A kortárs táncművészet legrangosabb elismerésének, a Lábán Rudolf-díjnak a kuratóriuma „úgy döntött, hogy nem osztja ki az előző év legjobb kortárs tánc előadásért járó független szakmai díja(ka)t, és shortlistet sem állít fel. A grémium ezzel az erős jelzéssel kívánja ráirányítani a figyelmet a terület évek óta tartó ellehetetlenítésére és akut válsághelyzetére, ami azonnali és hatékony szakmai-kultúrpolitikai beavatkozásért kiált. Döntésünk részletes indoklását hamarosan nyilvánosságra hozzuk.”
Továbbá „fontosnak tartjuk, hogy a kortárs tánc területén tevékenykedők munkáját különdíjakkal is méltányoljuk. A 21. Lábán-díj átadón négy elismerés talál gazdára olyan évadokon átívelő művészeti teljesítményekért, amelyek hosszú távon alakították és jelenleg is formálják a hazai kortárs tánc sokszínű arculatát.”
Az indoklásra több, mint egy hete várunk. Ezalatt akarva-akaratlanul kialakul egy vélemény annak hiányában is, amit később már nehéz lesz megváltoztatni – már ha egyáltalán változnia kéne.
A különdíjas alkotók, illetve szervezetek (Dézsi Katalin, a Kérész Művek, Ladjánszki Márta, az Under500 fesztivál) vitán felül kiérdemelték az elismerést.
De hogyan lehetséges, hogy az amúgy hiperaktív kortárs táncban tavaly nemhogy díjazásra, de még csak említésre méltó előadás sem született?
Ennyire színvonaltalanná vált a szcéna? Esetleg idén nem kizárólag, vagy akár nem elsősorban szűken vett szakmai szempontokat mérlegelt volna a kuratórium?
Meggyőződésem, hogy az utóbbiról van szó. Nagy port kavart a szakmában, hogy a négy különdíjasból három idén nem kapott értékelhető mértékű minisztériumi támogatást, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a munkájukat. Azaz a különdíjak többsége reakció egy szakmai-kultúrpolitikai döntésre. Egy „erős jelzés” a politika felé. Ami ennek a grémiumnak hivatalosan nem feladata ugyan, de morálisan annak tekinthető. A testület pedig alighanem annak is tekinti, és lehetőségeihez mérten támogatja a méltatlanul nehéz helyzetbe került pályatársakat. Vagyis a korszellemnek megfelelően a kuratórium beengedte a gondolkodásába a politikát.
Ami aztán, ahogy már annyiszor, most is megrágta és kiköpte azt, aki megpróbált egyszerre emberként, szakemberként és politikusként gondolkodni. Tavaly a kuratórium azzal kezdte az indoklását, hogy „A pénztelenség együtt járt a bemutatók számának meredek csökkenésével, az utánjátszások ellehetetlenedésével, a fiatalok helyzetbe hozásának reménytelenségével (…)
megfordult a kuratórium fejében, hogy a 20., jubileumi Lábán-díjra nem jelöl előadásokat, hogy ezzel is ráirányítsa a figyelmet a kulturális állapotok tarthatatlanságára, de aztán sikerült meggyőznie magát
a folytonosság fontosságáról.” Idén a szcéna résztvevőinek támogatását, a gazdasági-politikai környezetükre való reagálást, és mindezek alapján a legfontosabb pénzügyi szereplők, vagyis a szakpolitikusok felé való „erős jelzés” küldését a valódi főszereplők, az alkotók legalább szimbolikus támogatása fölé helyezte a kuratórium.
Ami érthető, ha az ember politikusként gondolkodik, de a gyakorlatban kontraproduktív, hiszen a közéleti nagykutyák kisebb gondja is nagyobb annál, mintsem hogy a függetlenek milyen előadásokat csinálnak és miféle díjakat osztogatnak (avagy sem), de még nehezebb helyzetbe hozza azokat, akiknek éppen ez, az alkotóként való életben maradás a legfőbb gondja.
A szcéna olyan kicsi, és olyan kevés megjelenési lehetőséget kap, hogy pénz (például reklámkeret…) híján még a létrejött előadások híre sem jut el a közönséghez, így aztán további előadások sem lesznek. Abban az alkotói körben, ahol a szent őrültek némelyike évekre eladósodva személyi hitelből hoz létre előadást, sőt, akad, aki lakását eladva tartja fenn a játszó-(és immáron élet)helyét, gyakorlatilag az egyetlen túlélési esélye egy-egy produkciónak, ezáltal pedig akár alkotónak, ha híre megy. Márpedig az egyetlen esemény, aminek a híre talán eljut a nagyközönséghez, és ezáltal érdeklődést generálva talán további lehetőségekhez juttatja az alkotókat, az épp a Lábán-díj. Itthon, és külföldön egyaránt.
A politika nem fog felfigyelni arra, hogy ki (nem) kap Lábán-díjat. Legfeljebb a közönség, ami idén elégedetten nyugtázhatja, hogy nem baj, ha mostanában nem ment el egyetlen kortárs táncelőadásra sem, hiszen még a szakma szerint sem érdemes.