Nézem a Fidesz vergődését és csodálkozok. Nem világos, hogyan képes egy valaha szebb napokat megélt párt ennyire silány produkcióra.
Értem én, hogy sokkhatás, csalódottság, meg eljött a világvége. Borzasztó lehet feldolgozni azt az árulást, amit a hívők párszázezresre apadt tábora kénytelen megélni nap mint nap. A történelmi vereségért leginkább felelős pártelit a vezérük hívó szavának engedelmeskedve elvonult a paraván mögé. Azért az összelopott sok ezer milliárdos vagyont rejtő képzeletbeli trezor kulcsait nem felejtették el magukkal vinni.
Állítólag terveket szőnek, egy szebb jövőről. Pedig még a jelent sem értik. A világlátásuk nem jobboldali, nem is keresztény, még nemzetinek sem mondható. Egyszerűen csak maffiás. A szellemi holdudvaruk tele Deutschokkal, Gajdicsokkal, Schifferekkel, Hontokkal. Van, aki újságírónak képzeli magát, pedig csak agitpropos pártkatona, a másik polgári gondolkodónak szeretne tűnni a kiégett csődtömeg helyett.
Elképesztő erőforrásokat égettek el annak a vágyálomnak az építésére, ami már-már sikert aratott. A mutatvány nem csak itthon, de előadva a nemzetközi porondon is képes volt számottevő rajongótábort toborozni. Orbán Viktor látványos szárnyalással tervezte megkoronázni politikai pályafutását. Azonban csúcsok és Brüsszel meghódítása helyett szégyenteljes összeomlás lett a sorsa.
Budapesten most egyesek nagyon félreértik a szereposztást. Az új karmester személye már ismert. A kórus szólistáit is kijelölték. A bukottaknál viszont nem tudnak visszatérni a valóságba. Az őszinte önkritika helyett naponta azt látjuk, hogy úgy viselkednek, mint az egyszeri vadász. Az, aki minden kínos kudarc után csak visszamegy az erdőbe. Hátha a nagyobb puskával sikerül elejteni a medvét.
A poént inkább nem írom le. A többség úgy is ismeri. Ha meg nem, akkor elég megnézni a közvetítést az Országgyűlés következő munkanapjáról.