Már nem csak a hóvirágok bólintgató fejei tűnnek elő a hegy tetejére kapaszkodva. Az erdei turbolya világoszöld foltjait itt is, ott is kezdik mélyíteni a köztük előbújó gyöngyviráglevelek. A mészkövek sárgás-krémszínű egyhangúságát diadalittasan szórják meg liláskékkel az ibolyák. A puha szőrös szirmú leánykökörcsinek mintha még haboznának, zárva tartsák-e termőiket, vagy nyissák meg boldogan a város felé, így a szerény árvacsalán a maga kis bordós bimbóival egyeduralkodóként pompázhat még mellettük. Bezzeg a hérics nem töpreng, pulzáló napsárgáját olyan vehemenciával osztja meg, hogy az erre sétáló már-már azt hihetné: előző éjjel a csillagok egynémelyike szállt ide alá, hogy nekünk, földi halandóknak adjon némi fénysugarat ezekben a mostani, néha meglehetősen komornak, máskor viszont leginkább kínosan viccesnek tűnő hetekben.
Nagy hát a kísértés, hogy legalább hétvégén belebolyongjuk magunkat a civilizációtól távolabb lévő hegyekbe, elkerülve a mindenhonnan ránk omló fertelmességeket, lehetőleg olyan vidékeket barangolva be, ahol még a telefonunk sem pittyenti ránk a híreket.
Csakhogy a tavasz nemcsak kedvtelést, de feladatot is ad.
Ideje rendbe tenni magaságyásainkat, előkészíteni azokat a pici magvaknak, később pedig a palántáknak. Kissé hálátlan és cseppet sem látványos munka ez. Görnyedünk a föld felett a hegyes kis kézi ásóval, s megpróbáljuk olyan óvatosan kiemelni az oda nem való növényeket, amilyen óvatosan csak tudjuk. Nem bolygatjuk meg túlságosan a göröngyöket, hisz az a célunk, hogy az évek során kialakított, humuszos, csirke- és birkatrágyás, szalmás, helyenként kávézaccal foltozott rétegeket megőrizzük. Büszkék vagyunk gazdag, élettel teli talajunkra, hisz mi tettük ilyenné, a nulláról építettük fel, és most a bőségét is élvezhetjük. Nem kapáljuk, nem gereblyézzük, ahol kell, lefedjük, ott tartva a nedvességet, s hagyjuk, hogy a bent élő megannyi rovar, bogár, giliszta, hangya, tücsök, majd a mostanság már érkező katicák és méhek is tegyék a dolgukat.
Egyetlen élőlénnyel harcolunk csak: a tarackkal. Trükkös növény ez, akár egy pici gyökérdarabból is képes hatalmas fűcsomókat a felszínre küldeni, miközben ő maga hosszúra növő hajtásvégeivel a föld alatt behálózza szinte az egész ágyást. S ha ez nem lenne elég, van egy másik kellemetlen tulajdonsága: olyan anyagokat termel, amelyekkel gátolja a többiek fejlődését. Nem könnyű megszabadulni tőle, hiszen folyton félrevezet. Azt hinnénk, elég csak kihúzni a zöld fűszálat némi gyökérzettel, de nem. Őkelme egy másik indán akár másfél métert is előreszalad, hogy az ágyás túloldalán toljon ki egy újabb gyomot. Keresztül-kasul szövi be a jó zsíros földet, ügyelve arra, hogy a felszínen ne ontsa túl a haszontalan növényt, hátha akkor megtéveszt, hátha úgy elhisszük, a baj nem is akkora. Jó mélyre kell hát leásni, ha írmagját is ki akarjuk irtani ennek a haszontalan élősködőnek, hisz ha félúton feladjuk, olyan, mintha el se kezdtük volna a takarítást.