Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy a múlt század híres orosz fiziológus-neurológusa, a Nobel-díjas Pavlov fedezte fel, hogy létezik és kialakítható a feltételes reflex. Híres kísérletében egy kutyának egy csengő megszólaltatásakor adták a táplálékot, és a hang olyan erős reflexet alakított ki az állatban, hogy már a csengő hallatán nyáladzani kezdett.
A modern idegélettant megalapozó Pavlov az emberi és állati viselkedés tanulmányozására irányuló tudományok elindítója is volt. Így akár Kádár János és Orbán Viktor is hivatkozhatott volna rá, amikor a pavlovi reflexre vonatkozó ismereteket hasznosítva létrehozták az állami erőszakszervezetek kifejezett és folyamatos igénybevételét mellőző önkényuralmi rendszerüket.
A KÁDÁR-REFLEX KIALAKÍTÁSÁNAK KÍSÉRLETE a Hazafias Népfront országos tanácsának 1961-ben megtartott ülésén kezdődött. December 8-án fogalmazta meg először Kádár János később elhíresült politikai jelszavát: „Aki nincs ellenünk, az velünk van!”. A farkasordító hidegben elhangzott, „szívet-lelket melengető” mondattól számítjuk a szocialista diktatúra meglágyulását, annak a kezdetét, hogy a hatalom megkérdőjelezhetetlenségéért cserébe a Kádár-rendszer fokozatosan elviselhetőbbé tette a proletárdiktatúra mindennapjait, legalább a „szürke hétköznapokban” megenyhült, a tömegek hallgatásáért kisebb-nagyobb engedményekre volt hajlandó.
Az aktuális vezér képe ugyan sokhelyütt a falon lógott, az ünnepségeken pedig a magyar himnusz mellett az Internacionálét és a szovjet himnuszt is eljátszották, de volt hús a boltban, és végig lehetett aludni az éjszakát, mert a „csengőfrász” már nem zavarta a hálószobák privát csendjét. A kísérlet sikerült: ha tartod a szád, tele lehet a has, kapsz falatkákat!
A népben nem volt nehéz e kísérlettel kialakítani az önkényuralom elviselésének feltételes reflexét, hisz a háború, a padlássöprés, a békekölcsönök, a békeharc, a békeköltségvetés okozta nélkülözések után mindenki valódi békére és falatkákra vágyott. Így történt, hogy a fegyveres felkelés, a szabadság néhány napos mámora után alig fél évvel, 1957. május 1-jén már tömegek tettek hitet a levert forradalomtól elfordulva Kádár és az akkor még nem ismert rendszere mellett. (Az akasztások többsége még hátravolt.)
A Kádár-féle feltételes reflex rendszere kicsit több volt, mint Gothár Péter Megáll az idő című zseniális filmje kezdő mondatának megvalósulása: „Jó, hát akkor itt fogunk élni!”. A fokozatosan tett „engedmények”, az elviselhetőséget megalapozó, jól adagolt „falatkák” kiváltották az engedelmességet, és megszületett a rendszer szentháromsága, a szinte mindenkinek elérhető „szegényesség”, a szinte mindenki által elfogadott „igénytelenség” és a „majd csak lesz valahogy felelőtlensége”. De Kádár a jutalomfalatkák osztogatása érdekében egyre inkább túlnyújtózkodott az ország takaróján, a keletkezett hiányt a tőkés hitelezők pénze pótolta ki. Végül nemcsak a saját engedményei, hanem a hitelezők elvárásaihoz való alkalmazkodás miatt is az ország gazdaságilag (és kulturálisan is) egyre nyitottabbá vált.
Mégis, a "szentháromságon" alapuló Kádár-reflex akár örökké is tarthatott volna - némi búfelejtőként megfejelve a Ceausescu-rendszeren való gúnyolódásba fojtott „magyarkodással” -, ha maradtak volna az oroszok a spájzban, és az orosz szuronyok meg az orosz olaj, majd később az utóbbit pótló tőkés hitelezők pénze továbbra is Kádár rendelkezésére állt volna.
A RENDSZERVÁLTÁS MÁMORA – LÁTSZÓLAG – KIÖLTE A KÁDÁR-REFLEXET, DE LAPPANGVA MÉG A FIATAL DEMOKRATÁKBAN IS TOVÁBB ÉLT. Csak új formák között: „akié a pénz, azé a hatalom, és akié a hatalom, azé a pénz!". Ennek az "átkeretezésnek" köszönhetően történt, hogy a Kádár-reflexet az Orbán-reflex váltotta fel. Orbán minden gátlás nélkül élt a manipuláció összes eszközével, hogy a Fideszen belül felemelkedjen, majd a párton belüli korlátlan, ellenőrizetlen és bírálhatatlan szerepet – a székházpénz felhasználásával alapított „maszek” társaságok uralása révén - megszerezze.
Kormányra jutva nem ő lett „a törvény első szolgája”, hanem őt mint főnököt és tulajdonost szolgálta az első és az utolsó törvény is. Elsősorban személycserékkel, majd az alkotmányos rend módosításával "légiesítette" a polgári demokrácia fékjeit és ellensúlyait. Végül megszabadult az európai jogállami szabályoktól, az uniós ellenőrzéstől, de nem csupán azért, mert – legalább annyira - hataloméhes volt, mint Kádár János, hanem azért akart korlátlan önkényuralmat és spanyolfalakkal álcázott autokráciát, hogy szabadon hozzáférjen a közvagyonhoz és a neki és (politikai) családjának tetsző magánvagyonokhoz.
Ahhoz, hogy szabadon fosztogasson, tudta: szabadon kell osztogatnia is. Tudta, hogy akié a pénz, azé a hatalom, mert a népek is attól várják a pénzt, aki hatalmon van. Gondolkodás nélkül használta a laikus közönség megtévesztésére a pavlovi reflexeket, így már a Széchenyi Terv reklámkampányával elhitette, hogy „mindenki nyer” - holott csak a haverok jutottak pénzhez. A futballstadionok tucatszámra való építésével elhitette, hogy naggyá teszi a magyar focit, holott csak a vastagon túlárazott építkezésekből tudott vastag és jócskán megkent vajaskenyereket kikanyarítani. Újabb trükkjei nyomán az is lakásvásárlásra készült az olcsó kölcsön révén, akinek azt kellett tapasztalnia, hogy a felvert árak mellett csak az gazdagodott, aki ezeket „bennfentesként” építette.
Igaz ugyan, hogy a folyamatos pénzesőben az annak következményeként felpörgő inflációtól mindenki megázott, ám a villódzó dollárjelek bűvöletében el is felejtkezett arról, hogy már sokadszor csapták be, sokadszor kerültek a földek, a kastélyok, a nádasok, a szállodák, a bevásárlóközpontok azok kezébe, akik „igazán közel álltak” a főnökhöz.
A Kádár-reflex azért tűnik ma hitelesebbnek, mert Kádár egy hokedlin kanalazta a grízes tésztát, nem saját zsebre, csak saját hatalomra dolgozott. Kádár nem utazott meccsre vagy gyerekét látogatva különgépen, szemben Orbánnal,
aki a „Pusztaverszáj”, azaz Hatvanpuszta építésével, a királyi vő kastély, szálloda-, no meg irodaház szerzéseivel megfogadta Lázár János elhíresült útmutatását: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér!”. De ezt az istenadta nép is megtanulta, kialakult benne a feltételes reflex, hogy attól várjon valamit, aki hatalmon van, és arra kell szavazni, aki a pénzt adja, hogy aztán tovább „csurranjon, meg cseppenjen”.
A KÁDÁR-REFLEX MEG AZ ORBÁN-REFLEX EGYDIMENZIÓS. Csak arról és csak annak szól, aki kapni akar, és közben elhalványul, hogy meglesz ennek a böjtje, nem gondol arra, hogy mi lesz ennek az ára: vágtató infláció és hólabdából lavinává hízó eladósodás.
Hiába ismerkedett meg a közönség a falatkák osztogatására alapozott Kádár-reflex utóhatásaként azzal, hogy a bődületes eladósodást csak a nadrágszíj összehúzásával lehet megállítani. Ha valaki már hozzászokott az ingyen pálinka, az ingyen sör, ingyen bor ízéhez, az bizony vakon engedelmeskedik az állami (adófizetői/hitelezői) pénzből mért alkohol csábításának, és eszébe sem jut, hogy előbb vagy utóbb az elvonókúra következik.
Az Orbán 2022-es győzelme érdekében szétszórt csilliárdok (a GDP 4 százaléka) ugyan jól jöttek a csóró és a tehetős választóknak is, hiszen akkor még a nyugdíjasok is százezreket „zsákolhattak” - a szegények meg kaptak egy zsák krumplit -, ám irtózatos áremelkedés lett a következmény, és elveszett annak a perspektívája, hogy itt folyamatos növekedés lesz. A bölcs közönség most mégis szájtátva örül a temérdek hatalmas „kékcédulának”, amire az van írva, hogy jön az új év, jön a 14. havi nyugdíj, meg a minimálbéremelés, meg a fix kamatozású hitel, meg minden jó.
Igaz, most Orbán újfajta feltételes reflexet is gyakoroltat: a félelem meg a rettegés reflexét. „Ha nem jól szavazol, akkor jön a háború vagy a Tisza-csomag”. Majdnem olyan ez, mint Petőfi Sándor verse, A Tisza, csak ezt a verset Rogán Antal írta. A viselkedéskutatók így azt is megismerhetik, hogy a feltételes reflex nemcsak pozitív, hanem negatív irányban is működik. Mi meg kísérleti haszonállatkaként szavazunk, aztán fizetünk, mint egy katonatiszt.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
