Szerbia;Magyarország;Orbán Viktor;választási kampány;merényletkísérlet;Török Áramlat;Aleksandar Vučić;

Orbán Viktor és Aleksandar Vučić barátsága politikai érdekvezérelt. Ha Orbán bukik, az szerb barátja helyzetét is megrendítheti

Annyira komoly volt a Török Áramlat elleni állítólagos merényletkísérlet, hogy a szerb rendőrök és katonák már eltűntek a helyszínről

Az időzítésen túl is felemásra sikerült Aleksandar Vučić vasárnapi bejelentése a Török Áramlat ellen tervezett állítólagos merényletről. A szerb elnök hitelét rontja, hogy politikailag kritikus pillanatokban nem először állt elő leleplezett merényletkísérletekkel.  

Húsvét vasárnapjának reggelén Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök jelentette be, hogy a magyar határ közelében fekvő Magyarkanizsa község mellett, Oromhegyesnél hajnalban szerb hatósági akció kezdődött, mert robbanószereket találtak a Szerbiát és Magyarországot is (orosz földgázzal) ellátó a Török Áramlat balkáni szakasza) földgázvezetéktől néhány száz méterre. A szerb elnök azonnal tájékoztatta Orbán Viktort, aki ezt követően összehívta a védelmi tanács ülését, majd katonai védelem alá helyezték a Török Áramlat teljes magyarországi szakaszát.

Hétfőn már a miniszterelnök is helyszíni szemlére utazott, személyesen ellenőrizni a magyar szakaszt. Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter még mielőtt a szerb hatóságok bármit bejelentettek volna, azzal állt elő, hogy a szabotázskísérlet jól illeszkedik az ukrán támadások sorába. Gyakorlatilag nyíltan megvádolta Ukrajnát azzal, hogy merényletet terveztek a Szerbia és Magyarország gázellátása szempontjából létfontosságú infrastruktúra ellen. 

Ukrajna kategorikusan cáfolta, hogy bármi köze lenne az akcióhoz, amire a magyar diplomácia vezetője az X-en cinikusan reagált: „Igen, pont úgy, mint az Északi Áramlat 2 esetében.”

Aleksandar Vučić bejelentését szerb és magyar biztonsági szakértők sora minősítette kamunak, amellyel a szerb elnök magyar parlamenti választás véghajrájában akart segítséget nyújtani Orbán Viktornak. Úgy tűnik azomnban, hogy ez a segítségnyújtás nem  megy teljesen önzetlenül. Az egyre szervezettebb diákmozgalom és a megígért, de egyelőre időpont nélküli előrehozott szerb parlamenti választás nyomása alatt Aleksandar Vučić saját pecsenyéjét is sütögeti. A magyar és a szerb narratíva ugyanis nem egyezik. Đuro Jovanić, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap délutáni sajtótájékoztatóján dezinformációnak nevezte az ukrán szálat és azt hangsúlyozta, hogy a szerb hadsereg nem avatkozik be más országok választási kampányába.

A szerbbe azonban úgy tűnik, igen, hiszen Vučić-rezsim, illetve az elnök vezette Szerb Haladó Párt (SNS) rendre a balkáni útvonalon érkező migránsok veszélyét helyezi a választási kampány középpontjába, Đuro Jovanić pedig azt állította, hogy egy migránscsoporthoz tartozó, katonai kiképzésben részesült személy próbálhat meg diverziót végrehajtani a gázinfrastruktúra ellen.

Az igazgató elmondása szerint a VBU már hónapokkal ezelőtt jelezte Aleksandar Vučićnak és az állami vezetésnek, hogy ez bekövetkezhet. Közölte: a robbanóanyag amerikai gyártmányú, a gyártó viszont nem jelenti azt, hogy ő az elkövető vagy a megrendelő. A robbanóanyagot külön csomagolva, hermetikusan lezárva találták meg egy hátizsákban, a gyújtóeszközök külön előkészítve és szállításra csomagolva voltak, ugyanakkor robbantózsinórt és a szabotázsakció végrehajtásához szükséges megfelelő eszközöket és felszerelést is találtak. Mindezt néhány száz méterre a Török Áramlat földgázvezetéktől.

Hogy a történetből kétszeres kampánylóláb lóg ki, mi sem bizonyítja ékesebben, mint Pásztor Bálint, a Fidesz vajdasági stratégiai szövetségese (és fiókpártja) a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének Facebook-bejegyzése. Pásztor Bálint azt írta, a Török Áramlat elleni merénylettel nem csak Észak-Vajdaság és Magyarország gázellátása lehetetlenült volna el, hanem az emberi életek is veszélyben forogtak Magyarkanizsa községben. „Amennyiben a nyomozás során bebizonyosodik, hogy nem is mi voltunk az elsődleges célpont, hanem Magyarország ellátása, akkor ez még egyértelműbbé teszi: a terrortámadást Orbán Viktor megbuktatása érdekében készítették elő. Újra bebizonyosodott: a rend, a biztonság, a béke, a nyugalom és a kiszámíthatóság biztosítása az érdekünk, nem pedig a cirkusz, a lázítás, a program nélküli hergelés.” … „A nap is bizonyítja: ez a tapasztalt vezetők időszaka. Racionalitás, józan ész, napi munka. Én ebben hiszek” – zárta sorait Pásztor Bálint, annak a VMSZ -nek a vezetője, amely gőzerővel kampányol a Fidesz mellett, aktivistái révén gyűjti és szállítja a levélszavazatokat.

A szerb ellenzéki sajtóban megkérdőjelezik a beharangozott merényletkísérlet hitelességét. A megszólaló szakértők hangsúlyozzák: Orbán Viktor nehéz választás előtt áll és a szerb elnökre nehezedő belpolitikai nyomás is erős, Vučić így két legyet ütne egy csapásra- barátját és önmagát is megsegítené. Emlékeztetnek, a belgrádi hatalom képviselői nem először próbálják manipulálni a közvéleményt hamis merényletekre hivatkozva, amelyekről soha semmi lényegest nem derített ki a nyomozás, az ügyek a választások után rendre elhaltak, elfelejtődtek. Naim Leo Beširi, az Európai Ügyek Intézetének igazgatója a Danas ellenzéki lapnak nyilatkozva azt mondta, az egész „gondosan megrendezett szerb–magyar politikai színháznak” tűnik, amely elsősorban a magyarországi választók felé irányul, ahol a mintegy 20 százaléknyi bizonytalan szavazó döntheti el a választás kimenetelét. A szakértő hozzátette, hogy a diverzióval párhuzamosan a háttérben komoly gazdasági-politikai megállapodások zajlanak, amelyek túlmutatnak a napi politikán. Az Orbán-közeli üzleti és politikai hálózat szerbiai terjeszkedését említette Beširi, beleértve a bankszektorban zajló üzleteket és a szerb olajvállalat, a NIS egy a részének megvásárlása. Mint fogalmazott, ez arra utal, hogy a biztonsági incidenseket és politikai reakciókat gyakran füstfüggönyként használják sokkal nagyobb érdekek elfedésére, ahol a politika és a tőke összefonódik.

Szerb szakértők külön felhívják a figyelmet a Budapesten előszeretettel hangoztatott ukrán szál valószínűtlenségére is. Aleksandar Radić katonai elemző ugyancsak a Danasnak nyilatkozva leszögezte: – Szerbiáról beszélünk, egy olyan országról, ahol bizonyított, hogy orosz tényezők kiképzést tartottak Moldova destabilizálására, és ezt az ügyet gyorsan eltussolták. A hatóságaink teljesen elvesztették hitelességüket, amikor biztonsági kérdésekről beszélnek.

Szerbia különben sem célországa az ukrán menekülteknek. Az orosz-ukrán háború kitörése óta évente csupán néhány száz ukrán kért menedékjogot déli szomszédunknál. Oroszok viszont tömegesen választják Szerbiát, évente több tízezren menekülnek a baráti balkáni államba.

Az állítólagos merényletkísérlet komolyságáról sokat elmond az is, hogy hétfőn reggel már sem szerb  katonai, sem legalább rendőri jelenlét nem volt a vajdasági helyszínen.

A nemzetközi helyzet fokozódik

A szerb elnök szavahihetősége kapcsán a szerb és a magyar kormánnyal, valamint a VMSZ-el is szembenálló, a diákmozgalom támogatására tavaly létrejött Vajdasági Magyar Plénum közleményben reagált. A „Aleksandar Vučić, aki farkast kiált” címen közzétett állásfoglalás szerint a szerb elnök (akinek a vezetékneve magyarul farkast jelent) már olyan sokszor kiáltott farkast, hogy józan ember már nem hisz a rémmeséinek. 2016-ban például Vučić szülei házához közeli erődben találtak elrejtett fegyvereket a szerb hatóságok, akkor az elnök elleni merényletkísérletről beszéltek. Tavaly az egyetemista tüntetések előtti napon az új, Belgrád – Szabadka vasútvonalon találtak robbanóagyagot, három napig nem jártak a vonatok – hogy a tüntetésre igyekvő diákok ne tudjanak utazni -. A tettesek azóta sem kerültek elő egyik esetben sem.

A vajdasági civil szervezet szerint hihetetlen, hogy valaki fel akarta robbantani a Déli Áramlat gázvezetéket. „Ha fel akarták volna robbantani, akkor fel is robbantják, és nem hagynak ott csak úgy két hátizsáknyi robbanóanyagot és gyújtószerkezetet! Ki volt az az amatőr, aki nem rejtette el a bombát, hogy bárki könnyen megtalálja? Ki volt az, aki olyan hamar észrevette a gázvezeték mellett heverő robbanóanyagot, hogy a katonaságnak, a rendőrségnek, a tűzszerészeknek volt idejük kivonulni és megakadályozni a tragédiát? Miért éppen most történt mindez? Mert Vučić ezzel több legyet ütött egyszerre! Feledtette a múlt heti helyhatósági választáson történt visszaéléseket, a magyarok védelmezőjeként tud tetszelegni. Nem utolsósorban pedig segít Orbán Viktor barátjának, mert tudja, hogy ha Orbán Viktor elveszíti a választást, az elindíthat egy olyan lavinát az európai populista jobboldalon, amely őt is elsodorhatja!”

A Vajdasági Magyar Plénum felhívta a figyelmet arra is, hogy valójában azt sem tudni, hol találták a szerb hatóságok a robbanószerrel és a detonációhoz szükséges kellékekkel parlagon hagyott hátizsákot. Aleksandar Vučić a többségében magyarok lakta Magyarkanizsa községről beszélt, mert így a Gergely-naptár szerinti húsvétkor a magyarok nagy támogatójaként és megmentőjeként tudott tetszelegni. Pásztor Bálint már az ugyancsak magyar többségű Oromhegyes települést említi, míg a magyarországi kormányzati kommunikáció azt hangsúlyozza, hogy a magyar határ közelében leplezték le a merényletkísérletet. A két település valóban mintegy 15-re fekszik a magyar határtól, de a gázvezeték nem a magyarlakta települések, hanem a mintegy 85 százalékban szerbek lakta Velebit falu mellett halad el. Velebit a magyar határtól mintegy 30 kilométerre fekszik. 

A Forradalmi Gárda hírszerzési főnökével végeztek egy csapásban.