Az Orbán-kormány terrorszervezetté nyilvánította a csehországi gyújtogatásért felelős nemzetközi csoportot - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videójában. Mint ismert, a merénylet elkövetőjeként a The Earthquake Faction nevű eddig ismeretlen csoport jelentkezett, amely Izrael gázai hadműveletével indokolta a terrortámadást.
Izrael-ellenes csoport borított lángba egy csehországi raktárépületet, Andrej Babiš miniszterelnök visszafordult miatta a budapesti látogatásrólOrbán Viktor azt mondta, Magyarország pedig ez úton is kifejezi támogatását és együttérzését Andrej Babis cseh miniszterelnöknek és a cseh embereknek. – A közel-keleti háborúval sajnos a terrorizmus olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol nem vártuk. Ezért még az éjszaka folyamán egyeztettem a nemzetbiztonságért felelős vezetőinkkel és a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottuk - közölte, hozzátéve, ha a csoport bármely tagja Magyarország területére lép, azonnal elfogják.
Orbán Viktor hangsúlyozta: az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősíteni a védelmet. Rámutatott: a terrorfenyegetettség szintjét már a közel-keleti háború kirobbanását követően megemelték, most ezt a megerősített készültséget fenntartják.
Minden fontos helyre rendőrt állít az Orbán-kormány, itt vannak a részletek a terrorfenyegetettségi készültség intézkedéseiről
