Pedig azt már 1940-ben eljátszotta-elénekelte a zenekarvezető-komponista Sammy Kaye, akinek édesapja, Zsarnóczay Sámuel a ma szlovákiai Báton (Batovce) született, onnan tántorgott ki Amerikába. Fiának legismertebb slágere az 1937-ben megjelent Swing and Sway volt, ebből lett a szlogen: „Swing and Sway with Sammy Kaye.”
Egy másik amerikai big bandes, Glenn Miller – a mikrofonnál Ray Eberle énekessel – 1940-ben szintén előállt a Blueberry Hill-lel, és a második helyre vitte a Billboard listáján. Majd 1941-ben Gene Autry énekelte a The Singing Hill című filmben, hogy aztán 1949-ben Louis Armstrong is feldolgozza a számot.
Domino „Satchmótól” ismerte a nótát, és azután rögzítette, hogy egy többszámos stúdiófelvétel során maradt még hely a szalagon. Szerzőtársa és producere, Dave Bartholomew, valamint az Imperial lemezkiadó főnöke, Lew Chudd kézzel-lábbal tiltakozott a választás ellen, mondván, a Blueberry Hillt már „mindenki” adaptálta, ám a zongorista-komponistának lett igaza: verziója három hétig állt az amerikai poplista második helyén, és tizenegy héten át vezette a rhythm & blues-lajstromot. Csak 1956-ban és 1957-ben ötmillió példány fogyott el a Blueberry Hillt tartalmazó Domino-kislemezből, a feldolgozás közzététele után az előadó addig sem csekély népszerűsége robbanásszerűen megugrott.
Csupán Elvis Presley lemezeiből adtak el többet 1956 és 1963 között, mint Fats Dominóéiból. A New Orleans-i sztár tizenegy számmal került az amerikai Top Tenbe: a Blueberry Hillen kívül az I’m in Love Againnel (3.), az I’m Walkin’-nal (4.), a Blue Monday-jel (5.), az It’s You I Love-val (6.), a Walking to New Orleansszal (6.), a Whola Lotta Lovinggal (6.), a Be My Guesttel (8.), az I Want to Walk You Home-mal (8.), a Valley of Tearsszel (8.) és az Ain’t That a Shame-mel (10.).
Az Ain’t That a Shame 1954-ben, az I’m in Love Again 1955-ben, a Blueberry Hill, a Blue Monday és az I’m Walkin’ 1956-ban, az I Want to Walk You Home 1959-ben a rhythm & blues rangsor élén állt, akárcsak a Goin’ Home 1952-ben, az All By Myself és a Poor Me 1955-ben.
Domino összesen 37 dalt navigált az amerikai Top 40-be; az utolsó a Red Sails in the Sunset 1963-as változata volt. A vörös vitorlás hajó a 35. helyen kötött ki a naplementében, stílszerűen ahhoz, hogy harmincötben búgta a mikrofonba Bing Crosby és Al Bowly, majd 1936-ban Louis Armstrong. A számot az ötvenes években műsorára tűzte – többek között – Nat King Cole, Patti Page, Tab Hunter, Paul Anka, a hatvanasokban a Platters, Connie Francis, a Searchers is.
Ám egyik variáció sem vetekedett Domino dinamizmusával.
Viszont valamennyi összehasonlíthatatlanul jobb volt egy orosz változatnál, amelynek borzalmas előadójaként Vlagyimir Putyint jegyezték. A KGB-s múltú tömegpusztító orosz miniszterelnök 2010. december 10-én énekelte el a számot egy jótékonysági rendezvényen, miután még ifjú korában, angol nyelvi tanulmányai során megtanulta a dal szövegét.
Maradjunk inkább a zongoraszéket és a fél világot megmozgató Dominónál, aki talán csak egyszer maradt egy helyben élete egy híján kilencven éve során. Amikor – 2005 augusztusában – a Katrina hurrikán New Orleanshoz közeledett, arra kérték a szerző-billentyűs-énekest, hogy hagyja el a várost, de erre ő – részben felesége rossz egészségi állapota miatt – nem volt hajlandó. A katasztrófa másnapján senki nem hallott felőle, s valaki festékszóróval ráfújta a házára, amely a szörnyűséges Katrina epicentrumában épült: „Nyugodj békében, Fats!”
Később azonban a CNN hírtelevízió arról számolt be, hogy Dominót a parti őrség helikopterrel kimentette elárasztott otthonából. Mindenki megkönnyebbült, és azt dúdolta: „I found my thrill on Blueberry Hill…”
Bár a hurrikán emberéleteket oltott ki és drámai pusztítást okozott, néhány pillanatra talán csak az Áfonyadombon volt izgalom.
