Az Európai Unió újra megpróbálja szankcionálni Kirill moszkvai pátriárkát, ami elsőre azért nem sikerült, mert Magyarország 2022-ben vallásszabadságra hivatkozva megvétózta a döntést. Az Euronewsnak három diplomata is megerősítette, hogy az orosz ortodox egyház vezetőjének neve bekerült a legújabb, kiszélesített szankciós csomagról szóló javaslatba.
A lap emlékeztet: Kirill pátriárka nemcsak vallási, hanem politikai szereplő is Oroszországban, az EU szerint kormánypropagandát terjeszt az Ukrajna elleni háború igazolására. Vezetése alatt az orosz ortodox egyház jóváhagyott egy dokumentumot, amely Ukrajna függetlenségének felszámolására szólított fel, és az inváziót „szent háborúként” írta le.
Az Orbán-kormány az évek során kitartott álláspontja mellett, az ügy pedig parkolópályára került, egészen a múlt hónapig. A Magyar Péter vezette új kormány ugyanis szakított elődje gyakorlatával, és késznek mutatkozik arra, hogy támogassa a bűnrészes orosz egyházi vezetők elleni szankciókat. Az uniós tisztviselők pedig ki is használták ezt a fordulatot, és beemelték Kirill pátriárka nevét az új szankciós javaslatcsomagba – írja a lap.
Az korántsem biztos, hogy végül szankcionálni fogják Kirillt, ami a gyakorlatban vagyonbefagyasztással és beutazási tilalommal járna. Ez ugyanis csak akkor történik meg, ha a 27 uniós tagállam egyhangúlag dönt erről. Brüsszel azt szeretné, ha július 15-ig, még az uniós állam- és kormányfők csütörtökön kezdődő csúcstalálkozója előtt megszületne a megállapodás a 21. szankciócsomagról – ez lesz az Európai Tanács első olyan ülése, amelyen már Magyar Péter képviseli Magyarországot.
Szijjártó Péter elbüszkélkedett azzal, hogy megvétózta orosz személyek szankcionálását az Európai UnióbanSzijjártó Péter megint megvétózta, hogy az EU szankcionálja Kirill pátriárkát
