Együgyű választóknak egy ügyű kampány. A kormány mindenkire rá akarja hozni a frászt, hogy rettegve meneküljön a bölcs miniszterelnök védő karjaiba. Aki még mindig készpénznek veszi, amit a tévében vagy az utcai plakátokon lát, a rádióban hall, tényleg úgy gondolhatja, hogy a kijevi vezetés éjjel-nappal azon töri a fejét, miként árthat a magyaroknak, az Európai Uniót meg direkt azért találták ki, hogy Ukrajnát pénzelje. A hatalomnak egy szava sincs se Magyarország állapotáról, se a saját eredményeiről, se a terveiről. Program híján csak azt hajtogatja, hogy ki kell maradni a többi európai ország által oly kívánatosnak tartott háborúból. Nem csak arról van szó, hogy hülyének nézni saját választóit, hanem arról is, hogy tudatosan, alapos előtanulmányok után, a történelem és a téma szakirodalmának ismeretében hazudik. Ugyanis ez működni szokott.
Amióta van emberi társadalom, azóta háborúzunk és azóta leghőbb kívánságunk, hogy legyen béke. Az oroszországi közvélemény-kutatások szerint a lakosság jelentős többsége támogatja az Ukrajna elleni háborút. Ha ugyanezt a lakosságot arról kérdezik, mi lenne számára a legfontosabb dolog a világon, elsöprő többséggel a békét nevezi meg. Amikor háborúzunk, áhítjuk békét, amikor véletlenül, átmenetileg béke van, rettegünk a háborútól. A világ legegyszerűbb dolga a politikusoké, csak a néplelket, az ősi, természetes ösztönt kell ismerni. No és levetkőzni minden erkölcsi gátlást, s hipp-hopp, máris miénk a hatalom, a becsületes álmodozóknak esélyük sincs ellenünk.
A választások történetének leghíresebb hirdetése szinte fillérekért készült és egyetlen egyszer ment le pénzért a tévében, Lyndon Johnson mégis tönkreverte vele Barry Goldwatert. Kislány tépkedi a margaréta szirmait, majd szemében megjelenik egy atomrobbanás, miközben a narrátor azt mondja: „Ez a tét. Olyan világot hozunk létre, ahol isten összes gyermeke élhet, vagy a sötétség. Szeretnünk kell egymást, vagy meg kell halnunk. Szavazzon Johnsonra november 3-án.” Közben 1964-ben az Egyesült Államok Johnson vezetésével éppen süllyedt bele a vietnámi háború mocsarába...
Egy másik példa 2015-ből. Fiatal pár készül elmenni otthonról, várják a bébiszittert, amikor csöngetnek és az ajtóban ott áll Benjamin Netanyahu izraeli kormányfő. Az üzenet: „Ezen a választáson az a tét, ki vigyázzon a gyerekeinkre.” Azok a gyerekek mostanra alighanem katonák, talán Gázában vezetnek tankot vagy Teherán fölé vadászbombázót, de Netanyahu azóta is miniszterelnök.
A mostani európai helyzetben eléggé világos, hogy ha lesz nagy háború, akkor azon Orbán Viktor sem tudja kívül tartani Magyarországot.
Errefelé eddig nem is volt olyan konfliktus, amelyből a magyar jobboldal ki akart volna maradni. (Pedig Horthy Miklós 1941-ben talán megtehette volna.) Ha meg nem lesz nagy háború, akkor Magyar Péterrel se kockáztatunk semmit. Különben küldjön már egy e-mailt, aki tudja, hol van a lakóhelyéhez legközelebbi óvóhely! A háborús veszéllyel riogató kormány egyelőre nem sokat tett a polgárok tényleges védelme érdekében – talán mert tudja, hogy amíg Ukrajna védekezni tud, nekünk sem kell orosz támadástól tartani. Annál érthetetlenebb, miért ássa alá az ukrán honvédelmet. Ahogyan Volodimir Zelenszkij mondta a minap, éppen csak egy dolgot nem tett még meg, nem támadta meg katonailag Ukrajnát. Persze nyilván nincs is ilyen szándék, amiben az is közrejátszhat, hogy megnyugtató módon eleve nincs kivel és nincs mivel. (Négy éve egy eltévedt ukrán drón 40 percig repült a magyar légtérben és végül Zágrábnál fogyott ki belőle az üzemanyag.)
Az a kérdés, hogy Zelenszkij alakít kormányt vagy én, mondta vasárnap is Orbán. De a helyzet inkább az, hogy vagy oroszbarát – következésképpen háborúpárti – vagy nem csak nevében Magyar-kormány lesz. 2022 őszén, a bombás plakátokon az volt a felirat, hogy a brüsszeli szankciók tönkretesznek minket. Mostanra mindenki láthatja, hogy nem a szankciók tesznek minket tönkre, hanem a rossz kormányzás. Amely a hatalom megtartása érdekében akár háborúba is sodorhat.