Higgadtságot és nyugalmat ajánlott 24 nappal az országgyűlési választások előtt a miniszterelnök politikai igazgatója a fideszes szavazóknak.
Orbán Balázs – idézi a Telex – egy csütörtök esti isaszegi fórumon többi közt arról beszélt, hogy a Mi Hazánk Mozgalom választóit is rá kell venni arra, hogy Orbán Viktorra adják le a voksukat. (A miniszterelnökre így nem lehet szavazni, 1994 óta nem indul egyéniben, a Fidesz országos listáját vezeti – a szerk.) Úgy vélekedett, az ellenzéki politikusok értékét az határozza meg, miként viselkednek a Fidesz újabb választási győzelme után. Arra is felhívta a fideszesek figyelmét, hogy nincs lehetőség a hibák korrigálására, vagyis ha április 12-én nem vesznek részt a szavazáson, a Fidesz elveszítheti a választást. Mint mondta, a helyi Fidesz-jelölt, Katus Norbert „sármja és nagy meggyőző ereje” mellett azért kap kiemelt figyelmet a választókerület, mert a Fidesznek szüksége van erre a mandátumra.
Toroczkai László: A Tisza Párt a választásig csúcsra fogja járatni a Fidesz-Mi Hazánk koalícióról szóló hazugságaitVálasztási patthelyzet esetén a Fidesszel és a Tiszával is tárgyalna Toroczkai LászlóNem azért ajánlotta az isaszegiek figyelmébe a fideszes jelöltet, Katus Norbertet, mert jól tudna lobbizni a választókerületért, hanem azért, mert képviselőként nem támogatna olyan döntést, amely háborúba sodorná az országot. Orbán Balázs arra számít, hogy a péceliek képviselője a következő négy évben a parlamentben kizárólag olyan kérdésekben fog szavazni, amelyeknél nemet mondanak a háborúra, Ukrajna uniós csatlakozására, az orosz olajról való leválásra, valamint a brüsszeli és kijevi követelésekre.
A Mi Hazánk szavazókkal kapcsolatban arról beszélt, hogy beszélni kell a feléjük nyitott választókkal is.
„Azt kell nekik mondani, hogy itt most az a kérdés, hogy Orbán Viktor vagy Volodimir Zelenszkij alakít-e kormányt Magyarországon. Ha te egy nemzeti gondolkodású valaki vagy, akkor ne hagyd, hogy az ukránok átvegyék az irányítást az országod felett, még akkor sem, ha vannak olyan dolgok, amikkel nem értesz egyet.”
Orbán Balázs a Mi Hazánk Mozgalomra való szavazásról elmondta, „most annál vészterhesebb időket élünk, nem lehet ilyen luxusszavazási irányokban” gondolkodni.
Toroczkai László: A globalista EU-ból nem kell kilépni, mert felbomlik
