[az ember]
reggel felkel fázik
nem tudja milyen nap van
ez melyik univerzum
teljes kiőrlésű pékárut fogyaszt
kiválasztja az alkalomhoz illő egyenruhát
rágyújt egy legutolsó cigire
kitereli a lakásból miniatűr másait
nem olvas verset csak ha kényszerítik
elfordul a tükörtől
diszlájkolja az unikornist
alkalmanként alkoholt fogyaszt
az alkalom szó jelentését az alkalomhoz igazítja
jobban vezet bárkinél
nem lát nem hall
egyre többet beszél
véleménye egy tömör kurva anyád
mindig tudja hogy ki a hibás
felelősség nem terheli
szívesen mereng az ifjúságon
műfüvet telepít
nem néz se jövőbe se önmagába
letölti az applikációt
valahol mélyen kétli hogy a Föld gömbölyű
rosszul tartja magát
kapcsolatai virtuálisak
hagyja beszáradni a vért
titokban is túrja az orrát
ütemesen lélegzik lép tapsol
a feje fáj az emésztése vacak
nézi ahogy a szemetet forgatja a szél
nem oszt nem szoroz
este visszatér
létszámellenőrzést tart
parancsszavakat skandál
lefutja a kötelező köröket
kicsit bámul
levendulát vesz elő a molyok ellen
aztán felakasztja magát
a megfelelő fogasra
hógömb
anyám egy a fáradt boszorkányok közül
a mosolyok megfagynak a szája szögletében
a melegtől szenved a tömeget gyűlöli
a csend az egyetlen barátja
egy nap összeüti a bokáját és elillan örökre
egy hógömb mélyén álló aprócska házba költözik
onnantól képeslaptélben él
néha megrázom
új világa széléhez nyomom az orrom
figyelem ahogy a hóesésben
a mosolya kienged
integet gyertyát gyújt
a két univerzum határán összenevetünk
