gyász;öngyilkosság;mozgalom;magány;Empty Chairs;

Az Üres Székek mozgalom világszerte terjed, közösen kibeszélik a bajokat

Egy üres szék a magány ellen

„A gyász egy furcsa dolog volt nekem. Nem csak szomorúság, hanem zavarodottság, bűntudat és egy állandó érzés, hogy többet kellett volna tennem" – írta Dean Perryman, a brit Empty Chairs mozgalom alapítója a Népszavának.

A fiatal férfi ötletéről a BBC-n olvastam először. Mivel tudtam azonosulni vele, meg is kerestem, hátha a magyar olvasóknak is mesél az ötletéről, amire minden bizonnyal Magyarországon is lenne kereslet. A gyász és a halál nagyrészt még mindig tabutéma, a gyászoló pedig fájdalmában nagyon nehezen kapcsolódik a világhoz. A váratlanul bekövetkező halálesetek utáni gyász, amit Dean is átélt, egy sok szempontból specifikus műfaj, mert kimondatlan szavakat, a búcsúzás lehetőségének elvesztését, erős lelkifurdalást hagy maga után és olyan kérdéseket, amelyekre sosem lesznek válaszok.

„Miután Rob meghalt, újra és újra lejátszottam a beszélgetéseinket a fejemben. Vajon volt-e valami, amit nem vettem észre, vagy valami, amit másképp kellett volna mondanom. Ebbe az érzésbe beleülni egy nagyon kényelmetlen lelkiállapot, mert megpróbálsz értelmet találni valamiben, aminek valójában nincs értelme" - mesélte Dean, akinek barátja, Rob önkezével vetett véget az életének.

A fiatal férfi azt állítja, az egyetlen dolog, amire gyorsan rájött az az, hogy valószínűleg sokan hordozunk magunkban olyan dolgokat, amelyekről nem beszélünk.

„És arra is, milyen könnyű – különösen férfiként – úgy elmenni a kocsmába, egymás mellett ülni, együtt lenni úgy hogy közben valójában soha nem mondjuk el, hogyan vagyunk”.

Az Empty Chairs egy nagyon egyszerű gondolatból született: mi lenne, ha könnyebbé tennénk, hogy ezek a beszélgetések megtörténjenek? „Nem erőltetett módon, nem támogató csoportként vagy bármi hivatalos formában, csak létrehozni egy teret, ahol, ha valaki le akar ülni és beszélgetni akar, megteheti. Azt hiszem, ennek nagy része abból az érzésből fakadt, hogy bárcsak lett volna még egy beszélgetésem Robbal.”

Amikor arról faggattam, mire számított, amikor elkezdte az Empty Chairst, Dean keresetlenül úgy válaszolt, arra, hogy senki nem fog eljönni. „Az első néhány alkalommal, amikor egyedül mentem a pubba, és posztoltam róla, nem tudtam, hogy bárki megjelenik-e. És valljuk be, van egyfajta sebezhetőség abban, amikor így kitesszük magunkat. Aztán két dologra jöttem rá. Egy, hogy sokkal több ember érezheti magát magányosnak, mint gondolnánk. Kettő, valójában nem kell sok ahhoz, hogy ez változzon – néha elég csak egy szék és valaki, aki hajlandó meghallgatni minket.

Deant meglepte, hogy rövid időn belül mások is jelentkeztek, hogy Empty Chairs-találkozókat szerveznének. „Lenyűgözött az idegenek kedvessége és az, hogy hajlandók ott lenni olyan emberek mellett, akiket nem is ismernek. Sosem az volt a célom, hogy mozgalmat építsek, az lett belőe. Egyszerűen csak kerestem egy módot arra, hogyan alakíthatnám át a saját bűntudatomat és gyászomat valami pozitívvá.”

„Kezdetben csak arról szólt az egész, hogy elmentem a pubba, és megnéztem, csatlakozik-e hozzám valaki. De amikor mások is elkezdték kérdezni, hogy szervezhetnek-e saját találkozókat a saját városaikban, akkor változott meg minden.

Hirtelen már nem csak az én ötletem volt, hanem valami, amit az emberek magukénak kezdtek érezni. Valószínűleg ez az egész legerősebb része. 

Most már az Egyesült Királyságban, Európában és azon túl is emberek foglalnak asztalokat, viselnek valami narancssárgát, és sűrű életükből szakítanak arra időt, hogy idegeneket meghallgassanak, velük beszélgessenek. Van ebben valami igazán különleges.

Dean azt mondja, az élmény nyitottabbá tette, különösen abban, hogy beszéljen a saját mentális egészségéről. „Sokkal jobban megértem azt is, mennyire különböző mindenki története, miközben mélyen belül mégis mennyire hasonlóan érezhetünk. És talán a legfontosabb, hogy megmutatta: a kis dolgoknak néha sokkal nagyobb hatásuk lehet, mint hinnénk.”

Kétszer annyi férfi, mint nő

A WHO adatai szerint évente több mint 720 ezer ember vet véget önkezével az életének, ami azt jelenti, hogy átlagosan negyven másodpercenként követ el öngyilkosságot valaki a világon. Az öngyilkosság a 15–29 évesek körében a harmadik vezető haláloknak számít. Az Egészségügyi Világszervezet szerint globálisan több mint kétszer annyi férfi hal meg öngyilkosságban, mint nő.

Magyarországon az elmúlt évtizedekben csökkent az öngyilkosságok száma, de továbbra is az európai statisztikák rosszabbik felében szereplünk. Egy 2023-as magyar jelentés szerint abban az évben 1593 ember halt meg öngyilkosság következtében, ami napi átlagban több mint négy halálesetet jelentett.

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között valószínű, hétvégén várhatóan több fokkal visszaesik majd a hőmérséklet.