Ritkán fordul elő – legalábbis a II. világháború utáni Európában -, hogy egy hatalmon lévő párt két választás megnyerését is a háborútól való félelem felkorbácsolásától várja. Magyarországon ez történt 2022-ben és a mostani választás során is ezt szánták Orbán csodafegyverének. Egyszerűbben fogalmazva az elmúlt négy évünk a harc, a háború jegyében telt el.
SZERENCSÉRE BENNÜNKET A HÁBORÚS BŰNÖS PUTYIN KATONAI AGRESSZIÓJA - EGYELŐRE - NEM FENYEGET KÖZVETLENÜL. Nálunk nem fordult elő, hogy civil családoknak hetekig pincében, óvóhelyen kelljen átvészelniük a folyamatos rakéta- és dróntámadásokat. Nálunk nem fordult elő, hogy hetekig, hónapokig nincs fűtés és hidegek a radiátorok. Nálunk nem fordult elő, hogy a lebombázott transzformátorállomások, a szétlőtt erőművek, a szándékosan szétdúlt villamos távvezetékek miatt órákig, napokig, hetekig áramkimaradások legyenek. Nálunk nem fordult elő, hogy leolvadtak a hűtők, hogy nem lehetett tölteni a mobiltelefont, hogy az internet nem működött, hogy a szeretteinkről nem tudtuk, túlélték-e a bombatámadást.
Nálunk nem fordult elő, hogy a „gyerekmentő” orosz katonák elől kellett menekíteni a gyerekeket. Nálunk nem fordult elő, hogy a házba betörő orosz katonák vitték, amit értékesnek láttak: fridzsidert, TV-t, festményt, de akár a bútort is. Nálunk nem fordult elő, hogy az oroszok támadásai miatt 50-100-200-500 kilométerre kellett menekülni, hátrahagyva mindazt, amit egy élet munkájával építettünk. Nálunk csak a háborús veszélyt okádó krampusz van jelen.
AZ UKRAJNÁT SÚJTÓ HÁBORÚ IDILLI PILLANATAIVAL SZEMBEN NÁLUNK GŐZERŐVEL FOLYTATÓDIK A BÉKEHARC. Orbán békepapjai beléptek a konzervatív értékeket védők béketáborába, ezért az évente rendezett táborozáskor (CPAC Hungary) immár Magyarországon is fogalmazzák a békediktátumokat a gender, a woke, az LMBTQ ellen, ám – szemforgató módon - az orosz agresszió ellen nem. Orbánt teljesen hatalmába kerítette a békevágy, és bár a magyar közösség szinte minden tagjának elege lett az általa szított háborús uszításból és gyűlöletkeltésből, szóba sem került a béketárgyalás az ellenzék és a kormánypárt között.
Orbán békeangyalai bármikor bizonyítják, hogy ukrán felségjeleket hordott a szárnyain az általuk lelőtt békegalamb. Békeakaratát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ellenfeleinek befeketítésére szolgáló állami propaganda éves kiadásai elérték a felsőoktatásra fordított összeg 10 százalékát, vagy a háziorvosi és a gyermekorvosi szolgálat költségének 20 százalékát. Az Orbán által felvett békekölcsön fedezi ugyan a békeharcosok, békepapok és a TEK-es békefenntartók kiadásait, ám ebből nem telt a vasutak, az utak, a kórházak rendbetételére.
A gyermekszerető Orbán nem pazarolt szavakat az oroszok által elhurcoltakra, az ukrán gyerekeket sújtó víz- és áramhiányra, az óvóhelyen működő iskolákra. Őt csak az érdekelte, hogy az oroszok által ukrán területen szétbombázott brodi szivattyúállomás helyreállításának hiányában nem telik az Orbán-család pénztárcája, nem folyik az olaj. Persze, ha az orosz agresszor a kampány alatt hajlandó lett volna a béketárgyalásokra, esetleg békeszerződés kötésére, akkor más lenne a helyzet, de Orbán eleve kijelentette, hogy neki a Nagy indiánkönyvből nem a békepipa, hanem a tomahawk a kedvenc jelképe.
Kérdés, hogy a tizenhat éven át Orbán vezetésével folytatott hideg polgárháború után lesz-e valaha békeünnep Magyarországon.
A PLAKÁTOKON ORBÁN UGYANAZZAL A MÁR NÉGY ÉVE IS PHOTOSHOPOLT ARCKÉPPEL, PILÓTADZSEKIBEN, HARCKÉSZSÉGÉT SUGALLVA HIRDETTE A BÉKÉT. Az ukrán gyerekek soványak, fáradtak, sápadtak. Nem sugárzik róluk a harckészség, pedig ők harcolnak értünk is. Szerencsére Orbánnak csak az arcát látjuk és nem egyre „daliásabb” termetét, bár a valóságban már az ábrázata is mutatja, hogy a békéért folytatott ádáz harcban nem lankadhat a has. Kérdés, hogy a bombázódzsekis, „megfiatalított” Orbán követi-e nagy diktátor elődjeit, így Sztálint, aki szerint „ha itt kő kövön nem marad, akkor is béke lesz!”.
Sokan gondolják, hogy Orbán a hatalma megtartása érdekében elmegy a legvégsőkig, ismét hadat üzen azoknak, akik nem őt, hanem a megbékélést választották. Rajtunk múlik, mit tehet velünk, bármennyire képes is mindenre. Rajtunk múlik, hogy elkezdődik-e a búcsú a fegyverektől. Rajtunk múlik, hogy az ő paranoiája átragad-e a ránk is.
A kampány utolsó napjaiban egymás után születtek példaképeink, akik kiálltak magukért, kiálltak értünk. Iványi Gábor évtizedes szelíd, de bátor határozottságát követték: Szabó Bence nyomozó százados, Pálinkás Szilveszter honvédszázados és nyilván rajtuk kívül még sokan mások. Sokan megtanulták ezt és példát mutatnak, mert - F. D. Roosevelttel szólva - „az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az a félelem maga!”
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.