Magyar Péter elkalauzolt minket a Karmelita kolostorba, hogy lássuk, milyen munkakörnyezet övezte az Orbán-kormányt. A tárlatvezetés célja az volt, hogy kapjunk egy kis kóstolót az előző kormány közpénzt herdáló luxizásából. A látogatásról szóló cikkek és a tévébejátszások sokakat dühítettek, s a közösségi oldalak kommentelői cseppet sem dicsérték az előző vezetés választékos ízlését, inkább a bukott politikusok önző dőzsölését ócsárolták.
Nyilván nem lenne így, ha a korábbi kormány és gazdasági érdekköre a civil életben visszafogottabb, s nem épít magának tízmilliárdokért kastélyokat, nem suhan sok száz milliós autókon, nem jachtozik és magánrepül orrba-szájba és nem aggat magára tízmilliós ruhákat, órákat, táskákat. Valójában nem az bánt minket, hogy milyen pompás néhány középületünk, hanem az, hogy úgy érezzük, ezeket a csodákat is maguknak emelték és rendezték be telhetetlen exvezetőink, nem pedig a „köz”-nek. Ráadásul a drága kormányzati paloták kivitelezéséből a dőzsölők cégei profitáltak.
A kormányépületek szinte minden országban látványosak, ikonikusak. Ennek az attraktivitásnak a megteremtése és fenntartása gyakran pazarlással társul.
A kormánydőzsölésről szóló médiumok szóltak arról is, hogy a paloták falát milyen képek díszítik, számos kommentelő ezt is kiva-
gyiságnak vélte és nehezményezte. Nem kéne! A középületeket igenis díszítsék a nagy magyar művészek alkotásai, hadd ámuljanak az odalátogató vendégek. Az állami múzeumok kincseinek csak 2-3 százaléka fér be a kiállításokra, a képek és a szobrok túlnyomó többsége raktárakban várakozik. Utóbbiak egy része jobb helyen van középületeinkben. Pénzbe se kerülnek, hisz az állam a saját, korábban megvásárolt-megörökölt vagyonát mutatja be. Ez a legolcsóbb pompa.