politika;Társadalom;Fidesz;kutatás;népszerűség;Závecz Research;Kovách Imre;Tisza Párt;Szabó Andrea;

A falusiak 44 százaléka a legalsó anyagi osztályba tartozik

Átrendeződött a magyar társadalom, a Tisza Párt szinte mindegyik csoportban előzi a Fideszt

Négy év alatt Magyarország nagyon messze került a széles középosztály kialakulásától.

A társadalom szinte minden jövedelmi szegmensében a Tisza vezet, a legalsóbb rétegeknél kiegyenlített a pártverseny - derült ki egy reprezentatív kutatásból, amely 4000 fős mintán készült tavaly szeptember 25. és november 9. között. Az adatokat személyes megkérdezéssel vette fel a Závecz Research; az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpontjának megbízásából 229 településre és az összes budapesti kerületbe eljutottak. A kutatás eredményeit csütörtök délután mutatta be Kovách Imre és Szabó Andrea.

Bár az országos pártpreferenciákat már tavaly év végén ismertették, ezúttal a párttáborok változásának szociológiai okait tárták elénk. Helycsere történt a magyar társadalomban - mondta Kovách Imre. A kutatás szerint az elmúlt négy év legdrámaibb jelensége, hogy a társadalom legfelsőbb rétege viszonylag rövid idő alatt mintegy felére csökkent. Ezzel szemben a kevésbé tehetősnek mondhatók aránya 11,4 százalékkal nőtt a 2022-es parlamenti választás óta.

– Általános, nagyobb mértékű lecsúszás ment végbe ebben a kormányzati ciklusban, a magyar társadalom tovább fragmentálódott 

- jegyezte meg az eredményekről Kovách. Már a budapestiek és a falusiak 44 százaléka is a legalsó anyagi osztályba tartozik, ahogy a nyugdíjasok 65 százaléka, és a 18-29 évesek 41 százaléka is. – A diplomások 46 százaléka és az érettségizettek kétharmada kiesik a polgárosodók közül. Ez nagy veszteség a magyar társadalomnak, messze kerültünk attól, hogy széles középosztály alakuljon ki Magyarországon – jelentette ki Kovách Imre.

Míg a 2021 őszén végzett hasonló kutatásukban minden társadalmi kategóriában – különösen a tehetőseknél – a Fidesz vezetett, 2025 végére szinte az összes csoportban első helyre került a Tisza Párt. A legfelsőbb osztálynál 38-30, a felső középrétegeknél 37-29, az alsó középosztályban 33-30 az állás Magyar Péter javára.

A legalsó kategóriában tavaly ősszel döntetlen volt a helyzet, mind a Fideszt és a Tiszát 28-28 százaléknyian támogatták. A kormánypárt előnye azonban utóbbi körben is elolvadt: négy évvel ezelőtt még 3 százalékkal őrizte pozícióját az akkori ellenzéki összefogással szemben.

A kutatás arra jutott: a Tisza megerősödésében minden bizonnyal nagy szerepet játszik a társadalmi egyenlőtlenségek növekedése. Bár a felső vezetők, értelmiségiek és vállalkozók esetében szintén hasonló a két nagy párt támogatottsága, az irodai és szolgáltatási foglalkozásúak 35-25, a kisvállalkozók 36-17 százalékos arányban preferálják a Tiszát a Fidesz előtt. 

A szakmunkások, a betanított- és segédmunkások viszont továbbra is 2-3 százalékkal többen választanák inkább a Fideszt, mint a kormányváltásra jelentkező erőt.

Mint Szabó Andrea elárulta, másfajta változást is megfigyeltek a kutatás során. 2025 novemberében már az emberek 80 százaléka tudta, hogy kire fog szavazni, míg 2021 őszén a mostaninál sokkal nagyobb volt azok aránya, akik még nem döntötték el. – Most kisebb az a tortaszelet, amire a pártok még számíthatnak az elkötelezett szavazóikon felül – hangsúlyozta.

Szabó Andrea szerint azonban

a válaszmegtagadók és a választásukban bizonytalanok száma is jelentősen, 20 százalékkal növekedett négy év alatt;

 és mivel a nagyszámú bizonytalan döntését nehéz kiszámítani, ennek köszönhetően meglepetés is előfordulhat a választáson.

Érdekes adalék viszont, hogy a pártválasztásukat elhallgatókról is több minden kiderült. A kutatás alapján a titkolózók között többségben vannak az alacsonyabb pozícióban dolgozó, de magasabban iskolázottak; ráadásul ennek a tábornak 82 százaléka nem a nyugdíjasok, hanem kifejezetten az aktív korúak közül kerül ki. 

Hajdú-Bihar, benne Debrecennel, a „kálvinista Rómával” régóta a kormánypárt egyik legstabilabb hátországa, azonban 2026-ra a kép árnyaltabbá vált. Az akkumulátorgyárak körüli viták, a gazdasági válság és a Tisza Párt üstökösszerű felemelkedése olyan változásokat hozott a térségbe, amelyre 2010 óta nem volt példa. Sorozatunk 18. része.