Nagy Ervin;Operettszínház;Budapesti Operettszínház;

Nagy Ervinhez fordultak, felülvizsgálatban reménykednek az Operettszínház dolgozói

Az intézmény közölte, egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást, de minden felülvizsgálat során teljeskörűen együttműködik a fenntartóval.

A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztériumhoz, azon belül Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkárhoz fordultak a Budapesti Operettszínház dolgozói – tudta meg a Blikk. A lap szerint a céljuk az, hogy újra a szakmai munkáé lehessen a főszerep, az utóbbi években ugyanis több olyan ügy miatt került a figyelem középpontjába a teátrum, amelyek negatív fényben tüntették fel őket. Ám reményeik szerint egy lehetséges felülvizsgálat rendet teremthetne.

A cikk felidézi,

  • alig két hónapja Mészáros Árpád Zsolt, a színháznál 23 évet eltöltő egykori vezető színész azt állította, Kiss-B. Atilla igazgatóvá választása után minden jó szerep, lehetőség azon múlt, hogy valaki kormánypárti volt-e. Fenyegetőzésekről, ellehetetlenítésről, sőt, lehallgatásról is beszélt.

  • Kiss-B. Atilla, akinek a pályázatát a hírek szerint a társulat elutasította Kerényi Miklós Gábor 2017 őszi, viharos körülmények között való távozása után nem sokkal, 2019 elején érkezett.

  • alig egy évvel később máris botrányba keveredett a színház vezetősége: az Indexnek akkor több forrás is megszólalt és panaszkodott a Budapesti Operettszínház 2019-ben kinevezett új főigazgatójának és az ügyvezető igazgatójának, Kriza Zsigmondnak a szakmai munkájára, megalázó kommunikációjára és az általuk teremtett munkakörnyezetre. Kriza alaptalannak nevezte a vádakat, majd a színház akkori fenntartója, az EMMI által indított vizsgálat is azt állapította meg, hogy minden rendben volt, igaz, a munkatársakat nem hallgatták meg.

  • a színházban több olyan baleset is történt az elmúlt években, amelyben társulati tagok sérültek, és ugyan üzemi balesetnek minősülnek, a vezetés reakciója sokak szerint hagyott kivetnivalót maga után. 

  • tavaly nyáron a hivatalos oldalukon található közérdekű adatok miatt került a színház kellemetlen helyzetbe.

  • a legnagyobb problémát a társulat számára a nézőszám csökkenés jelenti.

A Budapesti Operettszínház sajtóosztályának tájékoztatása szerint ők állnak egy esetleges eljárás elé.

„A felülvizsgálatról szóló hivatalos tájékoztatás egyelőre nem érkezett meg a Budapesti Operettszínházhoz. A Budapesti Operettszínház vezetése, ahogyan eddig is, a jövőben is minden felülvizsgálat során teljeskörűen együttműködik a fenntartóval”

– állt a válaszban.

Inkább szolgálják ezek a tárgyak a köz javát.