Ahhoz szegődtek, akihez kedvük tartotta, megfelelő juttatás ellenében. Ezeket a szabad – és szabadszájú – sztyeppei embereket fenyegette meg 1675-ben IV. Mohamed török szultán.
A kozákok válasza elsősorban Ilja Repin híres képéről ismert. Az önmagukkal elégedett, röhögő kozákok versben írott válaszának több változata van, magyarul is. Én, mivel diplomáciáról és nem irodalomtörténetről okítom a nyája olvasót, Vas István versfordítása helyett a nyers szöveget másolom ide: „Te babilóniai kukta, makedón kerékbetörő, alexandriai kecskebaszó, egyiptomi kondás, örmény disznó, tatár tegez, kamenyecki hóhér, podolszki pernehajder, a nagyvilág és alvilág bohóca, vipera unokája, te disznópofa, te kancasegg, hentes kutyája, te szarházi pogány, hogy baszom az anyád!”
Az ismeretlen szerző gondosan felsorolja a szultán címeit, kiegészítve a muzulmánok számára lehető legundorítóbb állathasonlatokkal – mint a disznó, a kutya és a vipera –, utalva háremére, ahol a kecske mellett szülőanyja is található. Záróüdvözletként felszóltja a szultánt, csókolja meg seggüket.
Hozzátenném, hogy bár oroszul nem tudok, 1945-ben éppen ezeket a kulcsszavakat sajátítottam el. Tanúsíthatom: a választékos orosz nyelvű káromkodások semmiben nem maradnak el magyar, német, francia, angol, spanyol, valamint arab és héber változataiktól.
A levél három célja: a vádat (ez esetben jogosan) az ellenfélre hárítani, az alfa-hím szerepét önmagára osztani, a címzettet erkölcsileg megsemmisíteni: oda ütni, ahol a legjobban fáj. Ebben nincs semmi új, görögök és perzsák, afrikai és óceániai törzsek hasonló kiáltásokkal csatároztak..., néhány törzsfő ma is gyakorolja a nemes hagyományt.
A diplomácia protokoll merev szabályai a XIX. század közepén alakultak ki. Diplomata akadémiákon kötelező tantárgy, de számtalan könyvben, sőt akár az interneten is elérhető. Szovjet diplomaták, ha éppen erre utasították őket, ugyanúgy betartották, mint nyugati partnereik. Kivéve, amikor a főnöknek, pl. Hruscsovnak az ENSZ közgyűlésén eszébe jutott megszegni. A híres jelenetről, amikor cipővel verte az asztalt, később kiderült, hogy megrendezett volt: állítólag három cipővel érkezett, kettő a lábán maradt.
Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a jelek szerint valamiféle ellen-akadémiát végzett, ahol arra tanították, hogy civilizált helyeken mit nem szabad, vagy nem tanácsos tenni. Ha mégsem odajárt, elképzelhető, hogy a törzsfőnököt utánozza, vagy éppenséggel erre kötelezik. Durcásan ellentmondani, „meghosszabbítjuk Bicskéig!” típusú konfliktust keresni és találni a félvilággal, egyúttal bolondot csinálni önmagából – ez a kozák diplomácia alfája és ómegája. (Utóbbi legyen aranyból, viseltessék bal csuklón, mandzsetta fel, hogy mindenki lássa).
Fontos a sorrend. Először legközelebbi szomszédainkat, potenciális partnereinket kell vérig sérteni. Utána jöhetnek az EU tagjai, akiket a jobb kapcsolat érdekében nevezzünk Brüsszelnek. Kívánatos a falurosszát játszani: felhördülni jelentéktelen ügyeken, elhallgatni a fontosakat. A törzsfőnök állapítja meg a fontossági sorrendet: például a konfliktusoktól és korrupciótól terhelt afrikai országnak, amely a Világbank feketelistáján szerepel, kölcsönt adni, s biztosítani, hogy a kölcsönből soha egyetlen árva fillért se lássunk. Díszszázaddal fogadni a Parlament előtt az elnököt, akit hazatérte után azonnal eltesznek láb alól. Üldözött keresztényeknek Hungary Helps – egy kicsit, ami a világsajtót nem érdekli. Üldözik a hazai szegények gondját viselő lelkészt – nagyon. Ez viszont világszerte botrányt kelt.
A kormánypropaganda kedvenc jelszava a függetlenség (Brüsszeltől) és a szuverenitás. Ennek jegyében, amint Buda Péter megszámolta, Magyarország legalább tíz alkalommal avatkozott be szomszéd országok ügyeibe, egyszer még a terrorelhárítókat is bevetette. Bizonyára jó hírünk gyarapítandó küldünk Brüsszelbe az Európai Unió ellen tevékenykedő hírszerzőket. És ezek a szuverenitást nem ismerő tohonya brüsszeliták még csak nem is rúgták ki őket páros lábbal!
A szovjet rendszertől elsajátított kontraszelekció az államgépezetben jól, a külügyminisztériumban még annál is jobban működik. Néhány „nagytakarítással” sikerült megszabadulni több száz, nyelveket és illemet tudó diplomatától és a helyükre száz százalékig lojális amatőröket ültetni. A nagykövetek kötelesek a minisztériumnak nem tetsző sajtócikkekre olvasói levélben reagálni – amit vagy közölnek, vagy nem. Mindenesetre mosolyt varázsolnak a cikkek szerzőinek fáradt arcára.
Végül valami jót is. A kis Magyarország nagy miniszterelnökének nevét ma már minden valamirevaló politikus, szakértő, újságolvasó és újságíró ismeri. Kim Dzsongun, Lukasenka, Putyin, Aszad nevét nem ejtik ki úgy, hogy Orbán Viktorét ne tennék hozzá.
„(...) híres vagy, hogyha ezt akartad. / S hány hét a világ? Te bolond.”
