Duna;holttest;eltűnés;

Egressy Mátyás kulcscsomóját találták meg a Lánchídnál

Megtalálták Egressy Mátyás holttestét

A BRFK közlése szerint az ügyben bűncselekmény gyanúja nem merült fel. 

Február 21-én megtalálták az eltűntként keresett Egressy Mátyás holttestét - jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fiú testére délután a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerrel délre, már a helyszínen bizonyosodott be minden kétséget kizáróan, hogy a 2026. január 17. óta eltűntként keresett 18 éves fiút találták meg.

„Véget ért a keresés. Eltűnése után egy hónappal a Duna visszaadta a Budapesten eltűnt 18 éves fiú testét. Kollégáink a helyszíni szemlét követően az elhunyt személyazonosságát megállapították: az eltűnt fiatalt találtuk meg. (...) Az elmúlt napokban sokan érdeklődtek a fiú sorsa felől, a nyilvánosságot azonban kegyeleti és eljárási okokból csak az azonosítást és a család értesítését követően tájékoztattuk” – jelezte később egy Facebook-posztban a BRFK.

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával folytatja a körülmények vizsgálatát.

A négyszintes társasház legfelső szintjén egy harminchat négyzetméteres lakás nappalija égett.