„Nem szeretnék elképzelni egy olyan helyzetet, amelyben huszonheten vezetőként meghozunk egy döntést, és ezt a politikai döntést nem hajtják végre. Remélem, hogy holnapra pozitív eredményt érünk el.”- mondta Níkosz Hrisztodulídisz, Ciprus elnöke szerdán a Népszava kérdésére az Ukrajnának már politikai szinten jóváhagyott hitel orbáni utólagos vétójával kapcsolatban. Hrisztodulídisz Orbán Viktort a barátjának nevezte és kiemelte, hogy az EU hitelessége kerül veszélybe, ha nem lehet végrehajtani korábbi döntéseket.
A ciprusi köztársasági elnök, aki a szigetországot a csúcson képviseli, tipikusnak mondható véleményt fogalmazott meg. Csütörtökön kezdődik az EU-csúcs (hivatalos nevén az Európai Tanács), ahol újra terítékre kerül Ukrajna. A legutóbbi formális csúcson decemberben a 27 állam- és kormányfő elfogadta azt az Ukrajnának nyújtott 90 milliárd eurós, két évre szóló hitelt, amelynek a folyósítását Orbán Viktor most mégis akadályozza. Akkor Magyarország, Szlovákia és Csehország úgy döntött, kimarad a hitelfelvételből, de blokkolja azt. Jogilag a hitel három külön jogszabályt érint, ezekkel az ukrán nemzeti költségvetést és hadi kiadásokat is támogatnák. Minden sínen volt ahhoz, hogy a háború évfordulóján Kijevben az uniós vezetők bejelenthessék: érkezik Kijevbe a pénz és az EU elfogadta a 20. szankciós csomagot is Oroszország ellen. Magyarország az utolsó pillanatban mégis vétózott, az EU hétéves költségvetéséről szóló jogszabály módosításához pedig egyhangú döntés kell.
Az Európai Unió kész kifizetni a Barátság kőolajvezeték helyreállítását, hogy Orbán Viktor lemondjon a 90 milliárd eurós hitel vétójárólMagyarország hivatalosan azért akadályozza a hitelt, mert Ukrajna szerinte politikai okokból nem engedi át az orosz kőolaj importját a Barátság vezetéken Szlovákia és Magyarország felé. Ukrajna azt állítja, hogy az orosz támadásban megsérült vezetékhez tartozó infrastruktúra helyreállítása időbe telik. A magyar kormány azt hangoztatja, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a magyar választásokba akar beleavatkozni, ezért tart fönn „olajblokádot.” Robert Fico szlovák miniszterelnök is éles szóváltásokba keveredett Ukrajnával, de eddig inkább csak lebegtette, hogy Orbán Viktor nélkül maga is vétózna-e.
Robert Fico átvenné a stafétát, szakítópróba jön az Orbán Viktorral kötött szövetségbenAz Európai Bizottság a héten fölajánlotta, hogy átvállalja a megsérült vezeték javítását és szakértők hamarosan vizsgálhatják is a helyszínen a vezetékhez tartozó szivattyú állapotát. Erre Orbán Viktor csak annyit válaszolt, hogy amíg nincs olaj, nincs pénz.
Az Európai Unió kész kifizetni a Barátság kőolajvezeték helyreállítását, hogy Orbán Viktor lemondjon a 90 milliárd eurós hitel vétójárólOrbán Viktor nyomatékosította, hogy mindaddig vétózni fogja az Ukrajnának nyújtandó 90 milliárd eurós hitelt, amíg nem indul újra a Barátság kőolajvezetékAz EU-ban természetes, hogy a vezetők győztesen akarnak hazatérni a csúcstalálkozókról. Mivel minden uniós döntés lényegében kompromisszumokon alakul, így ez általában nem is okoz gondot. Azzal, hogy a decemberi döntését Orbán utólag felrúgta, sokakat felháborított. Sosem fogjuk megtudni, hogy csütörtökön zárt ajtók mögött mi fog elhangozni, de ezzel a vétóval Orbán Viktor a vezetők közötti bajtársi viszonyt is alááshatta.
A csúcson az előzetes terv szerint csak röviden kerülne szóba Ukrajna. A találkozó végén kiadott politikai nyilatkozat, úgynevezett következtetések, előzetes verziója alapján az Ukrajnáról szóló részben számba veszik, hogy végre kell hajtani a decemberi döntést. Ezt a részt Magyarország már-már hagyományosan nem fogja aláírni, bármi lesz is a vétó sorsa.
Ukrajna pénzügyi gondban van, de hivatalosan április végéig, egy IMF hitelnek köszönhetően nem fenyeget államcsőd.
Igaz, minden nappal, amíg késik a fegyvervásárlásra költhető pénz, az ukrán hadseregnek apadó készletekkel kell védekeznie az orosz támadások ellen.
Európának persze más gondjai is van a magyarországi választási kampányon kívül. A Közel-Keleten kitört újabb háború, az elszálló olaj és energiaárak lesznek azok a témák, amivel mindenki más foglalkozni akart. Így arra is választ keresnek a vezetők, hogyan lehetne olcsóbb az áram a tagállamokban. Itt Magyarország nem is külön úton jár, alakulnak a regionális blokkok, az alapján, hogy melyik országnak milyen megoldás segítene a súlyos gazdasági és versenyképességi problémákon. Ezekben a kérdésekben csütörtökön csak kis lépések és közösen átrágott kompromisszumok várhatóak, hiszen erre épül az EU, a legtöbben így tudnak érdeket érvényesíteni.
Levélben panaszkodik az Orbán-kormány az Európai Bizottságnak, hogy nem jön a pénz
