Támogatásuk kifejezésére az orosz invázió kezdetének negyedik évfordulóján Kijevbe látogatott nyolc észak-európai és balti ország vezetője és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke is. Az uniós vezetők háromoldalú megbeszélést folytattak az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel, és részt vettek a Kijev szövetségeseit tömörítő Tettrekészek Koalíciójának videokonferenciáján is. Zelenszkij az évfordulón hangsúlyozta, Putyin nem érte el céljait és Ukrajna mindent megtesz a béketeremtés és igazságszolgáltatás érdekében.
A közös sajtótájékoztatón Von der Leyen a 90 milliárdos hitel megígérése mellett azt mondta, mélységesen csodálatra méltó a haladás, amit egy túlélésért folytatott háború közepette véghez vitt Ukrajna az Unióhoz való csatlakozásért. Pontos dátumot azonban nem tudott adni arra vonatkozóan, hogy ez mikor lehetséges.
Franciaország, amely az idei G7-ek helyszíne az Elysée palotán keresztül közös nyilatkozatot adott ki, amelyben a tagországok kiállnak Ukrajna mellett. A szöveg említi a Donald Trump amerikai elnök vezette békeerőfeszítést, de hangsúlyozza Európa szerepét benne és azt, hogy csakis Ukrajna és Oroszország juthatnak végül megállapodásra. Mivel az Egyesült Államok is tagja a G7-nek, ezért a nyilatkozat kvázi a Trump-adminisztráció üzenetének is tekinthető.
Az évforduló napjára időzítette a The Financial Times Zelenszkijjel készült interjúját, amiből áthallik, hogy a kijevi vezetőnek egyre fogy a türelme a négy évnyi borzalom után. Zelenszkij úgy fogalmazott, reményei szerint közel a háború vége, de ehhez fontos, hogy Washington ne dőljön be Vlagyimir Putyin orosz elnök „tárgyalási játszadozásainak”. Szerinte Donald Trump amerikai elnök próbálkozásait is Kijev tárgyalási pozícióinak gyengítésére használják ki, és nem törekszenek komolyan a háború befejezésére. "Nagyon rossz színészek. Játszadoznak Trumppal és játszadoznak az egész világgal" - mondta a lapnak az elnök. Zelenszkij azt is kiemelte, hogy szilárd nyugati biztonsági garanciák nélkül Oroszország a tűzszünetet arra használná ki, hogy újabb támadásra készítse fel haderejét. Ezért felszólította az Európai Uniót, hogy „vessen véget a köntörfalazásnak”, és jelölje ki Ukrajna EU-csatlakozásának időpontját.
A háború évfordulóján Vlagyimir Putyin egy szót sem ejtett a harcokról, inkább Franciaországot és az Egyesült Királyságot fenyegette. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) gyűlésén eddig alá nem támasztott orosz titkosszolgálati értesülésekre hivatkozott, melyek szerint Párizs és London atombombával látná el Ukrajnát. "Az Egyesült Királyság és Franciaország minden bizonnyal megértik, hogyan végződne bármilyen atomtámadás Oroszország ellen."
Humanitárius megközelítés Budapesten
A Brit- és az Ukrán Nagykövetség kedden közös humanitárius rendezvényt tartott Budapesten, amelyen Ukrajna orosz támadásának negyedik évfordulójára emlékeztek. A programon olyan szervezetek vettek részt, mint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, az UNHCR, az IOM, a Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány és a Menedék Egyesület, hogy áttekintsék a háború civil lakosságra gyakorolt hatásait.

