választás;Török Gábor;Magyar Péter;Tisza Párt;

Török Gábor: Szorosabb lehet a Tisza és a Fidesz közti állás, mint azt mutatják az adatok

Szerinte a körzetek egy részében néhány száz vagy ezer szavazat dönthet – azt pedig nehéz megjósolni, hogy melyik irányba billennek a voksok.

Elképzelhető, hogy a Fidesz háborús félelemre építő kampánya pontosan azon választók között lehet hatásos, akiknek a politikai preferenciája a legnehezebben feltérképezhető. Ezért látom esélyét annak, hogy az állás a valóságban szorosabb annál, mint amit az adatok mutatnak – jelentette ki egy keddi posztjában Török Gábor.

A politikai elemző emlékeztetett, tavaly nyáron azt írta, a Tisza számára nagyon sok olyan mérföldkő lesz még a kampányban, ami potenciálisan nehézséget és veszteséget okozhat: jelöltállítás, nagyrendezvények, támadások kivédése, erőforrások hiánya, vagy éppen a láthatóság. Az ellenzéki párt azonban eddig minden ilyen ponton sikerrel lépett túl, a bizonytalanságot tehát már csak a hátralévő négy hét jelenti. Nyilván sok minden történhet még, de az előzmények ismeretében és az idő korlátozottsága okán már sokkal kisebb az esélye annak, hogy a kampány dinamikájában jelentős fordulat álljon be – vélekedett.

A szakértő szerint a választás végeredményét egy szoros pártlistás verseny esetén az egyéni mandátumok billenthetik el. A körzetek egy részében néhány száz vagy ezer szavazat dönthet: ezeknek az iránya döntő jelentőségű lehet – és ez az országos előrejelzésekből csak korlátozottan kiolvasható. Szorosabb országos verseny esetén még a pártlistás végeredmény ismeretében is bizonytalan lehet, hogy ki nyerhet a kormányalakításhoz elegendő egyéni mandátumot.

Mindennek alapján továbbra is kevés esélyét látja bármely párt kétharmados győzelmének, azonban a Fidesz-Tisza verseny továbbra is bizonytalan, nem jelenthető ki, hogy bármelyik sokkal esélyesebb lenne. Ugyanakkor jelezte: az elmúlt időszak eseményei a korábbiakhoz képest egyértelműen a Tisza esélyeit növelték. Kitért arra is, hogy egy szoros eredmény esetén érdemi esélye van annak is, hogy nem lesz senkinek egyedül többsége.

Török Gábor tippjei az alábbiak:

  • Fidesz kétharmad 1%

  • Fidesz sima többség 40%

  • Nincs többség 12%

  • Tisza sima többség 44%

  • Tisza kétharmad 3%

Sikeres regisztrációt követően érkezik a levélcsomag, benne a szavazólappal.