Bő három esztendeje, amikor a magyar kormány, a jegybank akkori vezetésével karöltve képtelen volt kezelni a 26 éves rekordot döntő 25,7 százalékos inflációt, ennek a legfőbb okaként az orosz-ukrán háborút jelölte meg. S az elmúlt napokban ugyan erre hivatkozott Christine Legarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke. Ez nemcsak abban különbözött s magyarországi fóbiától, hogy ezúttal a Közel-Keleten folynak a harcok, hanem az aggodalom mértékében, kezelési módjában is.
Az EKB ugyanis "csak" attól tart, hogy a 2 százalékos célja akár 2,6 százalékra is felszaladhat! De mégsem sietik el a döntést, kivárnak, mert a krízis a gazdaságban csak késleltetve fejti ki inflációs kihatását, az olajáraktól eltekintve. A realitás viszont az, hogy a gyors normalizálódás esélyei csekélyek, ezért ha szükséges lépni fognak. Ki is adta jelszót: "A cél, hogy a nemzeti kormányok is tanuljanak 2022-ből."
De a magyar kormány más, mint az EU többi országa. A permanensen bizonytalansággal telített magyar gazdaság mutatói minden kedvezőtlen fejleményt túlreagálnak. Az MNB, korántsem az elnök asszony intelme hatására, de mégis annak a szellemében a friss inflációs jelentésében visszafogottan mérte fel a várható inflációs kockázatokat. Tudják, hogy a választások eredményétől függetlenül a jegybank Monetáris Tanácsa továbbra is a helyén marad, s talán önállóan is cselekedhet (feltéve, ha megengedik a számára) kissé optimistán tekint a világba. Töretlenül bíznak a pénzügyi stabilitás fenntartásában. Korántsem kizárt, hogy interveniáltak a forint megvédése érdekében. Devizával látják el a jelentős energiaimport-szükséglettel rendelkező vállalatokat és szolgáltatókat. Amit a saját devizatartalékuk terhére tesznek. Beavatkoznak ugyan a piaci folyamatokba, de ezt az infláció érdekében teszik. Így is lehet!