Ha most vasárnap tartanák a választásokat, azt megnyerné a Tisza Párt - jelentette ki a HVG Fülke című műsorában a Medián vezetője.
Hann Endre jelezte: hátravan még hat hét, nem tudjuk, azalatt mi történik még. Azt is közölte, hogy ebben a ciklusban most először apró módosítást hajtottak végre a módszertanon: a választás közelsége miatt nem arra kérdeztek rá, hogy egy ezen a héten tartott voksoláson miként döntenének a válaszadók, hanem arra, hogy április 12-én elmennének-e szavazni. Szerinte Magyar Péter eddig alig tudott szavazókat elhódítani a Fidesz táborából, inkább az ellenzéki oldaltól szerzett támogatókat. Most azonban az adatok szerint a Fidesz-tábor csökkenésével egy időben a Tisza erősödése figyelhető meg. Nehéz másra gondolni, minthogy onnan mennek át - tette hozzá.
Medián: a választani tudó biztos szavazók körében már 20 százalék a Tisza előnyeOrbán Viktor reagált a Medián felmérésére, humoristának nevezte Hann EndrétHann Endre értékelése szerint a Tisza előnye mára trendszerűnek tekinthető, ezért úgy látja, hogy amennyiben a választás a normális demokratikus játékszabályok és keretek között zajlik, az eredmény lényegében eldőlni látszik. Hozzátette, a Fidesz javíthat még az eredményén, de fordítani aligha tudna. A szakember egyelőre nem kíván határozottan állást foglalni arról, hogy egyszerű többséget vagy kétharmadot szerezhet, ugyanakkor az adatok alapján a Tisza legalább megközelíti az utóbbit. A részvétellel kapcsolatban azt mondta, hogy ha nem történik semmi olyan váratlan és kedvezőtlen esemény, amely negatívan befolyásolja a közhangulatot, akkor a választási részvétel magasabb lesz a 2022-esnél vagy a 2018-asnál. A Medián vezetője ezt előrejelzésként vállalja, azonban ennél határozottabb kijelentést nem tenne.
Orbán Balázs hiteltelenítené a Medián felmérését, Hann Endre kétségbeesett erőfeszítést emleget
