonatkozó tájékoztatójában, hogy ez nem így van. Az adóhivatal kifejezetten rámutat, hogy az új szabály szerint a 3 eurós vámot nem csomagonként, hanem az egy csomagban található termékkategóriák után kell megfizetni. A termékkategóriákat pedig a vámtarifaszámok határozzák meg. Így

ha valaki például egy unión kívüli webáruházból egy pólót, egy telefontokot és egy fülhallgatót rendel ugyanabban a csomagban, akkor bizony három különböző termékkategóriába tartozó (eltérő vámtarifaszámú) árut vásárol, ezért a fizetendő vám nem 3, hanem összesen 9 euró. 

Ha ugyanaz a vásárló három azonos típusú (azonos vámtarifaszámú) pamutpólót rendel, akkor a küldemény egyetlen termékkategóriát tartalmaz, ebben az esetben lesz csak a fizetendő vám 3 euró. Hozzáteszik, hogy a szabály kizárólag a 150 euró alatti értékű küldeményekre vonatkozik, az ennél értékesebb küldemények vámkezelésében nincs változás.

A fejlemények miatt a Foxpostnál reális esélyt látnak arra, hogy a piac átalakul. Miután a 3 eurós vámot a csomagban található termékkategóriánként kell megfizetni,

várhatóan visszaesnek a néhány eurós impulzusvásárlások, hiszen ezek ára jelentősen megemelkedik 

– jelezte Radeczky Zoltán, a vállalat vezérigazgatója a Népszavának. Szerintük a vásárlók tudatosabbá is válhatnak, s pénzügyi szempontból körültekintőbben állítják össze rendeléseiket. Így egy termékkategóriából vásárolnak egyszerre többet, illetve magasabb kosárértékkel rendelnek, hogy a többletköltség aránya kisebb legyen. Ezzel együtt a cégvezető úgy látja, hogy a kisebb vásárlások aránya is csökkenhet, mivel ezek esetében egy fix, 3 eurós díj arányaiban jelentős költségnövekedést jelent. A magasabb értékű rendelésekre ugyanakkor jóval kisebb hatással lesz az intézkedés.

A szabályozás közeledése berobbantotta a forgalmat. A Foxpostnál ugyanis azt tapasztalják, hogy a szezonhoz képest szokatlanul magas csomagforgalmat kezelnek. Bár a terhelés fokozatosan csökken, még mindig a karácsonyi időszak forgalmához közeli mennyiségekkel dolgoznak. Ennek egyik lehetséges oka, hogy a vásárlók egy része előrehozta a kínai webáruházakból tervezett rendeléseit a vám bevezetése előtt – írják. Hozzátették ugyanakkor, hogy arról, milyen fogyasztói szokásváltozást eredményez az új vámszabály, egyelőre még nincs elegendő tapasztalatuk. Az amerikai piac hasonló intézkedései alapján azonban arra lehet számítani, hogy a vásárlók idővel alkalmazkodnak: ritkábban, de nagyobb értékű rendeléseket adnak le, illetve egy rendelésbe vonják össze a korábban külön megvásárolt termékeket.

Tetemes bírság az Allegronak

Összesen 42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt - tette közzé a szervezet. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel ugyanis - magyarázatuk szerint - olyan döntésekre késztették a fogyasztókat, amelyeket egyébként nem hoztak volna meg. 

Ma lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás, ami után egyetlen állami lakásfelújítási támogatási program sem marad elérhető.