Ellenzéki politikusokat is megfigyelt az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH). Ezek formálisan jogszerűek voltak, de valójában politikai célt szolgáltak - jelentette ki a szervezet korábbi tisztje a Partizánnak adott interjúban.
Sebők Krisztián - aki 2002 és 2016 között a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, később az AH-nál dolgozott - a 24 beszámolója szerin tazt mondta, 2010 után érezhető változás következett be: egyre inkább politikai elvárásoknak próbált megfelelni a nemzetbiztonság. Egy hangfelvételt is ismertetett, amely állítása szerint azt támasztja alá, hogy az AH egyik tisztje végrehajtókkal egyeztetett arról, hogy ha van Magyar Péterről információjuk, arra nyitottak lennének akár pénzért vagy fegyelmi eljárások befolyásolása fejében. A hangfelvételen elhangzik Magyar Péter neve is, illetve hogy ha esetleg van a végrehajtónak információja, ami a Tisza Párt elnökére nézve érdekes vagy akár terhelő lehet, akkor arra nyitottak lennének.
Magyar Péter: Az Orbán-kormány már nem is cáfolja, hogy a titkosszolgálatokkal akarta szétveretni a Tisza PártotGonosz Rogán-kutyákról és kettős állampolgárságról is esik szó a videóban, amellyel az Orbán-kormány a tiszás informatikus beszervezését akarja bizonyítaniSebők Krisztián állítása szerint ez egy újabb konkrétum arra nézve, hogy a titkosszolgálatok Magyarországon a jelenlegi hatalom politikai ellenfelei ellen lépnek fel. 2020-ban a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnál vállalt munkát végrehajtói ellenőrként. Rövid időn belül egyértelművé vált számára, hogy a rendszer „maffiaszerűen” működik. A végrehajtók jogellenesen számoltak fel költségeket az adósoknak, miközben az ellenőrök politikai és személyes hűség függvényében kaptak utasításokat arra, hogy kit kell fegyelmi eljárásokkal megbuktatni. Sebők Krisztián konkrét eseteken keresztül ismertette a készkiadások elszámolásával kapcsolatos, tömeges visszaéléseket, amelyek véleménye szerint éves szinten milliárdos nagyságrendű jogtalan bevételt eredményezhettek a végrehajtóknak. Ekkor megnevezte Jeney Orsolyát, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) korábbi igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkárát, aki állítása szerint minderről tudhatott.
Két olyan szálat is elvarrtak a Schadl–Völner-ügyben, amelyben felmerült Rogán Antal kabinetfőnökének az érintettségeSchadl György kivásárolta a luxusóráját a hatósági vagyonzár alól, 16,5 millió forintot fizetett érteKitért arra is, hogy a jelentős bevételt hozó ügyeket irányított módon osztották el, míg a „renitens” végrehajtókkal szemben koncepciós fegyelmi eljárásokat indítottak, ezzel helyet teremtve új, fizetőképes jelöltek számára. Az általa tapasztalt visszaéléseket megpróbálta jelezni az Alkotmányvédelmi Hivatalnak is, érdemi lépések azonban nem történtek. Úgy látja, ennek hátterében az állhatott, hogy az ügy politikai szinten vált érzékennyé. Miután 2022 januárjában büntetőfeljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen, közlése szerint retorziók érték: megfigyelést, elszigetelést és munkahelyi ellehetetlenítést tapasztalt. Arról is beszélt, hogy információival segítette Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt. Sebők Krisztián állította: az ő munkájuk is kellett hozzá, hogy az ügyben Völner Pál neve is nyilvánosságra kerüljön.
Az interjú végén kiemelte: nem tisztségekre törekszik, hanem tényleges felelősségre vonást és intézményi átalakításokat tart szükségesnek. Támogatja egy önálló vagyonvisszaszerzési és korrupcióellenes intézmény felállítását, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ennek csak abban az esetben van jelentősége, ha felette valódi politikai és civil ellenőrzés érvényesül. A szolgálatok feladata nem a politika kiszolgálása, hanem az ország védelme - fogalmazott.
Hogyan csináljunk bolondot az Alkotmányvédelmi Hivatalból? – Valaki nem vette a fáradságot az ellenőrzéshez, dezinformáció lett az AH-főigazgatói jelentés alapjaKi és hová tart: az orbáni lépések miatt a magyar titkosszolgálatok már súlyos bizalomhiánnyal küzdenek a nyugat-európai szövetségeseknél
