„A kisfiamnak biztosabb jövőt szeretnék, az egész családunknak kiszámíthatóbb, őszintébb és boldogabb országot” – indokolta egy édesanya a VII. kerületben, miért döntött úgy, hogy mindkét szavazatát a Tisza Pártnak adja.
A Király utca és a Rózsa utca találkozásánál kezdtük a napot, Erzsébetvárosnak azon a részén, amit a Fidesz a nagy körzetátrajzolási manővere keretében a zuglói székhelyű 6. számú választókerülethez csatolt. Ha valakinek, akkor a függetlenként itt induló Hadházy Ákosnak lehetett reménye arra, hogy ellenzékiként megszorítsa a tiszás jelöltet, esetünkben Velkey György Lászlót, a Tisza Párt kabinetfőnökét. A Fidesz a fővárosi közgyűlés tagját, Radics Bélát indította, a Mi Hazánk – szintén az esélytelenek nyugalmával – Pércsi Viktóriát, a kutyapárt pedig Nagy Dávidot (aki csak névrokona a párt listavezetőjének).
Sokan elmondták, bár kacérkodtak a gondolattal, hogy egyéniben az általuk amúgy elismert Hadházy neve mellé tegyék az ikszet, végül ugyanarra az elhatározásra jutottak, amire a már idézett édesanya. „Összpontosítani kell az erőket” – fogalmaztak többen is. „Hadházy Ákos civilként majd nagyon sokat tud tenni Magyarországért, de veszélyeztette volna a rendszerváltást, ha rá szavazunk” – magyarázta egy nő a férje társaságában.
Olyan választókkal, akik vállalták volna, hogy fideszes szimpatizánsok, végül a Lövölde téren találkoztunk. A kormánypárti házaspár az öltözékével is jelezni akarta politikai hovatartozását: mindketten narancssárga pólót viseltek. „Jó úton haladunk” – jelentette ki a házaspár férfi tagja arra a kérdésünkre, miért érzi fontosnak, hogy Orbán Viktor folytassa a kormányzást. Szoros eredményre és fideszes győzelemre számított, de a kétharmadot sem ő, sem felesége nem tartotta reálisnak.
Már csaknem hatmillióan szavaztak, Orbán Balázs csúcsra járatja a háborús pszichózist – Percről percre a parlamenti választásrólZuglóban, a Szent István Gimnázium előtt egy szemüveges asszony nevetve mesélte, hogy azért szavazott országos listán és egyéniben is a Tiszára, mert a gyereke ezt kérte tőle. Visszakérdeztünk: ha a gyereke azt kérte volna, hogy a Fideszre szavazzon, megtette volna? „Dehogyis!” – tiltakozott hevesen.
A választókerületben a DK-s Komáromi Zoltán is elegendő ajánlást gyűjtött össze, ő azonban felmérte az erőviszonyokat, és visszalépett. Egyik molinóján utólag ráragasztott szöveget láttunk: „Így szavazz! Lista: Demokratikus Koalíció, egyéni: Hadházy Ákos”.
Gyaníthatón ennek az instrukciónak kívánt eleget tenni egy idős férfi. Nem árulta el, hogy listán melyik pártra szavazott, de adott támpontokat: semmiképpen sem fideszes, mindig is baloldalinak vallotta magát. Azok közül, akikkel beszéltünk, ő volt az egyedüli, aki egyéniben Hadházy Ákost választotta.
Ez nem fog gyorsan menni, Budapesten mindenhol hosszú sorbanállás vár az átjelentkezőkreEgy másik idős férfi konkrétumok említése nélkül, ám annál ingerültebben közölte, hogy „illegális tevékenységet” végzünk. Amikor afelől érdeklődtünk, hogy fideszes szavazót tisztelhetünk-e a személyében, meghökkent. „Fideszes? Éééénnn?” – nyújtotta el a szót, mint aki nem akar hinni a fülének. Majd sietős léptekkel távozott.
Az egyik Thököly úti szavazókörhöz is menetrendszerűen érkeztek a tiszások, mígnem ismét belefutottunk egy fideszes házaspárba. „Nem akarjuk, hogy a gyerekeinket elvigyék háborúba Ukrajna oldalán” – dörögte mély hangon a férj, aki nem rejtette véka alá, hogy igencsak rossz véleménnyel van a Népszaváról. Felesége lényegesen kedvesebb stílusban mélázott azon, hogy bízik ugyan a Fidesz győzelmében, de a kétharmadot kizártnak tartja.
Sikerült beszélnünk olyasvalakivel is, aki most először a Mi Hazánkra szavazott. „Nagyon vacilláltam a Mi Hazánk és a Tisza között” – avatott be a részletekbe a középkorú nő. A Bűnvadászok tevékenységét rokonszenvesnek találja, Magyar Péterrel szemben viszont – fideszes múltja miatt – még mindig vannak kétségei. Ezért döntött a Mi Hazánk mellett. A Fidesz szóba se került, egyébként is, a környezetében senkitől nem hallotta, hogy a kormánypártra készül szavazni. Végezetül felsóhajtott: „reménykedjünk abban, hogy annál, ami most van, minden tekintetben jobb lesz”.
Választás 2026: Budapesten a Fidesz és a Tisza is ellenzéki győzelmet vár, az igazi csaták baráti tűzben zajlanak
