Donald Trumpban és Bill Clintonban több a közös, mint elsőre gondolnánk. Mindketten voltak az Egyesült Államok elnökei – illetve Trump még most is az. Mindkettőjüknek volt szexuális visszaélés miatt botránya. Mindkettőjükkel szemben indult impeachment eljárás. Mindketten „megúszták”, hogy Vietnamba kelljen menniük harcolni. Mindkettőjük jó kapcsolatot ápolt Jeffrey Epsteinnel. És mindketten rászoktak arra, hogy idegen országokat bombázzanak.
Február utolsó napján Trump ez utóbbi közös szokásukat gyakorolta, amikor – Izraellel karöltve – bombázóhadjáratba kezdett Irán kormányzati és katonai létesítményei ellen. Erre válaszként Irán csapást mért több közel-keleti amerikai támaszpontra és Izraelre. Az amerikai és izraeli csapások következtében életét vesztette az Iránt vezető Ali Hámenei ajatollah is, miközben már tudható, hogy vannak amerikai áldozatok is. De hát ilyen a háború.
Az izraeli-amerikai támadás katasztrofális következményekkel járhat. Az olajár már emelkedőben van, nagyrészt amiatt, mert a világpiac attól retteg, hogy Irán esetleg lezárja a Hormuzi-szorost, vagy a terrorszervezetei és proxyjai segítségével lángba borítja a Közel-Keletet. Ez utóbbi igencsak reális lehetőség. Donald Trump és/vagy Benjamin Netanjahu ugyanis nemcsak meggyilkoltatta egy másik ország vezetőjét, ami alapvetően is vörös vonalnak számít, de ráadásul egy vallási fanatikus diktatúra vallási vezetőjét gyilkolták meg. Ez olyan, mintha a kereszteshadjáratok alatt egy muszlim meggyilkolta volna a pápát.
Félreértés ne essék, alapvetően támogatom a különböző vérengző diktátorok hatalomból való eltávolítását. De nem ilyen ad hoc módon. Izraelt elsősorban az iszlám fundamentalizmus erősödése és az atomlétesítmények miatti évtizedes szorongás motiválta a háború kirobbantásában. Trumpnak azonban láthatólag nincs terve Iránnal, azon kívül, hogy az év elején vérbefojtott tüntetések résztvevőit felszólította: indítsanak forradalmat. Mindamellett, hogy rettentően cinikus ezt kérni a gyilkosságok és megtorlások után, ehhez igazából a bombázás semmiféle segítséget nem ad.
Láthattuk, mit ért el Trump megoldása Venezuelában – semmit. Az országban semmi sem változott, csak a vezetőt már nem Madurónak hívják, hanem Rodrigueznek. A helyzet most annyiban más, hogy Hámenei után jönni fog egy új ajatollah, aki viszont jó eséllyel nem reformer lesz, hanem egy keményvonalas vezető, aki vérbosszút akar. Ez pedig újabb terrorhullámot indíthat el.
Trump számára ezek a bombázóhadjáratok és katonai akciók egyszerű kampányfogások. Sikert akar felmutatni otthon, és el akarja terelni a figyelmet. Az nem érdekli, hogy ezzel hány embert nyomorít meg vagy pusztít el, beleértve amerikai katonákat is. Hiszen „ilyen a háború”, ez a dolguk. Ő meg majd hősként ünnepelteti őket, addig is rá figyelnek. És addig sem az Epstein-aktákban számolatlan alkalommal felbukkanó nevére koncentrál a média, hanem egy sokkal fontosabb eseményre: egy háborúra.
És itt vissza is térhetünk a Trump és Clinton közti párhuzamra. Clinton is szerette az amerikai haderőt propagandaeszközként használni – gondoljunk például a Szudán elleni 1998-as légicsapásokra. Az a különbség, hogy Clinton nem más elnökökre tolta a felelősséget például a terrorizmus vagy a délszláv háború megoldatlan helyzete miatt, mint ahogy most Trump kedvenc bűnbakját, Barack Obamát vette elő, hogy megindokolja, miért is kellett Iránt megtámadni. És Clinton is elég sokszor szerepel az Epstein-aktákban, viszont végül – ha nem is teljesen önszántából – beleegyezett a nyilvános meghallgatásba. Kközben Trump az igazságügyi minisztere háta mögé bújik, aki ráadásul a meghallgatását egy propaganda-bulváreseménnyé silányította, miközben megalázta Epstein áldozatait.
És ne feledjük a legnagyobb különbséget: Clinton végülis segített a délszláv háború lezárásában, előmozdította a balkáni nemzetek függetlenségi törekvéseit. Trump viszont cinikusan végignézte, ahogy az iráni vallási fanatikus rezsim lemészárolta a tiltakozó civileket, majd még tárgyalást is színlelt a vezetéssel, hogy aztán bármilyen elérhető politikai vagy morális cél nélkül bombázni kezdje az országot. Csak azért, hogy kiállhasson a nyilvánosság elé, és a fegyveres erők sikereivel hencegve kicsit jobb színben tüntesse fel önmagát.
A szerző történész.
