Borzongva bámultak a járókelők az ég felé, alig hittek a szemüknek. Ember billegett a magasban, a Világkereskedelmi Központ ikertornyai közé kifeszített drótkötélen, négyszáz méterrel New York aszfaltja fölött. Nyolcszor sétált végig, közben letérdelt, integetett, táncikált; hallani vélte lentről a tömeg izgatott moraját. Hiába próbálták leparancsolni, háromnegyed órát kunsztozott. Csak akkor fejezte be a hajmeresztő mutatványt, amikor eleredt az eső 1974. augusztus 7-én. A fiatalember a fellegekben járt, megtapsolták a rendőrök is, mielőtt bilincsben elvezették.
A francia Philippe Petit (1949) régóta készült az életveszélyes őrültségre. Fogorvosi váróban olvasott az épülő 110 emeletes manhattani felhőkarcolókról, a Föld akkor legmagasabb tornyairól, és ellenállhatatlan vágy kerítette hatalmába. Másként tört az ég felé, mint pilóta édesapja. Kiskorától zsonglőrködött, játszva lett légtornász: „Egy éven belül egyedül tanultam meg mindent, amit csinálni lehet a kötélen. Szaltózni előre-hátra, egykerekűzni, biciklizni, széken egyensúlyozni, karikákon átugrani. Gondoltam magamban: hát ez mitől olyan nagy szám?”
Unalmasnak találta a manézst. Nagyobb cirkuszt akart, világszámot grandiózus díszletekkel. Vakmerőségét először Párizsban villantotta meg, a Notre-Dame tornyai között, mialatt a székesegyházban papokat szenteltek (1971). Azután az ausztrálokra hozta rá a frászt Sydney kikötői hídjának pilonjain (1973). Mindkétszer őrizetbe vették és megbírságolták, de nem bánta. Amerikai akcióját a német zsonglőrkirály Francis Brunn pénzelte. Egy mező fölött edzett. Felkészült lélekben is: „Arra gondoltam, ha úgy halok meg, hogy éppen a legnagyobb szenvedélyemnek hódolok, az csodaszép halál lenne.”
Segítőtársaival úgy hódították meg a World Trade Centert, mint a krimibeli bankrablók: titokban terveztek, számítottak, gyakoroltak. Csak egy esélyük volt megpróbálni.
Munkásnak öltözve surrantak be az építkezésre. Teherliften csempészték fel a 61 méteres, 200 kilós acélkábelt. Az éjjeliőröket kicselezve, íjjal lőtték át a segédkötelet, egy extra erős damilt a túlsó toronyban lapuló cinkosoknak. Észrevétlenül kellett a sodronyt áthúzni, rögzíteni, megfeszíteni. A lélegzetelállító kalandról mesél az Ember a magasban című, Oscar-díjas dokumentumfilm (2008).
„Ha meglátok három narancsot, zsonglőrködni kezdek. Ha látok két tornyot, kedvem támad átsétálni az egyikről a másikra” – így védekezett a szabálysértő kötéltáncos a birtokháborítás és rendzavarás vádja ellen. Boldogan elfogadta az ügyész ajánlatát: nem állítják bíróság elé, ha közérdekű munka címén ingyenes bemutatót tart a Central Park közönségének.
Philippe Petit már világsztár volt, amikor a francia forradalom bicentenáriumán, 1989-ben meghívást kapott Párizsba. A Szajna fölött egyensúlyozott fel az Eiffel-toronyra. Szédítő mutatvány volt az is, de más okokból példátlan: maga a polgármester, Jacques Chirac kérte fel rá, a tévében reklámozták – és a negyedmillió néző tapsa után a művész kivételesen szabadon távozhatott.