Június 12-én életbe lép az Európai Unió új menekültügyi rendszere, amelyet hivatalosan migrációs és menekültügyi paktumnak neveznek. A 2015–2016-os menekültválság után egy évtized kellett ahhoz, hogy a tagállamok legalább papíron újraszabják az európai menekültügy teljes működését. A megállapodás tíz egymáshoz kapcsolódó jogszabályból áll, és a belépés, a regisztráció, az előszűrés, a menekültügyi eljárás, a visszaküldés, a tagállami felelősség és a szolidaritás szabályait rendezi át.
Az Európai Bizottság szerint a cél az, hogy az EU szigorúbban lépjen fel a külső határokon az illegális bevándorlókkal szemben, gyorsabb legyen a menekültügyi eljárásokban és közben egyetlen tagállamot se hagyjon magára nagy migrációs nyomás esetén.
A bevezetés időzítése látszólag meglepőnek tűnhet, hiszen az EU-ba irányuló illegális határátlépések száma jelenleg csökken.
A Frontex adatai szerint 2026 első négy hónapjában valamivel több mint 28 500 illegális határátlépést regisztráltak az EU külső határain, ami 40 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest. Ez töredéke a 2015-ös válság számainak, és jóval alacsonyabb a 2023-as szintnél is. Brüsszelben úgy vélik, most érkezett el a kedvező pillanat az átállásra, mivel csekélyebb külső nyomás mellett lehet kipróbálni az új eljárásokat. Ez pedig lehetővé tenné azt, hogy kellőképpen felkészüljenek egy újabb válsághelyzetre.
A reform lényege a régi dublini logika megerősítése: főszabály szerint az a tagállam felel az illegálisan érkezők ügyéért, ahol először beléptek az Európai Unióba. Ez különösen Olaszországot, Görögországot, Spanyolországot és Ciprust hozza nehéz helyzetbe, vagyis azokat az országokat, amelyek a földrajzi helyzetük miatt a legtöbbször elsőként találkoznak a Földközi-tengeren vagy a keleti útvonalon érkezőkkel. A paktum azt ígéri, hogy a felelősség ezután ténylegesen érvényesül: aki Olaszországban vagy Görögországban lép be az Unió területére, s ezt követően Németországba, Hollandiába vagy Ausztriába megy tovább, azt a felelős tagállamnak vissza kell vennie.
Ezzel az EU a másodlagos mozgásokat akarja visszaszorítani, vagyis azt a jelenséget, hogy a menedékkérőkkel kapcsolatos eljárást nem abban az országban indítják el, ahol belépett a közösség területére.
A rendszer előszűrésre törekszik. Minden illegális bevándorlót azonosítani kell, rögzítik az ujjlenyomatukat és az arcképüket, biztonsági és egészségügyi ellenőrzésen kell átesniük, adataikat pedig be kell vinni az Eurodac-rendszerbe. Ez az adatbázis a jövőben jóval fontosabb szerepet játszik majd: a hatóságok rögtön láthatják majd, hogy az illetőt regisztrálták-e már egy másik tagállamban, hol lépett be, adott-e be korábban menedékkérelmet, és melyik állam felel az ügyéért. A menekültügyi megállapodás ezzel az eddiginél átláthatóbb nyilvántartást kíván teremteni, de az ellenőrzés is erősebb lesz. Az új szabályozás egyik alapgondolata, hogy a menedékkérő ne választhassa ki szabadon, melyik országban indítja el az eljárását.
A reform legvitatottabb része a határon folytatott menekültügyi eljárás. Ez azokat érinti, akiknek a származási országa alapján kevés esélyük van a menedékjog megszerzésére, biztonsági kockázatot jelenthetnek, vagy a hatóságok szerint félrevezették az eljáró szerveket. A paktum gyakorlati logikája szerint róluk már a külső határ közelében gyorsított eljárásban kell dönteni. A hatóságok legfeljebb tizenkét hét alatt bírálják el a kérelmet, és elutasítás esetén további tizenkét héten belül el kell indítani a visszatoloncolás folyamatát. Az érintetteket ezalatt zárt vagy szigorúan ellenőrzött létesítményekben tarthatják.
Magyar Péter: Szigorú migrációs szabályozás lesz MagyarországonA paktum másik nagy újítása a kötelező, de rugalmas szolidaritás. Ez nem ugyanaz, mint a 2015 után politikai robbanást okozó egyszeri kvótarendszer. A tagállamoknak segíteniük kell azokat az országokat, amelyek különösen nagy nyomás alatt állnak, de többféle formában tehetik meg: átvehetnek menedékkérőket, fizethetnek, vagy alternatív segítséget nyújthatnak, például szakembereket, rendőröket, felszerelést, technikai kapacitást küldhetnek. Az első, 2026-ra vonatkozó szolidaritási keretben az EU 21 ezer menedékkérő áthelyezésével számol. Azok a tagállamok, amelyek nem vesznek át kérelmezőket, ezzel egyenértékű segítséget nyújthatnak, vagy összesen 420 millió euróval járulhatnak hozzá a rendszer működéséhez. A kedvezményezettek között Görögország, Ciprus, Olaszország és Spanyolország szerepel.
Ez a kompromisszum próbálja kezelni a 2015 óta tartó vitát az első belépési országok és a célországok között. Olaszország és Görögország évekig azt állította, hogy a dublini rendszer igazságtalan, mert földrajzi helyzetük miatt aránytalanul nagy felelősséget ró rájuk.
Németország, Ausztria, Hollandia és más északi, illetve nyugati államok viszont azt kifogásolták, hogy a belépési országokban nem mindig regisztrálták megfelelően az érkezőket, sokan továbbmentek, és a tényleges terhek végül náluk jelentkeztek. Az új rendszer mindkét oldalnak üzen: az első ország felelőssége erősebb lesz, de cserébe számíthat uniós segítségre.
A paktum különösen nagy tét Olaszország számára. Giorgia Meloni kormánya régóta azt állítja, Európa végül Róma elképzelései felé mozdult el. Itália az Albániában létesített menekültügyi központokkal már 2024-ben megpróbálta követni ezt az irányt, de a tervet bírósági döntések és jogi viták akadályozták. Az olasz kormány most abban bízik, hogy az uniós környezet kedvezőbb lesz az ilyen megoldások számára. Olaszországnak az új szabályok szerint olyan kapacitást kellene létrehoznia, amelyben egyszerre több mint nyolcezer menedékkérő ügyét tudják gyorsított, határ menti eljárásban kezelni. Egyelőre azonban nem világos, hogy ezeket a központokat pontosan hol alakítanák ki, milyen személyzettel működtetnék, és mennyibe kerülne a rendszer fenntartása.
Az olasz példa megmutatja az európai migrációs politika új irányát. A hangsúly egyebek mellett a harmadik országokkal kötött megállapodásokra és a gyors visszaküldésre helyeződik. Brüsszel az elmúlt években egyre inkább arra törekedett, hogy a migrációs nyomást már az EU határain kívül csökkentse. Ennek részeként Törökországgal, Tunéziával, Egyiptommal, Mauritániával és más partnerekkel is olyan megállapodásokat kötött, amelyek az útvonalak ellenőrzését és az indulások visszafogását szolgálják. A mostani visszaküldési szabályok már azt is lehetővé tehetik, hogy az elutasított menedékkérőket EU-n kívüli visszatérési központokba vigyék, ha erről megállapodás születik az adott harmadik országgal. A lehetséges helyszínek között az elmúlt hónapokban több afrikai ország neve is felmerült, de konkrét, végleges modell még született.
A külső megoldásokkal kapcsolatban az uniós politika ma jóval kevésbé szemérmes, mint tíz éve. Most olyan kifejezések kerültek előtérbe, mint a szigorú ellenőrzés, a visszatoloncolás. Ebben szerepe van az európai szélsőjobboldal megerősödésének,
de annak is, hogy a hagyományos jobbközép és több balközép párt is átvette a szigorúbb migrációs nyelvezetet. Dánia már korábban megmutatta, hogy egy szociáldemokrata kormány is folytathat erősen korlátozó migrációs politikát. Németországban, Franciaországban, Hollandiában és Olaszországban szintén egyre erősebb az a politikai nyomás, hogy a kormányzat keményebben lépjen fel.
Közben Európa demográfiai és munkaerőpiaci helyzete más irányba mutat. A kontinens öregszik, sok ágazatban hiányzik a munkaerő, és több tagállam gazdasága már most is bevándorlók munkájára támaszkodik. Spanyolország például nyíltabban beszél arról, hogy rendezett migrációra van szüksége a gazdaságnak.
A jogvédő szervezetek szerint a paktumért túl magas árat kell fizetni. Attól tartanak, hogy a határon működő gyorsított rendszerben a menedékkérők nem jutnak valódi jogi segítséghez.
Nehéz helyzetben Magyarország
Ami Magyarországot illeti, az Orbán-kormány éveken át azt hirdette, nem hajtja végre az uniós migrációs megállapodást. A magyar menekültügyi szabályozás több ponton már eddig is szembement az uniós joggal. A 2024-es európai bírósági ítélet nyomán Magyarországnak egyszeri 200 millió eurós bírságot és napi egymillió eurós kényszerítő bírságot kell fizetnie a menekültügyi szabályok megsértése miatt. A Tisza-kormány ezért egyszerre örökölt jogi, politikai és intézményi problémát: a magyar rendszer nincs felkészítve a június 12-i indulásra, miközben az uniós rendeleteket elvben közvetlenül alkalmaznia kell.
A 2026-os uniós szolidaritási keretben Magyarország Szlovákiához hasonlóan nem tett felajánlást: nem vállalt áthelyezést, pénzügyi hozzájárulást vagy más, például technikai segítséget sem.
Ez azt jelenti, hogy hivatalosan nincs rögzített magyar vállalás. A paktum viszont elvben lehetővé tenné, hogy Magyarország ne befogadással vagy befizetéssel, hanem technikai támogatással vegyen részt a szolidaritási mechanizmusban. Ilyen lehet rendőrök, határvédelmi szakemberek, felszerelés vagy más operatív segítség küldése egy nyomás alatt álló tagállamnak.
Felmerülhet a Görögországnak nyújtandó segítség. Athén a migrációs nyomás alatt álló tagállamok közé tartozik, ezért részesülhet a szolidaritási alapból. A magyar kormány számára egy görög határvédelmi segítség vállalása kényelmesebb lenne, mint menekültek átvétele vagy pénz befizetése: illeszkedne ahhoz az üzenethez, hogy Magyarország a külső határok védelmében kész részt venni, de nem akar menedékkérőket befogadni. Orbán Anita külügyminiszter korábban úgy fogalmazott, Magyarország egy esetleges válsághelyzetben nem befogadással vagy pénzzel, hanem technikai segítséggel, szakemberekkel és rendőrökkel működne közre.
