JD Vance feltehetően kisebb vagyonba kerülő budapesti vizitje újabb mintapéldája lett annak, miként lehet az ablakon kidobni a magyar adófizetők pénzét. Orbán Viktor eredeti mesterterve arról szólt, hogy maga Donald Trump teszi tiszteletét a kampányhajrában, elhozva a megdicsőülést és a borítékolható újabb kétharmados győzelmet. A nagy békepárti hős, azonban távolmaradt, s éppen az iráni civilizáció kiirtásának gondolatával kacérkodott. Retorikája a legsötétebb történelmi időket idézte, s ha valaki azt hitte, Vance majd tompít a főnöke szavain, tévedett. Az amerikai alelnök csak megerősítette: Washington adott esetben gondolkodás nélkül, pusztító erejű fegyvereket is bevetne az Iszlám Köztársaság ellen.
Így fest tehát a propaganda által oly sokat emlegetett új békevilág. Az egyik vezető a saját honfitársait tartja folyamatos, mesterségesen kreált félelemben, miközben sorozatos választási trükközésekkel és a szabályok átírásával betonozza be a hatalmát. A másik a sajátjain túl lényegében az egész világot fenyegeti, mindezt a legcsekélyebb önreflexió nélkül. Tegnap végül bejelentettek egy kéthetes közel-keleti tűzszünetet, de hogy eljön-e a tartós béke, azt senki sem tudhatja. A mai Trump-féle világban csak egy biztos: a teljes káosz.
Az amerikai elnök azért valamilyen formában mégiscsak tiszteletét tette a budapesti pódiumon. A jelenlegi Fidesz-kampányra oly jellemző módon nagy nehézségek árán és parodisztikus jelenetekkel tarkítva sikerült őt telefonvégre kapni. Hogy a vonal túlsó végén éppen min merengett, rejtély. Esetleg azon, melyik országot támadja meg legközelebb? Vagy azon töprengett, hogy Venezuela mellett mely államok elnöki székébe ülhetne még be?
Bár a nagy amerikai páros kiállt a magyar barát mellett, Vance azért tett egy fontos megjegyzést, amikor elárulta: bárki nyerje is meg a magyar választást, Washington együttműködik vele. Gyorsan hozzátette persze, úgyis Orbán nyer. Ekkor következett a nap váratlan intermezzója: a magyar kormányfő őszinte kézjátékkal ismerte el, már ő sem biztos a nagy diadalban.
Vance azért hű maradt önmagához, belerúgott az „európai bürokratákba”. Ezzel tavalyi, igen rossz emlékű müncheni beszédének hangulatát idézte fel, amelyben az európai vezetők általános döbbenetére kiállt a német szélsőjobboldali párt, az Alternatíva Németország mellett és a nyugati demokráciákat bírálta.
Egy biztos, ez a nap sem a magyar szuverenitásról szólt. Nem tudhatjuk, hogy a színfalak mögött mi történt, s a magyar kormányfő, aki – mint a Bloomberg által közölt leiratból kiderül – mindent hajlandó megtenni Vlagyimir Putyinnak – nem ígért-e vendégének magyar katonákat a Hormuzi-szoros védelmére. A mai amerikai vezetés ugyanis semmit sem ad ingyen, még egy alelnöki vizitet sem.
Adódik a kérdés, ki nyert Vance látogatásával. Az ország biztosan nem, de ez sosem volt szempont a kormány számára. Orbán nyert-e? Aligha. Jelen állás szerint legfeljebb azt remélheti, hogy a Tisza Párt nem kétharmaddal győzedelmeskedik. Ha ez mégis bekövetkezne, akkor Orbán rezsimjét már egyik dicső barátja sem mentheti meg. Sem Trump, sem Putyin.