Montevideo kikötőjében izgatott tömeg várta a Conte Verde olasz óceánjárót: a labdarúgás történetének első világbajnokságára érkezett 1930. július 4-én. Luxushajó volt, kortárs beszámoló szerint „egy itáliai palota ódon pompáját idézte”. Genovából futott ki. A román csapat játékosai indulás előtt, még Bukarestben a királytól kértek biztosítékot, hogy nem fogják kirúgni őket a munkahelyükről a hosszú távollét alatt, II. Károly pedig személyesen döntötte el, ki kapjon három hónap fizetett szabadságot. Több magyart válogatott be, köztük a gólt szerző Kovács Miklóst (1911–77) és Dezső Bélát (1909–37).
Szintén ezzel a hajóval utaztak a francia és a belga futballisták. Két héten át mind együtt edzettek a fedélzeten, utána a medencében ücsörögtek, vonósnégyes muzsikált nekik. Az Atlanti-óceán túlpartján, Rio de Janeiróban csatlakoztak a brazilok is. „Olyan volt, mint egy nagy nyaralás. Nem is fogtuk fel teljesen a jelentőségét, miért megyünk Uruguayba. Csak évek múlva értékeltük igazán, hogy részesei lettünk a történelemnek. Akkor kalandnak éreztük. Fiatalok voltunk, jól szórakoztunk” – emlékezett a franciák csatára, Lucien Laurent (1907–2005), aki Mexikó ellen minden idők legelső vb-gólját lőtte.
Velük tartott a torna ötletgazdája is. Jules Rimet, a FIFA francia elnöke poggyászában vitte a győztesnek járó serleget. Nagy siker volt a futball az amszterdami olimpián (1928), ám a beütő nagy gazdasági válság miatt ezúttal a 16 résztvevő sem jött össze. Távol maradtak a britek. Lemondták a költséges túrát a magyarok, olaszok, spanyolok, hollandok, svédek is, Ázsiából Japán és Sziám. Az egyetlen afrikai meghívott, Egyiptom csapata elindult ugyan, de viharba került a Földközi-tengeren, és lekéste a marseille-i csatlakozást. Így csak 13 válogatott lépett pályára, 9 az Újvilágból.
Milyen volt a régi idők focija? Csaknem egy évszázad múltán, mai szemmel meghökkentő dolgok történtek. Rengeteg revolvert koboztak el a szurkolóktól. Az egyik spori ingben, nyakkendőben, bricseszben bíráskodott. Volt, hogy a fehér mezes ellenfeleket alig tudták megkülönböztetni egymástól. Tévedésből hat perccel korábban fújtak le egy meccset, majd mégis folytatták. A döntő két félidejét – heves vitában kiegyezve – két különféle fűzős bőrlabdával játszották.
„A stadion hihetetlen izgalom tüzében izzott, míg a labda a két csapat játékosai között cikázva hordozta a tudás, a szerencse és balszerencse pillanatait a két kapu között” – jelentette a sportnapilap a fináléról. Uruguay hátrányból fordítva 4–2-re legyőzte Argentínát, és a játék történetében elsőként ünnepelhetett világbajnoki címet.
S hogy mi lett a hajó, a toszkán reneszánsz berendezésű Conte Verde sorsa? Tovább szelte a habokat a század viharaiban. Legénysége a világháborúban Sanghajnál elsüllyesztette. A japánok nagy nehezen kiemelték, rendbe hozták. Kotobuki Maru néven szolgált a császári flottában a futballhistória egykori zászlóshajója, amikor az amerikai légierő 1945 nyarán lebombázta – éppen 15 évvel az emlékezetes fociünnep után.