utazás;Norvégia;Északi sarkkör;

Hófehér árnyak az ordító csendben

A Spitzbergák talán az egyik legkülönlegesebb sarka a földnek. A legészakibb lakott település, Longyearbyen is itt található alig 1500 lakosával. Mindössze egy Budapest–Koppenhága távolságra járunk az Északi-sarktól. 

Sok szempontból érdekes ez a térség, akár hívhatjuk senki földjének. Közigazgatásilag Norvégia tartja fenn az infrastruktúrát, de ez az a hely, ahol bárki a világ bármely pontjáról vízum nélkül dolgozhat és letelepedhet. Ezzel a lehetőséggel rendkívül sokan élnek, és meglepő módon egy számottevő thai közösség is él itt. Ha ez még nem lenne elég, távol az utolsó lakott településtől, a nyugati parton található egy régi rádióállomás, ami az 1930-as évektől telekommunikációs bázisként szolgált Norvégia és a sziget között.

Mára azonban ez szerepe némileg megváltozott. Még mindig fontos része az adatok továbbításában, viszont most már a digitális világban nem szükséges, hogy technikusok irányítsák a berendezéseket. Így mostanra itt található az világ legészakibb, működő szállodája, az Isfjord Radio Adventure Hotel. Mindez 100 kilométerre a legközelebbi lakott településtől - ha a kis bányavárost nem számoljuk, ami mára leginkább orosz lakta terület és a háború kirobbanása után a legtöbb ukrán tovább állt, hogy máshol próbáljon szerencsét. A sziget elhelyezkedése miatt egy stratégia hellyé is vált az egész világ számára és szinte mindenki rajta tartja a szemét többek közt ezen a kis hotelen, ami tele van érzékeny antennákkal és átjátszó tornyokkal.

Három hónap, ennyi jutott ezen a csodálatos hófödte kiszögellésen a Kapp Linné-án. Száz kilométert kell utazni hószánnal a vendégeknek, a személyzetnek és az árunak is. Ez egy kifejezetten nehéz logisztikai kihívás, és persze azzal is számolni kell, hogy az út a jegesmedvék területén vezet végig. Ez pedig az egyik olyan ragadozó, ami aktívan emberre is vadászik, ezért a fővároson kívül kizárólag fegyverrel lehet közlekedni. Aki nem csak látogatni jön ide, hanem itt is szeretne élni, ahogy én is tettem, annak fegyvertartási engedélyt kell szereznie. Az idelátogatók pedig kizárólag egy fegyveres kísérővel közlekedhetnek. Az elmúlt években ráadásul egyre csak szigorúbbá válik a szabályozás. A valóság az, hogy itt minden szempontból a természet az úr, aki pedig nem tiszteli, és nem tartja be a szabályokat, az életét kockáztatja. Két hónap alatt a nyolc fős csapatunkból négy főt kellett evakuálni ebből kettőt helikopterrel.

De hogy milyen is itt élni?

Az ember először a csendet veszi észre. Nem a városok hiányát, nem a hideget, hanem azt a mély, már-már ordító csendet. Az hotel környezetében ez a zord csend mindennapossá válik, mégis sosem szelídül meg teljesen. A fjord vize mozdulatlannak tűnik, mintha megállt volna az idő. A jég lassan, szinte mozdulatlanul lebeg a vízfelszínen. Néha egy tompa reccsenés hallatszik a horizonton. Ezek a hangok adják a táj természetes ritmusát. Ha pedig nincs csend, akkor a természet visszhangzik, a szél megállíthatatlanul süvít, a tenger haragos. A természet zaja itt nem megnyugtató, inkább egy jelzés, hogy ki az úr. Egy idő után rátelepszik az ember elméjére ami rendkívül nagy pszichológia kihívás is egyben. 

Emberi történetek.