Európai Unió;Parlament;Ukrajna;Orbán Viktor;beszéd;

Orbán Viktor szerint Oroszország még évekig bírja a háborút, Európának előbb fogy el a pénze és a katonája is

Szerinte a nagy európai országok háborúra készülnek Oroszországgal.

Nyílt választási beavatkozással vádolta meg az Európai Uniót és Ukrajnát a kormányfő.

Orbán Viktor az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján, napirend előtti felszólalásában azt mondta, Ukrajna, az uniós társulási szerződés értelmében, köteles biztosítani Magyarország olajellátását. Brüsszel pedig a tagállam Magyarország helyett, az unión kívüli Ukrajna oldalára állt. 

„Brüsszel és Kijev egyetért abban, hogy amíg nemzeti kormány van Magyarország élén, addig nem képesek végrehajtani a terveiket. Nem tudnak leválasztani minket az orosz energiahordozókról, nem támogatjuk Ukrajna csatlakozását az Európai Unióhoz, nem fizetünk Ukrajnának, és nemet mondunk a háborúra. (...) Így ez a föllépés nyílt beavatkozás a magyar választásokba”

- fogalmazott Orbán Viktor.

Feltételezése szerint ennek célja, hogy az erőviszonyokat Brüsszel és Kijev szándéka szerint módosítsa, azonban az Orbán-kormány elhárította a szerinte ukránok által előidézett veszélyhelyzetet, így mindenki láthatja, mit is jelent a leválás az orosz energiáról. Ez veszélyhelyzetet idézne elő, anyagilag több százezer háztartást tenne tönkre, és ezer forintos lenne a benzinár. Hozzátette, a nagy nyugati energiacégek, mint a Shell, ezen jól keresnének, de a magyarok megszenvednék. A kormány nem az energia cégek vagy a Shell, hanem az emberek oldalán áll - tette hozzá, megjegyezve, hogy ma reggel a nyugati és az orosz kőolaj közötti árkülönbözet hordónként 13 dollár volt. Aki azt állítja, hogy a rezsicsökkentés orosz energia nélkül is fenntartható, vagy szamár, vagy hazudik - vélekedett a kormányfő.

Szólt arról is, hogy a hétfői napon Brüsszelben is bejelentették, hogy a magyar kormány minden, Ukrajnát támogató döntést meg fog akadályozni, amíg Ukrajna nem engedi át az orosz kőolajat Magyarországra.

A miniszterelnök szerint az EU nyíltan a háború folytatását támogatja, a stratégia - miszerint Oroszország gazdaságilag megrendül és rákényszerül a békére - téves. A kormány azzal számolt, hogy Oroszország még évekig képes működtetni a hadigazdaságát és a hadigépezetét. Ellenben Ukrajna és Európa hamarabb fogy ki a katonai készleteiből, hamarabb fogy el a pénze és fogy ki a bevethető élőerő-utánpótlásból, mint Oroszország. Ráadásul arra sincsen válasz, miként győzhető le egy atomhatalom - tette hozzá.

A kormányfő szerint Európa ezt a háborút nem bírja pénzzel. Bele fog rokkanni, és évtizedekre nyakig eladósodik. Az Orbán-kormány álláspontja szerint ebből Magyarországnak ki kell maradnia. Számításai szerint az eddig elköltött mintegy 200 milliárd eurón felül további jelentős kiadások várhatók: 2026-2027-re 90 milliárd euró, a következő költségvetési ciklusban 360 milliárd euró Ukrajna támogatására, emellett egy 800 milliárd dolláros ukrán jóléti terv és 700 milliárd eurónyi katonai igény is felmerült.

Orbán Viktor szerint ezek az összegek meghaladják az Európai Unió és a tagállamok költségvetési mozgásterét, miközben több tagállam államadóssága már a GDP 100 százaléka felett jár, és többen is közelítik ezt a szintet.. Ennek alapján Magyarországnak a konfliktus pénzügyi vonatkozásaiból ki kell maradnia. „Bármennyire fájdalmas is, szembe kell nézni a ténnyel, hogy Brüsszel és a nagy európai országok háborúra készülnek Oroszországgal. Ennek következményei beláthatatlanok lesznek. Az viszont könnyen belátható, hogy Magyarország egy ilyen háborún csak veszíthet. Történelmi háborús tapasztalataink is ezt mutatják” - fogalmazott Orbán Viktor, aki beszédében arra kérte a képviselőket: támogassák a kormányt, hogy kívül tarthassák Magyarországot a háborún, valamint kivédekezhető legyen ezen döntés biztonsági és pénzügyi következménye.

A főpolgármester szerint a tomboló választási kampány közepette is fontosak a város ügyei. Mint mondta, naná, hogy lesz 2026-ban is Budapest Pride, és abban bízik, hogy a választás után a kormány és főváros viszonyát rendező Budapest-törvény is.